Józsa Ágnes Kovács Dezsőről
Tudtam, hogy nagy beteg, s nem mondtam meg neki, hogy Gizi néni száznégy éves korában elment. Gizi néni „gyermekei” voltunk. Még Szerdahelyi István idején kerültem a Kritikához, szerzőként, teljesen meghatódva, hiszen az ottani írások csupa kötelező és ajánlott irodalom. Akkor a Blahán nagyon népes volt a szerkesztőség, rengeteg íróasztal, rengeteg arc, köztük egy bátorítón mosolygós. Ő volt Dezső. Aztán amikor 2001 januárjában azt a feladatot kaptam, hogy képeket szerkesszek és egy év után az íráshasábokból, kézbe fogható, élvezetes látványú lapot, már egy aprócska szobában ültünk kevesen. Odajöttek a szerzők – Csáki Judit nagy pocival -, s ott figyelhettem meg, hogy Dezső mindenkivel milyen türelmes, megértő.
Kovács Dezső, Gothár Péter és Tenki Réka – POSZT, 2011
Aztán nagyon hamar a szerkesztőség a Bécsi útra került, Balogh Ernő a főszerkesztő nem akart abban az épületben maradni, amely akkorra Csurka László fennhatósága alá került. A Népszabadság a Bécsi úton is befogadott, és éreztük bőrünkön a „tűrt” kategóriát. A rendszerváltás megbolygatott, elbizonytalanított mindent. Valamennyien éreztük ezt, bár tudtuk – teljesen különböző habitussal és hinterlanddal -, hogy mit tevékenykedünk és miért, s amit teszünk, az sokat ér.
Két aprócska szoba, egyik a főszerkesztőé, a másik a rovatvezetőké. Időnként csapódott rövid ideig valaki más, de állandó ülőhelye hármunknak volt: Dezsőnek, Mátyás Győzőnek és nekem. Nem volt ez összejárós, ucimucis kapcsolat. Mindenki tudta, hogy a másik mit csinál, tisztelte annak munkáját, becsülte személyiségét. Míg Győző legtöbbször oldalra fordulva olvasott kéziratot, Dezső az asztal fölé hajolva, szöszmötölősnek, aprólékosnak tűnt, pedig a lelkisimertesség boncoltatta vele a mondatokat.
Soha nem volt indulatos, megértő volt és szelíd. Nem ő volt az első hang, az első megszólaló, de amikor szólt, annak tartalma és súlya volt. Nem édelgős, de szeretetteli légkörben dolgoztunk. 2000 májusában – bár szerettem volna továbbra is lapot készíteni – már nem lehetett tovább. A szerkesztőséggel azonban megmaradt a kapcsolat, közölték írásaimat, interjúimat. Dezsővel megmaradt szeretetteli a kapcsolat.
Ünnepi könyvhét, 2023
Színházban gyakran találkoztunk és drukkoltam könyvkiadója sikeréért, örültem írásainak és megbízatásainak. Ő sohasem volt a társaság központja, de jelenlétének súlya volt. Mindenhez és mindenkihez szeretettel és megértéssel közelített, ez a megérteni és elfogadni akarás nyitotta számára azt a gazdag világot, ami aztán minden irásában benne volt. Szerette a színházat, szerette a színházat csinálókat és bírálatait is ez vezette.
Jaj, de szörnyű, jaj, de igazságtalan, hiszen idősebb vagyok. Idétlen minden szó. Életemnek része volt, s most abból szakadt ki egy jelentős darab. Önzés ez? igen. Képek sora, ahogy vonulunk a Gellért szálló nagytermében, mikor 1995-ben a Kritika Pulitzer-díjas lett, aztán hogy ott ül a Nyitott Műhely Félhomályában, vagy elegánsan a Katona József Színház előcsarnokában. Aztán hivatalos arccal Kisvárdán. Szeretem ember volt. Szakmai munkája is hiányzik, de lénye mindenképp. Szegényebb lett a világ! szegényebb lettem én.
