Varga Judit: Mr. West rendkívüli kalandjai a bolsevikok földjén
Varga Judit tanulmányainak, munkásságának két helyszíne van, Bécs és Budapest. Éppen ezért személye biztosíték arra, hogy zenéje által kitekintést kapunk divatokra, irányzatokra, kísérletezési területekre.
Fotó: Nagy Attila
Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál idén januárban, hagyományosan több helyszínen jelentkező rendezvénysorozata érdekes műfaji kísérlettel jelentkezett (első ízben) a Müpa Fesztiválszínházában.
Örvendetes ez az áttörés, mert ily módon a rendszeres Müpa-látogatók figyelmét is felkelthette a változatos program, s – mint kiderült – számottevő érdeklődés fogadta Varga Judit „szórakoztató komolyzené”-jét.
Örvendetes ez az időzítés olyan szempontból is, hogy folyamatosságot biztosít; tavaly novemberben volt az ősbemutatója Varga Judit egyfelvonásosának (Szerelem) az Operaházban, s most egy más műfajban találkozhatunk a szerzővel. Fontos, hogy az új (értsd, számára új) zenei impulzusok ne pusztán akusztikus információkként éljenek a hallgató tudatában, hanem különböző „vegyiérték-karokkal” csatlakozzanak korábbi zenei élményeinek-ismereteinek világához.
Varga Juditról előzetesen annyit, hogy mind tanulmányainak, mind munkásságának két helyszíne van, Bécs és Budapest, éppen ezért személye biztosíték arra, hogy zenéje által kitekintést kapunk … – mire is? Divatokra, irányzatokra, kísérletezési területekre, és még sorolhatnánk. Varga annyiból is sajátos helyet foglal el magyar kortársai között, hogy párhuzamosan folytatott zongora és zeneszerzés tanulmányaihoz további „sávokban” társult Bécsben az alkalmazott- és filmzene profilú képzés (ami akkor hazánkban még nem létezett). E szakirányú képzés legnagyobb gyakorlati hasznát vélhetőleg az jelenti, hogy aki elvégezte, azt könnyebben találják meg ilyen jellegű felkérések, tehát, több lehetősége van e területeken is kipróbálnia magát. Miután az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyén 2009-ben és 2011-ben is díjazott volt nagyzenekari kategóriában (e műveit sugározta a rádió is), méltán keltette fel a figyelmet új vállalkozása.
Vállalkozás, mert – miként a hangverseny ismertetőjéből, sőt, már csaknem egy hónappal korábban megjelent, ezt a programot beharangozó interjúból is megtudtuk – a felkérés nem filmzenére, hanem kortárs komolyzenére szólt. 2014 őszén történt ez, az ősbemutatóra a Konzerthausban 2016 márciusában került sor. A fogadtatás sikere indokolhatta, hogy idehaza is műsorra kerüljön, a bemutató együttesének, az ausztriai Ensemble Phace-nek a közreműködésével.
A némafilm: szovjet bolsevik-propagandafilm 1924-ből, afféle western-bohózat. Filmarchívumok elfeledett darabja, szigorú ítész hozzátehetné: méltán. A némafilmek idő-játékának kedvelőit leköthetik a behatárolt felvételtechnikai lehetőségek, a szereplők karakterizálásának eszközei – és mindenképp ott van az idézőjelek sokasága. Mert egy dolog, hogy szórakoztatónak tartunk-e helyzetkomikumokat, de másként alakul az értékrend, ha annak próbálunk utánagondolni, hogy mindebből ki-mit szánt komolynak. (Szigorúan: az egész úgy zűrös, ahogy van, mert csupán a motiváció hiányzik, vagyis, hogy mi a csudáért vállalkozott erre az utazásra a gyakorlati élet minden területén járatlan-félszeg Mr.)
Ez könnyíti meg a zeneszerző dolgát, hiszen minden látványmozzanathoz szabadon viszonyulhat; nem kell cselekményszálakat végigvezetnie, vagy bármiféle olyan intonációs típussal foglalkoznia, amely például az operaszínpadon elmélyítené a szereplők jellemzését, az általuk közvetített mondanivalót. A „munka” vonatkozásában komoly súllyal esik latba, hogy több mint egy órányi hangzó anyagot kell létrehozni. Nagyformát illetően nincs elvárható formai séma, a zeneszerző szíve joga, hogyan tagolja a jelenetsorokat. Varga Judit kihasználja az előadó-együttes vállalkozókedvét, koncertképes hangszerek mellett megszólaltat egyéb hang- és zörejkeltő tárgyakat is (visszatérő „közreműködője” a játék gumikacsa). Gazdag lehetőséget kínál a látványanyag hangszín-fantáziájának működtetéséhez, és feltűnő „effektek” ismételt felidézésével még a belső koherenciára is lehetőséget ad. Nem maradhat ki a készletből a montázs sem, ismert, népszerű művek rövid motívumainak felvillantása, hogy a néző-hallgató beavatottnak érezze magát – a Beethoven-montázsok felvételről jöttek, s épp ekkor kristályosodott ki ennek a megoldásnak a luxusszámba menő pikantériája. Voltaképp a teljes zenei anyag mehetne felvételről (miként balettelődások sem alkalmaznak élőzenei közreműködőket), ami mobillá, sok helyre könnyen eljuttathatóvá tenné a programot. Az Ensemble Phace lenne ezáltal a kizárólagos előadó – energiájuk viszont felszabadulna, akár további új művek népszerűsítésére.
Varga Judit nemcsak alkalmazott- és filmzeneszerzést tanult, hanem a hagyományos zeneszerzés tanszakot is elvégezte. E stúdiumok nyoma érezhető abban, hogy tud történeti formákban gondolkozni, így akár a kettősfúgát sem spórolja ki a habkönnyű történetből.
A megválaszolhatatlan kérdést számomra az jelenti, hogy vajon milyen meggondolásból esett bárkinek a választása erre a némafilmre. A többi már megy, magától.
