Jávorszky Béla Szilárd: Sebő 70
Sebő Ferenc azok közé tartozik, akik magától értetődően égetik mindkét végén a gyertyát.
Sebő Ferenc Fotó: Stekovics Gáspár, Wikipedia
Remek időzítéssel jelent meg a zenei CD-mellékletet tartalmazó monográfia. Sebő Ferenc 70. születésnapján tartottak könyvbemutatót az Örkény István Könyvesboltban, s másnap este, amikor A népzene ünnepe – Sebőferi 70 címmel hangversenyre került sor a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, már a helyszínen is kapható volt a kötet. A hosszúra nyúlt koncert után a dedikálásra várók hosszan kígyózó sorában megannyi példányát láthattuk. (A gazdára találtak további példányokkal mások akkor már hazafelé tartottak…).
Nézőpont kérdése, ki hogyan vélekedik, könnyű, vagy pedig éppenséggel különösen nehéz feladat lehet monográfiát készíteni Sebő Ferencről. Az ő esetében úgy is fogalmazhatunk: munkásságáról, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy magánélete csak annyiból volt és van, amennyi minimális emberi kapcsolat szükséges a harmonikus léthez, s az sem független a szakmától.
Sebő azok közé tartozik, akik magától értetődően égetik legalábbis mindkét végén a gyertyát. Akkor is tevékeny, amikor látszólag „nem csinál semmit” (már ha elképzelhető ilyen szituáció). Szinte önműködően jár az agya, mindig foglalkoztatja valami – s amit a fejébe vesz, annak a végére jár. És állandóan működik benne valamiféle értékjelző, ami arra készteti, hogy ne engedjen veszendőbe menni kincseket.
Harmonikus összhangban van benne a tervezőmérnök (aki az általa elképzeltet realizálja) és a muzsikus (aki képes beleilleszkedni a hagyományba, s aközben maga is új értékeket hoz létre), ráadásul a „mérnöki precizitást” a (nép)zenetudományi munkákban is hasznosítja. És akkor hol vannak még a társművészetek, s kiváltképp az irodalom!
Fiatalon „jelenséggé” lett – éspedig egyidejűleg a kulturális élet több területén. S tette ezt korosztályának megfelelő hévvel, lelkesedéssel, megannyi társat (néha támogatókat is) találva elképzelései megvalósításához. Igaz, kezdetben ez nem ment mindig könnyen, s a későbbiekben is sokszor volt szükség bátor-határozott fellépésére.
Életkor kérdése, ki mennyi ideje kíséri figyelemmel Sebőt, aki a kulturális élet különböző területein, más-más funkcióban tűnt (és tűnik) fel. És mivel sokfelé ágazó tevékenységét legfeljebb szűk környezete tudja figyelemmel kísérni, ki-ki más emlékképeket rögzít magában róla.
Van, aki verszenéiért lelkesedik, mások a remek előadót csodálják, s amióta népzenész-képzés is folyik a Zeneakadémián, ifjú ismerősei tanár-diák viszony keretében találkoznak vele. Azzal a perspektívával, hogy több-kevesebb lehetőségük lesz majd vele muzsikálni.
A tv-műsorok és a rádióműsorok szerzőjével kevésbé személyes a legszélesebb körű érdeklődők kapcsolata – de az ő példája is ékesen bizonyítja, hogy a képernyőn és a mikrofonokon sok minden „átjön”: a lelkesedés, az élmény-megosztás szándéka, s nem utolsó sorban az a hatalmas tárgyi tudás, amely biztos fedezetként ott áll megállapításai, megjegyzései mögött.
És ez a háttér olyan lehengerlő, hogy valóban az ő közvetlen személyiségére van szükség ahhoz, hogy kialakulhasson valamiféle (személyes vagy személytelen) viszony közte és alkalmi hallgatósága között. De ugyanakkor ez a közvetlenség néha már-már csaknem félrevezető: inkább csak a szakmabeli veszi észre a szerényen háttérben meghúzódó, elképesztő mennyiségű tudás- és ismeretanyagot. Aki felületesen értékel, legfeljebb annyit észlel: Sebő ellenállhatatlan, jópofa.
„Amikor kész az épület, az állványzatot le kell bontani” – hangszeres művészek esetében ez úgy működik, hogy nem tartozik a közönségre, hogy milyen úton-módon, mennyi gyakorlás árán jutott el a magaslatokig. Sebőnél mintha az állványzatok csupán az ő tervező elméjében lettek volna – a látszat azt mutatta, hogy különböző elképzelései (hogy ne használjuk a félreérthető vállalkozás szót) rendre tartós eredményt hoztak.
Ezért is jó, hogy készült róla monográfia, így kicsit bepillanthatunk a színfalak mögé.
A szerzőnek, Jávorszky Béla Szilárdnak régóta interjúalanya Sebő Ferenc, és több éve „gyűjtötte” muzsikustársai nyilatkozatait is. Ő egyébként nem muzsikus, de újságírói tevékenysége mellett jelentősen bedolgozta magát a jazz-rock világába (amely témakörben több kötete jelent meg). Zenei – egyúttal publicisztikai – világát a folk-irányba bővítette, s nyilvánvaló, hogy a megannyi interjú és beszélgetés folyományaként elméleti ismerője lett e területnek.
Ebben a könyvben gyakran idéz mind Sebőtől, mind muzsikustársaitól, interjú-részleteket ágyazva a saját-szövegébe. Itt derül ki egyébként, hogy Jávorszky nem épp zenetudományi szakirodalmon „nevelkedett”, még csak nem is zenetörténeti szakirodalmon.
Nyilván a legkisebb sértő szándék sincsen azokban a stiláris fordulataiban, amelyek otthonosak lennének a jazz-rock művelőiről szólva, de elképzelhetetlenek a komolyzene területén. Mondhatná valaki, hogy Sebő mindenképp populáris közegbe tartozik – ami részben igaz, amennyiben a hallgatóság bármilyen rétegével megtalálja a hangot (példa erre a rövidített formában a Duna televízió által is sugárzott 60. születésnapi koncertje, vagy a közelmúltból a 70-é, de hivatkozhatunk megnyerő zsűrielnöki tevékenységére is), de a mérleg másik serpenyőjében ott van az értéssel kizárólag szakmai berkekben fogadható, tudományos igényű népzenei munkája!
Napjaink olvasói, akik a média jóvoltából ismét sűrűbben láthatják Sebőt, személyisége ismeretében „nem fognak fennakadni” a kiszólásokon, toleránsan úgy értékelhetjük ezt a stílust, hogy „belefér”.
Igen ám, de gondolni kell(ene) azokra a későbbi generációkra, akiknek nem lesz módjuk személyes impulzusokat szerezni. Nekik marad a papírra rögzített informatív, korrekt adatok sokasága, de kizárólag a könyv elolvasása nem fog hozzájárulni, hogy megpróbálják elképzelni Sebő figuráját.
Mindenképp dicséretes viszont, hogy napjainkban, amikor boldog-boldogtalan visszaemlékezéseket tesz közzé, hogy olyan informatív tényanyaghoz jutunk, amely feltérképezi Sebő sokirányú munkásságának fő csapásait. Örömforrás a gazdag képanyag is – de a legfőbb értéket a CD-melléklet jelenti, amelyen saját gyűjtéseiből ad közre tíz tételt Sebő Ferenc. Glaser Péter munkáját dicséri, hogy az eredetileg magnószalagon vagy kazettán rögzített muzsikák a hifi-korszak által elkényeztetettek számára is hallgatható minőségben szólnak.
Jávorszky Béla Szilárd: Sebő 70. Kossuth Kiadó, 2017, 128 oldal
