Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn (Cat on a Hot Tin Roof) / Young Vic, London

Egy kövér nő soha nem győzhet le egy soványat. Nincs benne elég tartás. Ott rengenek a sütik a fenekén és a combjain…

Jack O’Connell         Fotók: Johan Persson

Brick meztelenül, szétvetett lábbal ül szemben velünk a zuhany alatt és öklendezik. Ezzel a képpel indul az előadás. A zuhany az egyetlen valóságos darab a bal oldalon lévő franciaágyon és tucatnyi üveg whiskyn kívül az erősen stilizált színpadi környezetben. A Missisipi környékét, az amerikai délt – ahová Tenessee Williams a Macska a forró bádogtetőn történetét 1955-ben helyezte – egyedül a szereplők déli akcentusa mutatja.

Bár Arthur Miller szerint csábító az analógia egy olyan Hamlettel, akinek a kezében ott a kard, de nem harcol vele, inkább feleségül veszi Ophéliát, ám Jack O’Connell Brickje nem olyan édes, mint Shakespeare hercege. Az egy másik londoni előadás. Az Apollo Theaterben előadott sztori szárazabb. Very dry. Ahogy a WatsOnStage kritikusa írja. Mintha ezt a fajta száraz puritánságot igyekezne a darab ausztrál rendezője, Benedikt Andrews az előadásban mindegyre felbukkanó meztelenséggel valamiképpen oldani.

A gazdag déli ültetvényes, bár ő maga nem tud róla, haldoklik.

Születésnapjára köréje sereglik a családja, a nagyobbik fivér számtalan, elviselhetetlen gyermekével és öccse, az alkoholistává züllött, gyermektelen szépfiú, Brick. Oldalán Maggie, a felesége. A macska. Mindenki a pénzért harcol, Maggie-vel az élen, aki a pénzen túl Brick elveszett szerelméért is.  Egyedül Brick az, akit mindez hidegen hagy. Ő saját magával harcol, önmaga elől is rejtegetett homoszexuális hajlamaival. Miközben törött bokával inkább csak iszik. Az ausztrál rendező  az „ős” darabot vitte színre, nem az első bemutató rendezőjének,  Elia Kazannak a kérésére átírt optimistább befejezésű változatot.  (Bár az előadás vége ezzel együtt  fölcsillantja a két elveszett  pária, Maggie és Brick egymásra találásának halovány reményét.)

Jack O’Connell, Sienna Miller

A produkció húzóneve kétségkívül a Maggie-t játszó világsztár, Sienna Miller.

Maggie-je olyan vékony, hogy alig venni észre a színpadon. Ezt fölfoghatjuk akár úgy is, hogy a jófejséget (feltételezhetően nem csak Londonban) jószerivel még mindig a soványság jelenti, bár a két másik női szereplő némileg testesebb mivoltából ez nem törvényszerűen következik. Abból viszont igen, hogy éles ellentétben Maggie-vel Brick anyja és sógornője kifejezetten ízléstelenre van öltöztetve, ami nem csupán az amerikai dél, de a figurák karakterére nézve is meglehetősen dehonesztáló. Csilivili aranypolgárok ők, magukra aggatva a déli high society hivalkodó gazdagságának relikviáit. (Kosztüm: Alice Baidge.)

Maggie szerényen csillogó, hosszú fekete nagyestélyije visszafogott „gyászruha” mellettük. Megjelenésük végképp eldönti a kérdést, amely Maggie, ‘a macska’ színre lépése óta bizonytalanságban tartja a nézőt. (És ez az értelmezési zavar kissé meg is ingatja a jól fölépített sztorit.) Mit jelképez a történetben Sienna Miller alakja? A sápadt, unalmas antinőt, akinek ebben az élethabzsoló déli környezetben első pillantásra látszik, és akit (jó eséllyel) túlhaladott a kor a maga elévült, Hollywood ránk erőltette szépségeszményével együtt, vagy azt az ellenállhatatlan, hollywoodi típusú szexszimbólumot, amelyhez Amerikán innen és túl mindenki igazodik. Egyértelműen az utóbbi.

Miller mindenekelőtt a rajongás tárgya a színpadon is, nem sikerül maradéktalanul elvegyülnie Tennessee Williams kortársra formált déli figuráinak a forgatagában.

Jóllehet annak tűnik, ez nem részletkérdés. Olyannyira nem, hogy a figurák külső megjelenése helyből eldönti a dráma erőviszonyait. Egy kövér nő soha nem győzhet le egy soványat. Nincs benne elég tartás. Ott rengenek a sütik a fenekén és a combjain. Ezt sugallja az előadás és innentől hiába éli Maggie a legnyomorultabb, legboldogtalanabb életet mindannyiuk közül, hiába alkalmatlan arra, hogy megtartson egy férfit, vagy ha nem, hát vegye észre végre, hogy egy (latens) homoszexuálishoz ment feleségül – végül mégiscsak ő nyer. Nyer, mert minden pillanatban triumfál. Lenézi, leöltözi, minden megnyilvánulásával lenyomja a környezetét. Brick dagadt, miniruhás anyja és fodros aranyruhába bújt sógornője meg csak pilloghatnak.

Nem túl gyakori, hogy a színészi fizikum ilyen látványosan írja felül a történetet.

Jelenet az előadásból

Elia Kazan anno nem csupán a végkifejletet kritizálta, azt is fölrótta Tennessee Williamsnek, hogy Maggie figuráját nem írta elég rokonszenvesre. Nos, a Young Vic előadásában végképp nem az. És ez a tény éppen Sienna Millert hozza színészileg a legnehezebb helyzetbe. Ha valamiképp rokonszenvessé akarja tenni Maggie-t, pont azt kell legyőznie, amit a külseje sugall.

Nem mindig sikerül.

S ha épp nem az általa játszott figura végtelen esendőségét látjuk, akkor elnézegetünk egy gyönyörű színésznőt és a vaskosan tehetséges színészeket körülötte. Lisa Palfrey mint bébihangon kántáló Big Mama a maga óvodás szintű lelkivilágával együtt tökéletesre formált figura, ahogy a Star Trek-es Colm Meaney Big Daddyje is kivételesen erős atmoszférát teremt maga körül. Hivalkodó akcentus nélkül is elhisszük neki, valahol a tengerentúlon vagyunk, lenn a délvidéken, az iphone-os, ipades jelenben, ahol a lényeget tekintve nem sok változott az elmúlt hatvan év alatt. Meaney tekintélyelven működő „nagy öregje” olyan sziporkázóan valódi, mint a Hayley Squires formálta Mae. A Big Daddyt halálra idegesítő számtalan unoka szülőanyja, aki Brian Gleeson Gooperjével az oldalán minimum olyan édes és megnyerő, amilyen érzéketlen, hidegfejű és törtető. De akárhogy is, ebben a történetben Brick a főszereplő.

Brick hivatott kitágítani a színpadi tér és idő kereteit.

Sienna Miller, Jack O’Connell

A levitézlett élsportoló, aki már meccset sem közvetít, csak álló nap nyomja magába a whiskyt. Aki elvesztette a legjobb barátját és magának sem meri bevallani, hogy valójában mit is érzett iránta. Aki gyönyörű feleségét sápadtnak és unalmasnak látja, és hosszú ideje képtelen egy ujjal is hozzá nyúlni. Jack O’Connell csendben, szavak nélkül építi föl Brick alakját, miközben Sienna Miller Maggie-je végigbeszéli az első felvonást. Azt a Bricket mutatja, akit a pályatárs Arthur Miller belelátott Tennessee Williams drámájának kulcsfigurájába. Brickje a lázadás maga. Egy elkorcsosult társadalom ellen lázad, amely „taszító gyerekek által reprodukálja önmagát“.

https://www.youngvic.org/whats-on/cat-on-a-hot-tin-roof