Rózsa László, Jonathan Rees, Alex McCartney
Három olyan művész szólaltatja meg a kompozíciókat, akik nem adtak nevet kamarazenei társulásuknak, ám mindhármuk zenélésén határozottan érződik a stiláris elképzelés azonossága.
Laurence Sternnek a regény történetében korszakos jelentőségű művéből, az Érzelmes (más fordításban: Érzékeny) utazásból választott mottó áll a francia kamaraművekből összeállított program ismertetőjének az élén. S miként Sternnél a Tristram Shandyből ismert Yorick nem a látható nevezetességeket tartja említésre méltónak, úgy ezen a felvételen is olyan darabok szerepelnek, amelyek távol állnak azoktól a reprezentatív kompozícióktól, amelyek XIV. Lajos fényűző udvari életének zenéjét reprezentálják. Mégis érdekesek, a régizene kedvelőjének pedig azért is izgalmasak, mert általuk olyan „érzelmes zenei utazáson” vehet részt, amelynek szinte minden állomása ismeretlen. A francia zenetörténetben alaposan jártas előadók számára világosan elkülönülő három korszakból válogattak; ízelítőt adnak a „tiszta francia stílusból” (M. de Saint-Colombe, Robert de Visée, és Jean-Baptiste de Bousset), abból a repertoárból, amelyen érezhető az olasz hatás (Pierre Danican Philidor, Jacques Martin Hotteterre, François Couperin), és a legkésőbbi szerző, a 18. században született Charles Buterne szonátájával felvillantják a gáláns elemek megjelenését a francia kamarazenében.
Három olyan művész szólaltatja meg a kompozíciókat, akik nem adtak nevet kamarazenei társulásuknak, ám mindhármuk zenélésén határozottan érződik a stiláris elképzelés azonossága. Mindhárman kópia-hangszereken játszanak, a „modern” hangszereknél elvárt perfekcióval a hangképzést és az intonációt illetően. A tanulmányait több külföldi országban végzett Rózsa László több blockflötén szólaltatja meg a continuo-kíséretes darabokat, partnerei is bemutatkoznak szólistaként (Jonathan Rees héthúros basszus-gambán, Alex McCartney pedig teorbán és barokk gitáron).
Szvitek sorjáznak a programon, majd egy szonáta következik, végül pedig a művészetek emblematikus madarát, a csalogányt idézik két tételben (Couperin eredetileg csembalóra szánt darabjának egy megjegyzés sejtetni engedi a fúvós hangszeren való előadást is, Bousset áriája pedig pedig Hotteterre díszítés-javaslatával kel hangzó életre).
A felvétel színhelyéül Walthamstow legrégebbi épületét, a 13. századi St Mary’s Churchöt választották, s az eredmény visszaigazolja e döntés helyességét. Kiegyenlítetten szólnak a hangszerek, érezhetően nincsenek felvételtechnikai „trükkök”, keverőasztalon végzett korrekciók.
Az interpretáció sajátosságát első hallásra megérzi a hallgató, ám a titok nyitjához megintcsak a kísérőfüzet vezet el: Jean Rousseau híres traktátusa volt kalauzuk az „értő” kottaolvasásban. Éspedig ezúttal nem elsősorban a díszítésekre gondolok (amelyekkel viszonylag visszafogottan – s ebből következően mindig figyelemfelkeltő hatást kiváltva – élnek), hanem a tempó, a zenei mozgás szabadságának lehetőségére. Az előadás egy pillanatra sem didaktikus, nem kívánnak hangzó illusztrációt adni valamely stílus- ill. ízlésvilág sajátosságaihoz. A kamarazenének ebben a világában nincsenek szélsőséges drámai indulatok, ám a karakterek váltakozásából olyan hallgatnivaló születik, amely hol ébren tartja a figyelmet, hol pedig enged a meditatív késztetéseknek. Bizonyos fajta szolidság uralkodik, amely harmonikus légkört teremt a szólista és kísérete között, és miniatűr zsánereket kelt életre a szólótételekben.
A felvétel kiadója a pengetős-játékos McCartney cége, a Veterum Musica.
