A 36. Budapesti Tavaszi Fesztiválról
A korszellem követelménye mutatkozik meg – így tud a „live” kínálat versenyképes lenni a világháló térbeli és időbeli korlátokat alig ismerő kínálatával.
Az idei BTF a kínai kulturális élet megannyi szeletét hozta testközelbe
Szerencsés csillagzat alatt született a Budapesti Tavaszi Fesztivál, kezdettől fogva kísérte a nagyközönség érdeklődése. Hamar felfedezte a külföld is, és az egymást erősítő szándékok-tendenciák, tervek-vágyak és megvalósított programok meghozták a nemzetközi elismerést: a rendezvénysorozatot az európai élvonalban jegyzik.
Az első években az újdonságnak kijáróan közönség mohó mindent-akarása volt jellemző, ám ez a habzsoló kedv hamarosan differenciálódott, s ki-ki a válogatásban kezdte örömét lelni. Kedvencek iránt erősödött meg az érdeklődés, a hazánkba először látogató (vagy épp már korábban nagy sikerrel vendégszerepelt) előadók fellépését előzte meg nagy várakozás, vagy épp az itt-és-most egyszerisége-egyedisége bizonyult vonzerőnek.
A BTF programjai az időről-időre változó vezetői gárda elképzeléseitől függően módosult; általános tendenciaként a bővülés, esetenként érdemi gazdagodás figyelhető meg. Az idén 48 helyszín adott otthont 226 produkciónak, amelyek között szép számmal szerepeltek ingyenes kínálatok. Kedvezett az időjárás is, megvalósulhattak a tervezett szabadtéri rendezvények is. A legkomolyabbtól a legpopulárisabb irányzatokig, nemzetközi rangú „vérprofiktól” az amatőrökig széles skálája volt a külföldi és hazai résztvevőknek. A Müpa mellett a Zeneakadémia, a Millenáris Teátrum, a MOM Kulturális Központ, a pesti Vigadó, a Bálna, a BMC, a Budapest Jazz Club és a Trafó adott helyet különböző műfajú zenés-táncos műsoroknak, de a kamarazene kedvelői felkereshették a Petőfi Irodalmi Múzeumot, a Bartók Béla Emlékházat vagy az Óbudai Társaskört is. Zongoramuzsikával invitált hallgatóságot az MTA BTK Zenetudományi Intézete. Különböző művészeti ágak iránt érdeklődőknek egyaránt kínált látni- és hallgatnivalót a Corvin Művelődési Ház – Erzsébetligeti Színház. Hagyományosan a Magyar Állami Operaház, az Erkel Színház és a Budapesti Operettszínház programjába is ékelődtek fesztivál-előadások, továbbá nyolc fővárosi színház, s mintegy tucatnyi múzeum és galéria is kivette részét a fesztiválprogramokból.
Már a felsoroltakból is kitűnik: mind több intézmény érzi fontosnak, hogy megmutatkozhassék fesztiválkeretekben – s a műsorok sokféleségét látva nyilvánvaló: egyezik ez a rendezvény szervezőinek jelenlegi koncepciójával is.
A korszellem követelménye mutatkozik meg ebben – így tud a „live” kínálat versenyképes lenni a világháló térbeli és időbeli korlátokat alig ismerő kínálatával. És a koprodukcióknak megvan az a kétoldalú haszna is, hogy egyrészt a fesztivál-részvétel önmagában szavatolja az egyes produkciók értékét, másrészt pedig megkönnyíti a gazdag kínálatban való válogatást, biztonságot ad, hogy némely műsor az évad folyamán később is hozzáférhető.
A hazai rendszeres hangverseny-látogatók nyilvánvalóan a ritkaságokat, külföldi vendégszereplőket ill. előadásokat részesítik előnyben, mások programcentrikusan válogathatnak, tehát ismert-kedvelt műveiket részesítve előnyben. S minden kategorizálást felülír a kíváncsiság, immár behatároló szempontok nélkül.
A külföldi érdeklődést megannyi meggondolás irányíthatja, érdemi elképzelésektől anyagi tényezőkig (nemzetközi viszonylatban jutányos áron lehetnek részesei nívós műsoroknak), vagy olyan banálisnak tűnő (ám nem lebecsülendő) szempontig, mint hogy valamely épületet, intézményt ne csupán vezetés keretében járhassanak be, hanem élménnyel egybekötve.
E sokismeretlenes egyenletrendszer megoldását megkönnyíti, hogy – lévén már nemzetközi rangja a BTF-nek – még rangos művészek számára is vonzó a meghívás, a részvétel lehetősége. Épp ezért korántsem meglepő, hogy kirobbanó sikert könyvelhettek el az idei rendezvénysorozat életre hívói.
Feltétlenül említésre méltó, hogy ebben a két és fél hétben a BTF mellett „zavartalanul” folyt a megszokott mederben a főváros kulturális élete – tehát, jutott néző-hallgató a fesztiválon kívüli műsoroknak is. Arra is volt példa, hogy színház épp erre az időszakra időzített premiert.
Az pedig mindenképp többlethaszna a BTF-nak, hogy – elismertségével és programjainak propagálásával – megannyi olyan látogatót képes toborozni, akik mindennapjaik során elszoktak az „élő” művészeti élményektől. Ők, ismét ráérezve az itt-és-most varázsára, remélhetőleg a fesztivált követően sem mondanak le arról, hogy legalább alkalmanként részesei legyenek élményt adó kulturális programoknak.
Az idei BTF sajátossága, hogy a kínai kulturális élet megannyi szeletét hozta testközelbe. Európaiak számára mindenképp érdekesnek ígérkezett Puccini Turandotja a Kínai Nemzeti Operaház produkciójában. Az Erkel Színházban két estén láthattuk kínai díszletek között, kínai jelmezben a méltán népszerű operát. A látványvilág hatásosságát növelték a táncos jelenetek, emlékezetes az I. felvonás sorsdöntő gongütése (az arany szín eluralkodása a színen), a gyakran groteszkké karikírozott három miniszter emberi portréjának kibontakoztatása. A főszereplők énekén érződött az európai elvárásoknak való megfelelés szándéka – többeknél az európai fülnek szokatlan hangképzés tűnt fel, amelyről – közelebbi, konkrét ismeretek híján csak – feltételezhető, hogy elfogadott, avagy épp sajátos hatást gyakorol a kínai hallgatóságra. Kínált a program minden ízében kínai produkciót (Bi Feiyu regényének, a Moon Operának színpadi adaptációját), s fellépett kínai hangszeres művész is. Divatbemutató idézte a selyem útját, szemléltetve a nyugati divatvilágra gyakorolt kínai hatást – és ekkorra időzítette a „Sárkányok éjszakái” címmel meghirdetett, kínai lampionművészek alkotásait bemutató, fényvarázsos esti programját a Fővárosi Állat- és Növénykert.
Immár hagyományos, hogy a BTF programjában megkülönböztetett hely jut Liszt és Bartók alkotásainak – ebben a vonatkozásban hagyományőrzőnek bizonyult az idei rendezvény. Örvendetes viszont egy eseményszámba menő adósság-törlesztő ritkaság, Dubrovay László Faust, az elkárhozott című balettjének első (s remélhetőleg nem egyetlen!) előadása az idén 55 éves Pécsi Balett táncosaival. És a hazai régizene-játszás diadala, hogy a Vashegyi György nevével fémjelzett Orfeo Zenekar és Purcell Kórus Mozart-produkciója (Idomeneo) mellett az Aura Musicale igazi barokk csemegét kínált: Almási-Tóth András rendezésében, Máté Balázs vezényletével a Zeneakadémia Solti György Kamaratermében két alkalommal került színre Cesti humoros fordulatokban gazdag, gyakran kacagásra késztető Oronteája (a címszereplő Baráth Emőke szólista partnerei: Rab Gyula, Hajnóczy Júlia, Erdős Attila. Philipp György, Kiss Judit Anna, Ambrus Ákos, Kiss Diána, Estefania Avilès, Theodora Raftis, Ayane Imai).
A fesztiválkedvelőkre a 37. BTF-t megelőzően, az őszi CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál vár.
