Jubileumi kiadás Sass Sylvia pályafutásának 45. évfordulója alkalmából
Szűk két és fél órányi kalandozás a zene tér-időtől mentes birodalmában – kikapcsolódás a szó legnemesebb értelmében.
A megörökített hang immár nem száll el, hanem itt él köztünk – ám ahhoz, hogy halljuk, időről-időre „segítségre” van szükség. A hanghordozók változásából adódóan némely felvételek némaságra ítéltettek, igaz, az utóbbi években feltámadó LP-nosztalgiának köszönhetően módosult a helyzet. A fiatal generációk számára azonban perdöntő fontosságú, hogy az általuk használt lejátszó berendezéseken is hozzáférhetőek legyenek a közelmúlt értékei. Nem felesleges ez akkor sem, amikor megannyi letöltési lehetőség kínálkozik, hiszen a kulturális kincsek birtoklásához örökletesen hozzátartozik a kézzelfoghatóság gesztusa. Miként a gyerek a kedves játékát, a felnőtt önkéntelenül is képes magához ölelni könyvet, hangfelvételt – s jó lenne, ha ez az „emberi gesztus” a jövő nemzedékeinek is sajátja maradhatna.
Csaknem 25 évig élvezhettük Sass Sylvia operaszínpadi alakításait, ám a Hungaroton akkori, eléggé nem értékelhető műsorpolitikájának köszönhetően számos teljes opera (köztük nem egy ritkaság) felvételén is megörökítette virágkorában a méltán világhírű szoprán hangját. S nemcsak a hangját, hiszen a mindig szerepformálásban gondolkodó (tehát nem kizárólag perfekt hangi produkcióra törekvő) művészegyéniség egyszersmind a művek hangfelvételről történő teljes értékű befogadását is lehetővé tette. Hogy képi megörökítés csupán kis számban őrzi művészi munkásságát, legyen tanulság a felvételkészítőknek a jövőre nézve – amikor a technikai lehetőségek szinte korlátlanok, ne engedjük át a feledésnek a látványvilágot sem (talán egyszer az operarendezés-történet kalandos útjainak a feltérképezéséhez ad felbecsülhetetlen értékű dokumentumanyagot).
Sass Sylvia hét évig volt a Magyar Állami Operaház társulatának tagja, de amikor a világ legnevesebb színpadain volt lehetősége fellépni, akkor is rendszeresen részese volt a hazai zenei életnek. Repertoárján azonban szép számmal szerepelnek az operák mellett dalok is (különös súllyal operaszerzők zenekari dalciklusai illetve áriái) – ezt tükrözi a jubileumi album műsora is. Az egyik korongon Mozart három hangversenyáriája, továbbá Wagnertól a Wesendonck-dalok ciklusa és R. Strauss Négy utolsó éneke szerepel, a másikon többségükben ismert-népszerű operaáriák (Wagner, Verdi, Catalani, Mascagni, Cilea, Boito, Gounod).
Jéghegyek csúcsai – mondhatjuk elfogulatlan kritikai értékelésként, hiszen valamennyi műsorszám a maradéktalan gyönyörködést szolgálja. És a muzsika hallgatása során lehetetlen nem észrevenni azt, hogy valamiféle „atmoszféra” is átjön a felvételen, amely a teljes előadó-együttes teljesítményét dicséri.
A zenekari kíséret feladatát többnyire a Magyar Állami Hangversenyzenekar látta el (Lukács Ervin illetve Kórodi András irányításával), hat áriában pedig a Rádiózenekar (Budapest Symphony Orchestra, Medveczky Ádám vezényletével). Stúdiófelvételekről van szó, amelyek rögzítésére 1975 és ’86 között került sor (a helyszínt nem tünteti fel a kísérőfüzet). Ebből adódóan lehetőség volt az ismétlésre, javításra, ami egyfajta biztonságérzetet adhatott az előadóknak – ugyanakkor nélkülözniük kellett a hallgatóság inspiráló hatását. Az eredmény: igényes produkció, amelyben azonban a perfekcióra törekvés nem megy az élményszerűség rovására. Számos kiváló énekes (utólag összeállított) portré-felvételének hallgatásakor szomorúan kell regisztrálnunk, hogy a kísérő együttes mintha nem lenne tudatában, hogy kivel szerepel, igénytelen-érdektelen részletek, alkalmanként pontatlanságok keserítik a kései zenehallgatót. Ezúttal vitális a hangszeres háttér, a remek hangszerszólókból játéköröm sugárzik. És a historikus előadások állandó jelenlétében is elhitető erejű az obligát zongorás Mozart-koncertrondó, Schiff András közreműködésével. Az a billentéskultúra, amely már akkor sajátja volt, s amely meggyőzően bizonyítja, hogy a hangszerválasztás sokadrangú szempont a művészi minőséget, a produkció élvezhetőségét illetően.
Szűk két és fél órányi kalandozás a zene tér-időtől mentes birodalmában – kikapcsolódás a szó legnemesebb értelmében.
A 45 nem igazán kerek szám – annál inkább az lesz a közeledő 50, amely, remélhetőleg, hasonlóképp értékes, léleknemesítő hallgatnivalóval ajándékozza meg hallgatóságát. Közben, reményeink szerint, megjelenik a művészetek több területén elkötelezett Sass Sylvia negyedik könyve, hogy az érzékszerveken kívül az intellektusnak is adjon inspiráló táplálékot.
Hungaroton HCD 32788-89
