Tasnádi István: Kartonpapa / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
Nem egy házasságban a nőkből házisárkányok lesznek, a férfiak meg pipogya impotensekké válnak. Mindenki megszívja.
Fotók: Kiss László
Mindegyre közelíteni próbálunk, de valójában visszavonhatatlanul távolodunk egymástól. Érezzük a fenyegető veszélyt, de tenni mégsem tudunk ellene. Szívesen fordulunk a házasságnak és a családnak könyveket szentelő lélekgyógyászok műveihez, akiknek természetesen semmivel sincs több közük a témához nálunknál. Mások dolgában tehát okosakat mondunk és vannak válaszaink a felmerülő kérdésekre, ám a magunk ügyében tragikomikus az esetlenségünk. De sebaj, mert bármi is lesz, a családban marad, ahogy mondani szokás.
A família a kimeríthetetlen téma a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is. Tasnádi István Kartonpapa című, a szerző által komédia műfajmegjelöléssel ellátott darabjában egész panoptikuma vonul fel a családtagok archetípusainak. Láthatók itt különféle okok miatt magányos feleségek, aztán van egy önmagát magabiztosnak remélő férj, meg egy, a biofűben reménykedő kamaszlány és végezetül a fiú, aki abba szeret bele, akibe nem kellene. Tasnádi mesteri dialógusaiban vélt vagy valós sérelmek kerülnek napvilágra, nem kevés humorral tálalva.
A társas magányt jeleníti meg igen eredeti ötlettel Magyarósi Éva látványterve. A nézők felé táguló félkörben elhelyezett, emberméretű, átlátszó játékbaba-dobozok mintha a családi fészek nyitottságát mutatnák. Külön-külön látható a fürdőszoba, a konyha vagy éppen Helga, a kamaszlány szobája. De a nyitottság csak a látszat, hiszen az egyedüllét kevesebb konfliktust hordoz. Ezért találó a nyitókép, amelyben a családtagok elszeparálva üldögélnek a rikítóan színes dobozaikban a hamarosan érkező vendégekre várva.
Hargitai Iván rendező és remekbe szabott színészcsapata (Egyed Attila, Kiss Diána Magdolna, Kovács Tamás, Pálya Pompónia és Tóth Ildikó) véresen komolyan adja a komédiát. Az olajozottan működő szituációk minden játszónak lehetőséget adnak arra, hogy megcsillogtassa a humorát. Különösen a fergeteges hangulatú füves buli jelenetében talál egymásra az önfeledt színész és a zene valamint a stroboszkóp hatása alá is kerülő néző.
Tóth Ildikó kiváló Éva szerepében. A csinos asszony feje felett eddig mindig mások döntöttek. A nemrégen elhunyt férje volt a zsarnok, akit bármennyire is gyűlölt, egyszer csak kiesett az életéből, így a nő most nem tud mihez kezdeni a fennmaradó idejével és a felszabadult érzelmeivel. Éva sejti már, hogy az emlékek talán egy életen keresztül kísérteni fogják, mert nem könnyű megszabadulni a halottól. Az alakítás a nagy kiborulás köré épül, amint az asszony azzal szembesül, hogy a tisztább viszonyokat akaró Zsolti fia a nyakánál fogva lógatja fel az Apát jelképező kartonfigurát. Semmi felesleges drámázás nincsen abban, ahogy a színésznő eljátssza a sokkot, mert hajszálpontosan kimért, ahogyan az öneszmélés pillanataiban egy csapásra összeomlik.
Nem egy házasságban a nőkből házisárkányok lesznek, a férfiak meg pipogya impotensekké válnak. Mindenki megszívja. De tartozni valakihez, aki elfogad bennünket, úgy, ahogy vagyunk, akár kellemes függés is lehet, de legalábbis jobb a magánynál. Saját magunknak kell mérlegre tennünk az olykor porig sújtó következményeket. Ritkán nevettünk annyit mostanában, mint a székesfehérvári Vörösmarty Színház szórakoztató vendégjátékán, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. A Kartonpapa feledteti a gondjainkat egy időre, hogy aztán annál többet járjanak a fejünkben a látottak az előadás után.
