Tizedik Gourmet Fesztivál
A Gourmet Fesztivál étel- és embermustra. A pandémia miatti kétéves kényszerszünet után, az idén tizedik alkalommal, öröm volt bámulni a sok falatozó, iszogató embert a Millenárison. Akár úgy is érezhetjük, hogy egy másik Magyarországon vagyunk. Olyanon, ahol jóban vagyunk egymással, képesek vagyunk figyelni a másikra, és tudjuk élvezni az életet.
A legjobb éttermek kínálatából kóstolhattunk ételeket, ha nem is termetes adagot, de annyit mindenképpen, hogy eldönthessük, úri huncutságról, a főzés öntetszelgő agyonbonyolításáról, vagy éppen valami veszett finom újdonságról van szó, netán a hagyományos ízek gondos megőrzéséről. Idén egyébként éppen az örökség volt a fő téma, annak megőrzése, kreatív módon való újragondolása. Miközben persze tudjuk, sok vendéglő még mindig megragadt a szocializmus kínálatánál, a sertés flekkent, a pirított májat, némileg zsíros rántott húst a középpontba állító étlapnál, a lefagyasztott alapanyagoknál, a temérdek liszttel készített, több fogáshoz is használt egyenmártásoknál, a fesztiválon végig volt mustrálható, hogy mennyire más a korszerű gasztronómia. Látható, és az ízlelőbimbókkal is átélhető, hogy milyen fantáziadúsan, a művészet határát súrolva, alkotó módon lehet főzni. Egy idő óta már nem csak a csúcsgasztronómiáé a rendezvény, helyet kap az egyre inkább feltörekvő street food is, már az is tanulmányozható, hol kapható jó kolbász, lángos, hamburger és pizza. Temérdek mindennek a látványával is el lehet telni. Ha az ember a bejáratnál kezébe veszi a fesztivál térképpel ellátott tájékoztatóját, hogy pontosan hol, mit lehet enni, kapásból – nem érdemes ezt finomabban fogalmazni – nem kevés dologra ráizgul. Itt ugyanis halmozottan lehet megtapasztalni, hogy az evés milyen hatalmas öröm, áradó élvezet, és ne szépítsük, már a különböző fogások olvasásakor beindul a nyálelválasztás.
Ízelítőt kaphatunk a magyar gasztronómia színe-javából, néhány cukrászda is kivonul, és persze borászatok szintén. Jó alkalom ez arra, hogy találkozzon a szakma, hogy jelen legyenek az ínyencek és az érdeklődők, és egy nagy kavalkádot alkotva, színes emberforgatagot képezzenek. Itt a másik tányérjába belebámulni egyáltalán nem illetlenség, hiszen akár a mellettünk ülő el is dicsekszik vele, hogy milyen remekművet sikerült „kihalásznia” a végtelennek tűnő kínálatból, de persze az is előfordul, hogy lebeszélnek minket valamiről. Szóval általában élénk a diskurzus, a szakmabeliek szívesen mutatják egymásnak, hogy mit találtak ki, ízre, külcsínre egyaránt akadnak fantáziadúsan merész ötletek. Régebben volt egy-egy étel, aminek elkészítését mindenkinek javasolták, elképesztő volt például, hogy hányféle rakott krumplit kreáltak a séfek, milyen vagányul gondolták újra ezt a közkedvelt fogást. Aztán az alapanyagokra tettek javaslatot, például a mangalica, az eper került fókuszba, vagy éppen a gombóc, a kaviár és a pezsgő vált a fő témává. Majd az ilyen jellegű témajavaslatokat is a lehetőségek beszűkítésének gondolták, ezért idén csak az örökség lett a „hívószó”, az eseménysorozaton, ami mindinkább emlékeztet népünnepélyre. Fel-alá korzóznak az emberek, egymás ételébe belebámulva diskurálnak, miközben a gasztronómia hazai és külföldi jeleseivel lehet találkozni. Remek dolog itt is, ott is beletorkoskodni ebbe-abba, szóba elegyedni, dumálni, akár nem csak ismerősökkel, barátokkal, hiszen itt vadidegenek nyelve is könnyen megered, a jó étel, ital összehozza az embereket.
Rá lehet csodálkozni arra, ki miből, mit hoz ki. Mind nagyobb az emberkavalkád. Lehet, hogy perverzió, de imádom nézni, ahogy sokan állva, ülve, esznek-isznak, és közben szövegelnek. Temérdek ismerőssel lehet találkozni, de az is remek, hogy se perc alatt, a világ legtermészetesebb módján ismerkedhetünk is. Kicsit hasonló ez ahhoz, mint ahogy a kutyások az utcán általában meglehetősen könnyen összehaverkodnak, mert rögtön ott a közös téma, a hőn szeretett házi kedvencük. Nekünk meg ismerkedésre ott a kaja, hogy szeretünk finomakat enni, különlegességeket, netán „agyamentségeket” megkóstolni. Hajt bennünket a felfedezési vágy, hogy ebből és ebből a nyersanyagból még mit lehet „előbűvészkedni”, netán olyat is, amit el sem tudtunk volna képzelni. Vannak olyan séfek, akikben szinte vakon bízunk, drukkolunk nekik, mint mások a kedvenc focicsapatuknak, figyelemmel és ízlelőbimbókkal követjük nyomon, mit csinálnak, milyen újdonsággal rukkolnak elő.
De persze, ha rögtön, ahogy belépünk a fesztiválra, valaki elvonul az orrunk előtt egy olyan lángossal, amire szarvasgomba szeleteket reszeltek, akkor rögtön elhatározzuk, hogy ilyet muszáj lesz kóstolnunk. A lángos például az egyik örökségünk, amúgy személyes kedvencem is. Egyszer azt mondta nekem a nagy üzletember, Demján Sándor, hogy ugyanúgy világsikerre lehetne vinni, mint a hamburgert. Bár ennek még nyoma sincs, de az jó, hogy nem csak sajtos-tejfölösen, hanem mind változatosabb feltétekkel kezdik adni. Az Erhardt Étteremben, ahol a tényleg veszettül finom kovászos lángost adták, előttünk ráreszelve a mennyei illatú szarvasgombát, volt igencsak gusztusos medvehagymás, bio kecskesajttal is. Szokás visszahozni régi, egyszerű ételeket, ilyen például a cigány hurka, a Laurel Étteremnél. Ez szegény emberek eledele, nincs benne hús, ami nem azt jelenti, hogy divatosan vegán, mert szalonnát és más olcsó nyersanyagokat, pirított krumplit, pirított csirkebőrt, savanyú káposztát tartalmaz. Nagyon ízlett a hozzáadott, kissé megpörkölődött cigány lapos kenyérrel, a bodaggal együtt.
Az Arany Kaviár Étteremnél az enyhén füstölt pisztráng „tatárt” hosszúkásra vágva, mulatságosan olyan dobozban adták spárgával, mintha szardínia lenne. A pisztráng magyar alapanyag is, a grillezett, jalapenóval és citrusokkal adjusztált osztriga persze nem az. Az étterem nevéhez híven itt a hamburgerbe is kaviár, sőt homár kerül, amitől ez a nagyon is hétköznapi eledel kifinomult étellé válik. A Spílernél enyhén véresen, angolosra sütve adják a hamburgert, amit csak az egészen jó minőségű marhahússal lehet megtenni, bacon lekvár és házi BBQ-szósz is dukál hozzá. Az Essencia Restaurantnál olyan vajpuha tengeri durbincsot eszünk, amihez egészen különleges, spagetti formájú, savanyított burgonyát adnak, zöldfűszerolajjal leöntve. Desszertből is többfélét kipróbálunk, az általunk kóstoltak közül kiemelkedik a Tokaj vidékén honos, leginkább mákos gubára emlékeztető nyalánkság, ami nem kifliből, hanem házi gyúrt, diós tésztából készül.
Miután a két Nobel-díjas Latin Amerika-i író, Miguel Ángel Asturias és Pablo Neruda nálunk jártak, a gasztronómiára fókuszálva írtak egy remek könyvet, Megkóstoltuk Magyarországot címmel. Ahogy az természetes, a kultúra szerves részének tekintették a gasztronómiát. Aki kint volt idén a Gourmet Fesztiválon, tulajdonképpen az is elmondhatja magáról, hogy megkóstolta Magyarországot.
