Húszéves újdonság

|

Leonard Bernstein: Wonderful town

Idén augusztusban lesz Leonard Bernstein születésének centenáriuma.

Nem függetlenül ettől a kerek számú évfordulótól, az idei „Maraton” műsora Bernstein és az amerikai zene világába kalauzolta hallatóit. Itt ismerhettük meg a Botrány Tahitiben (Trouble in Tahiti) című kisoperát, amely 1951-ben készült, és bemutatójára a következő évben került sor. Még egy év és megszületett, s rögtön hatalmas sikert aratott a Wonderful town. (Évfordulós aktualitások kedvelőinek: 65 éve – és rögvest egy adalék a szerző sok szálon futó munkásságához: ugyanabban az évben vezényelt, amerikai karmesterek közül elsőként, a milánói Scalában, Cherubini Medeáját, a címszerepben Maria Callasszal).

A művet magyar címmel Csodálatos városként találjuk Juhász Elődnek a magyar nyelvű Bernstein-alapirodalom gerincét képező írásaiban, azonban a magyar érdeklődők más címmel is ismerhetik: a mű európai bemutatója a székesfehérvári Vörösmarty Színház hírnevét öregbíti, 2005-ben A csodák városa címmel vitték színre a művet. Érdemben nincs ellentmondás a két cím között, hiszen – mint a sztoriból kiderül – kétségkívül megtörténnek a csodák (vágyálmok valóra váltásával) a csodálatos városban.

Feltehetően a centenárium tiszteletére, a közelmúltban jelent meg Simon Rattle vezényletével CD-n a húsz éve készült felvétel. A Birmingham Contemporary Music Grouphoz és a London Voiceshez csatlakozó énekes-szereplők nevét olvasva, örömmel fedezzük fel Bob Baker alakítójaként Thomas Hampsont. A többi énekes neve nem ismert a magyar hallgatók nagy többsége számára – mindenesetre jó alkalom kínálkozik, hogy a főszereplő testvérpár, Ruth és Eileen Sheerwood alakítójáét megjegyezzük (Kin Criswell, Audra McDonald), valamint a másik szívrablóét, Loniganét (Timothy Robinson).

A kétfelvonásos musical cselekményét vázlatosan ismerteti a felvétel kísérőszövege, a kizárólag magyarul olvasók kis utánjárással hozzájuthatnak anyanyelvükön is a tipikus szituációkban, előre kiszámítható fordulatokban bővelkedő történethez. De aki mindenféle „készülés” nélkül, a zenével kezdi az ismerkedést, azt is megnyeri magának a remek interpretáció. Hangulatos, már-már láttatóan. Egyaránt élvezzük a szólókat és az együttes jeleneteket, valamennyit a ritmus bűvöletében.

Mindennemű értékelő ismertetésnél többet árul el a zeneszerző Bernstein világából; abból, hogy néhány évvel a West Side Story előtt meddig terjedtek a zenéje „személyiségjegyeiként” elkönyvelhető vonások, a széles körű hatások világát illetően (aminek köszönhetően gyakran intézik el stílusát az eklektikus minősítéssel), a hatásos hangszerelési fogások és a behízelgő, könnyen megjegyezhető melodikus fordulatok atmoszférateremtésében.

A centenárium éve minden bizonnyal ráirányítja a figyelmet a megnyerő személyiségű, sokoldalú muzsikus munkásságára, s a megnövekedett hangfelvétel-kínálnak köszönhetően újabb generációt is csatlakozhat a Bernstein-rajongók világszerte nagy táborához.

Warner Classics 0190295739874

CÍMKÉK: