Koncz Zsuzsa, a megunhatatlan

|

Aréna koncert, 2017. március 11.

Koncz Zsuzsát hallgatni megunhatatlan élmény. Jellegzetes hangszíne, jól karbantartott, képzett hangja a legmagasabb profi igényeket is kielégíti.

„Tündérország jól teljesít” – mondta az énekesnő, arra utalva, hogy a „Tündérország” című CD-je hamar platinalemez lett. Csakúgy, mint a következő, a Vadvilág.

Jubileumi koncertjére követően ismét az Arénát választotta fellépése színhelyéül, s mint a gyakorlat igazolta, jogosan. Megtelt a nézőtér, jelezve az immár mintegy fél évszázados töretlen lelkesedést. Igaz, ebben annak is része van, hogy Koncz Zsuzsa ritkán lép közönség elé. Sohasem kellett attól tartania, hogy divatirányzatok vagy épp időszakosan felkapott sztárok elhódítják közönségét. Két fellépés között sem kellett soha nélkülöznünk művészetét, mert a gyorsan gazdára talált megannyi korong (s korábban az LP-k) korántsem csupán dekorációul szolgáltak a rajongók otthonában. Negyven műsor – tiszteletre méltó teljesítmény.

És tiszteletre méltó az a zenei intelligencia is, amellyel repertoárjának legnépszerűbb dalait szinte egy egész ország megtanulta. Nem véletlen, hogy a koncert programjában megtervezetten szerepet kapott a közönség is. A körültekintő szervezést dicséri, hogy gondoskodtak kis zászlókról, amelyekkel remekül lehet „csápolni”, hogy a ritmikus taps ne nyomja el az egyébként jelentős hangerőt. Arra pedig készülni sem kellett (hiszen az okostelefon már-már elengedhetetlen kelléke mindennapjainknak), hogy elektronikus fényjelekkel alakítson ki az érzelmileg aktivizált hallgatóság sajátos hangulati környezetet. A közelmúltban megjelent DVD jóvoltából szinte végtelenítve megosztható az élmény – leginkább persze azok értékelik, akik emlékként könyvelhetik el, hiszen részesei voltak az eseménynek. De értékes kárpótlás azoknak is, akik nem voltak ott jelen.

A felvételnek (mint minden rögzített audionak és videónak) felbecsülhetetlen értéke a végteleníthetőség. Hogy ki-ki tetszése szerinti alkalommal ismét végighallgathatja, részleteiben vagy egészében. A többszöri hallgatás azonban nemcsak mennyiségi mutató, hanem lehetőség újabb észrevételekre.

A slágerrel, mint olyannal, nem szokás analitikusan foglalkozni. Egészében hat, szöveg és zene egységében, kezdetben az első előadó hangszínével, interpretációjában. Ám minél ismerősebb, minél személyesebben sajátjának érzi a hallgató, óhatatlanul is foglalkoztatják a részletei. Fontos a szöveg, és plasztikusan kirajzolódnak a forma, a dallam- és harmóniavilág, továbbá a hangszerelés jellegzetes mozzanatai. Korántsem biztos, hogy mindez tudatosan (ahhoz némi zenei terminológia ismerete szükségeltetne), ám ott működik a zsigerekben – épp ezért fordulhat elő, hogy alig néhány meghallgatás során memorizálódik egy-egy szám.

De túl a műsoron, a környezet is hozzájárul a komplex hatáshoz, és nem utolsósorban a kivitelezés minősége.

Korántsem irigylésre méltó a video-felvételkészítők munkája, amikor óriási teret kell „befogniuk”, s akkor még hátra van a vizuális kompozíció kialakításának a feladata. Mert az, és csak az kerül a potenciális közönséghez, ami látható a felvételen. És gondolni kell a legkülönbözőbb elvárásokra – vannak, akiket lenyűgöz a helyszíni effektusok visszaadása, mások beérnék kevesebb villódzással, nyugodtabb-folyamatosabb kameramozgással, hosszabb snittekkel. Ráadásul számolniuk kell azzal is, hogy a lényeg a szólista, s a környezet csupán akkor tűnik fel, ha zavaró mozzanatokat tartalmaz.

Koncz Zsuzsát hallgatni megunhatatlan élmény. Jellegzetes hangszíne, jól karbantartott, képzett hangja a legmagasabb profi igényeket is kielégíti. Annál is inkább, mivel nemcsak szövegmondása érthető, hanem nála egyértelműen közlésről érdemes beszélni. Amit énekel, azzal meggyőződésesen azonosul, s ettől a meggyőződéstől áthatott interpretációtól éneke az elmondottak további dimenzióval való bővítésévé válik.

Énekesek, de prózai előadók (színészek) számára is tanulságos tudatosan figyelni előadó-művészetét. Hamar észrevenni, hogy minden mozzanat megtervezett; hogy mikor áll egy helyben, hogy mikor mozdul, mikor indul el, hogy mikor énekel álló mikrofonba, s mikor tartja kézben azt. Tegyük hozzá, előadás és technikai kivitelezés profizmusának ékes bizonysága, hogy a leghalkabb hangok (szavak) is érthetőek, és a legnagyobb szenvedély, indulat sem csap át torzító mértéktelenségbe. Sokadik végignézésre az is feltűnik, hogy Koncz Zsuzsa kezének mozdulatai gyakran harmonizálnak az adott szó(tag) kifejező előadásával. A viszonylag mély (mondhatni, „beszéd”) regiszter választása is közrejátszik abban, hogy ezúttal a művészet nem absztrahál, hanem már-már a népi előadók gyakorlatára emlékeztető közvetlen hatást tesz lehetővé. (Dobszay László hívta fel annak idején a figyelmet zeneakadémiai előadásain a magyar nyelvnek arra a szép fordulatára, hogy az adatközlők, akiktől felbecsülhetetlen értékű népdalainkat lejegyezték a gyűjtők, gyakran használták a „mondom a dalt” kifejezést. Hasonló szép példa az „éneklés” sajátos jelentésére, hogy az egyszerű emberek éneklésen valami fennköltet értettek, esetleg egyházi, szentes énekeket, míg a magukénak érzett népdalok előadását dalolásként élték meg.)

Az Aréna koncert műsorán „egyvelegként” kaptak helyet régi kedvencek, külön blokk jutott Bódi László szerzeményeinek, míg a többi műsorszám egymásutánjából gondolati ívek feszültek. Sokan talán épp akkor tanulták hozzá a dalaihoz a szerző, Závodi Gábor nevét, és ismét élményt jelentettek Bródy János dalszövegei.

Zenei tantervek készítésekor időről-időre visszatérő probléma, hogy a minimális óraszámban mettől-meddig ismerjék meg a zenetörténetet a felnövekvő generációk, és milyen stiláris-műfaji határai legyenek a tárgyalt zeneirodalomnak.

Amikor Koncz Zsuzsát hallgatom, megszilárdul az a véleményem, hogy az értékes „könnyűzene” könnyen utat talál bármely generációhoz – és a jól megalapozott történeti, zeneelméleti ismeretek hasznosíthatóak ezen a területen is. Ilyen meggondolásból kifejezetten hasznosnak tartottam, hogy a nézőtéren több generáció egyaránt képviseltette magát. És a felvétel arról is tanúskodik, hogy az alkalmi kórus sem volt korhatárhoz kötve.

CÍMKÉK: