Mindenségmorzsák – pont és ellenpont
A budapesti Kurtág-ünnepléssorozat áttekintő programját csakúgy, mint a hangversenyek oroszlánrészét, a BMC-nek (Budapest Music Center) köszönhetjük.
Kurtág György
Különleges-szép ajándékot kaptam december elején: a berlini Hans Eisler Zeneművészeti Főiskola reprezentatív kiadványát. A kemény borító karcsú kötetének címe: FÜR GYÖRGY KURTÁG, alatta a komponista művészetének lényegi ismeretéről tanúskodó állítás: „… denn inniger ist, achtsamer auch…”.
A bensőségesség iránti érzékenység-fogékonyság mind ritkább napjainkban, s közhely lenne taglalni az idő gyorsulását illetve lassulását, az életritmus-kényszereket csakúgy, mint a média közvetlen élményekről való leszoktatásának hatását. Örvendetes tehát, hogy vannak még szabad vegyiérték-karok, idegvégződések katartikus jelenségek számára. A Kurtág-emlékkönyv, benne megannyi előadói vallomás mellett a szerzővel készült interjú, fényképekkel, kéziratok illusztrációs anyagával, annak a négy hangversenyből álló sorozatnak a kísérőfüzete, amelyekre december 11-én és 12-én került sor.
E szerzői estek emlékeztettek arra, hogy februárban lesz 90 éves Kurtág – s ettől kezdve tudatosan kerestem a hazai megemlékezéseket. Kurtág képével jelent meg a Müpa februári műsorfüzete, s ő tekint (potenciális) hallgatóira a Muzsika folyóirat februári számának címlapjáról is, melyet szinte teljes egészében tisztelgő írásoknak szenteltek.
A budapesti Kurtág-ünnepléssorozat áttekintő programját csakúgy, mint a hangversenyek oroszlánrészét, a BMC-nek köszönhetjük (Budapest Music Center). Ennek birtokában ki-ki úgy alakíthatta életét, hogy minél több rendezvény részese lehessen. Összefoglalva, a fesztivál a BMC előterében Felvégi Andrea fotókiállításával kezdődött február 14-én, majd a BMC Koncerttermében hangversennyel folytatódott – itt 21-ig összesen hat estén hallhattunk Kurtág-műveket. 15-én a BMC könyvtárában kerekasztal-beszélgetést hallhattunk (Más szempontból – zenészek és más művészeti ágak reprezentánsai beszélgettek Kurtág művészetéről). Csatlakozott a BMC-hez a Müpa Fesztiválszínháza (Kurtág Home Video), s a születésnapra időzített ünnepi koncerttel (műsorán magyarországi bemutatóval) a Zeneakadémia is, ahol örökös professzori díszoklevelet ajándékoztak Kurtágnak. Erről „metropol” jóvoltából a legszélesebb nyilvánosság is értesülhetett, s elgondolkozhatott azon a gondolaton, amelyet a zeneszerzőtől idéztek itt: „ő csak egy része ’egy nagyon hosszú láncnak’, és azt szeretné, ha az emberek ’az egész láncot látnák, és nem csak egy szemét néznék’”. Tegyük hozzá, persze, jó lenne, ha mindezt transzponálnánk a zenehallgatásra is.
Kapcsolódó rendezvényként február 22-én Kurtág-művet is műsorra tűzött a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara az Operaházban, végül – de nem utolsó sorban – „Tudományos Fórum Extra” keretében négy előadásra került sor az MTA BTK Zenetudományi Intézetének Bartók Termében (Kerékfy Márton, Dalos Anna, Halász Péter, Wilheim András).
Kurtág, aki több évet töltött távol Magyarországtól, ismét hazatért – a tiszteletére rendezett fesztivál rendszeresen kínált alkalmat arra, hogy láthassuk, köszönthessük. Jelenléte emeli a rendezvények fényét, s a közelében talán ösztönösen is másként, intenzívebben hallgatunk zenét. A zenéjét.
Legutóbb egy évtizede ünnepelhettük Kurtágot, akkor a Strém Kálmán által szervezett Balatonföldvári Zenei Napok központi témája Kurtág György művészete volt (mesterkurzusai mágnesként vonzották a szakmai közönséget, csakúgy mint szerzői estjei – és tanulságosak voltak a zenetudományi előadások is, amelyek nélkülözték a szerző jelenlétét). Arra nyáron, tehát tanítási szünetben került sor – most a tanév bokros teendői között kellett (volna) időt szakítani a rendezvények látogatására zenetanároknak, s koncertező tevékenységük mellett a gyakorló muzsikusoknak. A zeneszerző-társadalom általános passzivitása ezúttal is látványos volt; csak a rendszeres koncertlátogatók adták meg jelenlétükkel a kollegiális tiszteletet kiváló kollégájuknak.
Hogy korántsem kizárólag a zenészszakma ügye lett a fesztivál, különös fénytörést eredményez; egyúttal azt sejteti, hogy Kurtág művészete nemcsak a 20-21. századi egyetemes zenetörténet csúcsteljesítményei közé tartozik, hanem kultúrtörténeti jelentőségű is egyben. Jegyzi a nemzetközi szakirodalom, és e minőség-érzékenység jele, hogy számos országban szólal meg zenéje, korántsem csupán magyar előadók tolmácsolásában. Ezúttal is képviseltette magát a nemzetközi előadógárda (közülük többen hangfelvételen is megörökítettek Kurtág-műveket), a hazai előadók sorában örvendetesen nagy számban találkozunk fiatal muzsikusokkal is, akik zenei neveltetésüket illetően Kurtág-unokatanítványoknak tekinthetők. Indokolt a zongorista-résztvevők magasabb aránya – de Kurtág zenéje, minden hangszerszerűsége mellett és ellenére is, annyira egységes, hogy valamennyi hangszeres tanulhat(na) hallgatása során a zenei gondolkodás- és kifejezésmód megismerésével.
Kurtág azok közé a zeneszerzők közé tartozik, akik korántsem engedték saját útjára új műveiket a kettősvonal meghúzása után. Mindig készségesen részt vett a betanítás munkájában, korrepetitor korából megőrzött végtelen türelemmel, s a pedagógiai tevékenység során megannyi utat, módot talált arra, hogy kinevelje zenéjének értő előadóit. Felmerül a kérdés: meddig jutnak el ezen az úton azok, akiknek nem állt módjukban a szerző személyes jelenlétében próbálni, s mindössze a kottaképre kénytelenek hagyatkozni? Számukra minden bizonnyal biztos támpontot jelentenek a szerző által jóváhagyott felvételek – nem másolandóként, hanem az értő(bb) kottaolvasat többletével.
„Sapienti sat” – írta néha kézirataiba Haydn, s ezzel burkoltan felhívta a figyelmet: vegyétek észre, mi rejlik a kottafejek mögött. Kurtág művészetének értékeléséhez nincs szükség ilyesfajta figyelemfelkeltésre, de rossz szájízt ad, ha a szakma csak szajkózza az értékmércét, személyes tapasztalatokon alapuló meggyőződés helyett. Örvendetes, hogy az Editio Musica Budapest újdonságokkal jelentkezett a fesztivál idején; a 21-i hangversenyen elhangzó „… egyiptomi pár, úton az ismeretlen felé—„ című 2013-as zongoraművel, valamint egy reprezentatív fakszimile-kiadvánnyal, amelynek bemutatójára a 18-i hangversenyen került sor: „Kocsis Zoli hangjegyfüzete”. A filológiai érzékkel rendelkezők számára igazi ínyencség végigkövetni egy-egy végleges fordulat kialakulását, máskor pedig összevetni a személyes használatra szánt füzetbeli és nyomtatásban megjelent alakját valamely rövid tételnek. Itt jegyzem meg, különösen nagy a pedagógusok felelőssége: akinek magának nincs személyes tapasztalata a kurtági notációt illetően, aligha tudja bevezetni annak titkaiba a következő generációkat. Rövidzárlatos lesz a kapcsolat, s ennek végzetes következményei lehetnek az életmű további életét illetően.
Emlékeztetőnek hadd idézzem a Játékok kiadványsorozathoz az első kötettől kezdve mellékelt bevezetőszöveg időtállóan megszívlelendő részletét:
„A játék – játék. Nagyon nagy szabadságot, kezdeményezést kíván az előadótól. Nem szabad komolyan venni a leírtakat – halálosan komolyan kell venni a leírtakat: a zenei folyamatot, a megszólalás, a csend minőségét.”
Fotók: MÜPA
A fesztivál idején kitettek magukért a terjesztők: bőséges volt a kínálat olvasnivalóból, játszani- és hallgatnivalóból. Ez utóbbiak között örömmel fedeztem fel Kurtág György és Márta 2012. szeptember 22-i párizsi hangversenyének videofelvételét. A megkomponált műsorfolyam a Játékok darabjaiból és Kurtág Bach-átirataiból tartalmaz bő ötnegyed órányit. Hasonló programokat korábban is megélhettünk, kezdetben az élmény újszerűségével, ami abból (is) adódott, hogy a gyakran egy percet sem meghaladó miniatűrökből átfogó ív alakult ki, amelyet az előadók koncentráltsága úgy hozott létre, hogy közben a hallgatóság szinte önkéntelen figyelme is erősítette azt. Most pedig az időtlenségnek ama csodája járult hozzá, hogy a 86. évét betöltött zeneszerző, élete párjával meghódítja a párizsi közönséget is. Akiknek minden bizonnyal keveset mond megannyi darabcím – de érzik a kiterjesztett pillanat varázsát, amikor tanúi lehetnek valaminek, ami fontos volt a szerzőnek, amiért papírra vetette, s fontos mindmáig, amikor a meggyőződés erejével ad neki hangot.
Der Dichter spricht – ezt a címet adta Kurtág egyik kedves szerzője, Robert Schumann a Kinderszenen (Gyermekjelenetek) zárótételének. Ez a szerzői önvallomás-hang csendül ki Kurtág zenéjéből, mondhatni, minden hangjából. És ezt a személyességet erősíti az az erős előadói jelenlét, amellyel a ki tudja hányadszori eljátszás során is minden hangot mélységesen átélnek. Játszanak – kedvvel, szabadon, és maximálisan tiszteletben tartva a partner játékát, ami által a négykezesek hatványozott élményt adnak. Igaz, azok a pillanatok is mámorítóak, amikor a kamera jóvoltából elleshetjük Kurtág – koncertteremben aligha észrevehető – villanásnyi spontán reakcióit Márta játékának hallgatásakor, vagyis azt, hogy szerzőként és hallgatóként maximális jelenléttel figyeli Mártát, egyúttal az ő tolmácsolásában saját érzéseit-indulatait, gesztusait.
(ECM NEW SERIES 5508 076 2896)
