Eiffel Műhelyház az Operában

|


Új multifunkcionális kulturális központtal bővül a Magyar Állami Operaház

Csaknem hét éves tervezést és kivitelezést követően, a koronavírus-járvány következtében több mint két és fél éves próbaüzem után, 2021. október 25-én ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadják a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházát. Az Opera európai viszonylatban is egyedülálló, műhely-, raktár-, próba-, látogató- és képzési központja az opera- és balettelőadások mellett októbertől hétvégenként több új kamarasorozatot is indít gyermekek és felnőttek számára.

Fotó: Nagy Attila
Képek forrása: Opera.hu

Többek közt Beethoven István király nyitányával, Lukács András Örvény című koreográfiájával, Puccini Bohémélet című operájának II. felvonásával és Kodály Budavári Te Deumával veszik jelképesen is birtokukba az Eiffel Műhelyházat az Opera művészei az október 25-i, Újjászületésnap névre keresztelt ünnepi gálakoncerten. A Bánffy Miklós teremben tartandó est szólistái Sáfár Orsolya, Rácz Rita, Boncsér Gergely, Sándor Csaba, Haja Zsolt, Bakonyi Marcell, Szüle Tamás, Varga Donát (Bohémélet), Földi Lea, Kekalo Iurii (Örvény), Miklósa Erika, Megyesi-Schwartz Lúcia, Horváth István és Palerdi András (Te Deum), közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara, a Magyar Nemzeti Balett, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei.

A reprezentatív műveket felvonultató Operaház és a törzsrepertoár népszerű darabjait elérhetővé tévő Erkel Színház mellett az Eiffel Műhelyház az Opera kamaraszínházaként a kortárs operák, modern balettek, barokk művek, valamint műfaji határokat feszegető, kísérletező, fúziós és összművészeti előadások otthona kíván lenni. Az intézmény reményei szerint új kínálatával egy olyan közönséget is meg tud szólítani, amely a prózai színházban és tánc területén is keresi a hasonló produkciókat.

Fotó: Rákossy Péter

Az ősz folyamán az Opera számos kísérőprogramot és kamarasorozatot is útjára indít, hogy erősítse az Eiffel Műhelyháznak azt a nemzetközi viszonylatban is egyedülálló sokoldalúságát. A színház és látogatóközpont-funkció kiegészül családi és gyerekprogramokkal is.

OperaOvi: óvodásoknak szóló, havonta jelentkező programsorozat. Az opera- és balett-tematikákat követő 30 perces foglalkozás.

Hangszervarázs: Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt program havonta egy-egy hangszercsoportot mutat be és tesz kézzelfoghatóvá egy órában, szombat vagy vasárnap délelőttönként.

O/encia Mona Dániellel: Interaktív sorozat, amely minden hónap második vasárnap délelőttjén egy-egy, az opera és a balett világához köthető színházi szakma bemutatásával.

Az Erre varrj gombot és a Festéktüsszentő című kézműves foglalkozások minden hónap első és második szombat délelőttjén az Eiffel Műhelyház jelmezraktárában és díszletkészítő műhelyében tartanak foglalkozásokat általános iskolásoknak.

Az érettebb korosztálynak indított sorozatok közé tartozik a többi között:

EiffelTour: október végétől hétvégenként naponta két alkalommal 30 perces tematikus túrák mutatják be az Eiffel Műhelyház épületét, nagy hangsúlyt helyezve az épület egykori és mai funkcióira.

Daldélután: A Hevesi háziszínpadon szombat délutánonként havi rendszerességgel az Opera szólistái maguk által összeállított, zongorán kísért műsorral jelentkeznek a népszerű operaházi dalestek mintájára, másfél órában.

Kincskeresők: A Hevesi háziszínpadon ugyancsak szombat délutánonként pályakezdő operaénekesek egykor népszerű, a törzsrepertoárból mára kikopott operák keresztmetszeteit mutatják be zongorakísérettel.

Kamaramatiék: A Hevesi háziszínpadon a Magyar Állami Operaház Zenekarának művészeiből összeálló kamarazenei formációk jelentkeznek havonta egy alkalommal, vasárnap délelőtt.

Musica e parole: Az Opera zenekarának hangszeres szólistái maguk által összeállított, egyéni virtuozitásukat is bemutató kamarazenekari sorozatban vesznek részt havi rendszerességgel vasárnap délután a Hevesi háziszínpadon.

Operafilmklub: A Bánffy teremben található 4K vetítőgép, 40 csatornás Dolby Athmos hangrendszer és az ország egyik legnagyobb mozivászna segítségével havonta egy alkalommal a legjobb akusztikai környezetben tekinthetők meg a filmtörténet legszebb opera- és balettfilmjei.

Fotó: Nagy Attila

További információk az Opera honlapján.

CÍMKÉK: