Shakespeare: Lóvátett lovagok / Pesti Színház
A nemek harcában ezúttal az erősebb, a talpraesettebb félé, vagyis a hölgyeké a pálma.
Fotók: Dömölky Dániel
Amennyiben szeretnénk megutáltatni Shakespeare-t, feltétlenül olvastassuk el a kiszemelt áldozatunkkal a Lóvátett lovagokat, és máris célba értünk. A történet annyira mesterkélt, hogy nem érdemes túl sok szót vesztegetni rá. A szituációkat nem a cselekmény fordulatai, hanem a zamatukból gyorsan vesztő nyelvi humor és a szójátékok élesítik, ha egyáltalán. A drámaszövegből Biron gróf monológja ragad meg az olvasó emlékezetében, mert ebben foglaltatik a darab magva, amely a bensőséges szerelem szépségét és az életörömöt hirdeti megkapó szépséggel. De mi végre a darab, kérdezi a joggal kétségbeesett olvasó. Stílusparódia és a kulcsdráma lehetett a Lóvátett lovagok, amelyben a 16. század végi Anglia embere vélhetően felismerhette és kinevethette a kortársait.
Rudolf Péter rendező és Závada Péter író, a Pesti Színházban látható színpadi változat készítői azonban nem osztják a jelen sorok írójának kételyeit. A soványka történetet meghagyva, a nyelvi humort gondolták tovább. Holofernes, iskolamester (Dengyel Iván) és Nathaniel, tiszteletes (Gados Béla) közös jeleneteiben a latin kifejezések úgy forrásai a nézőtéri önfeledt pillanatoknak, hogy az eredetivel ellentétben, egy pillanatra sem fárasztóak. Máskor a vázlatos szituációt (lásd Don Armado, lovag és Pille, apród kettősét) kísérelték meg továbbírni, jobban kifejteni. A próbálkozásukat siker koronázza, mert a nyelvben rejlő, jófajta, de nem öncélú humor az erőssége az előadásnak.
Lehetőleg a Bárd minden sora helyeztessék színpadi helyzetbe – ez a rendezés alapvető ambíciója. Nem nagy ügy, mondhatnánk, hiszen mindenkor ez a cél, ami igaz, de jelen esetben, amikor az akciók helyett ennyire erősen a dialógus kerül az előtérbe, különös hangsúlya lesz a fenti törekvésnek.
A szövegbeli toldások és a rendezői ötletek inkább segítik a színészeket. A lányok szerepei legalább annyira kezdetlegesek maradtak, mint írva, így Szilágyi Csenge, Bach Kata, Tar Renáta és Majsai-Nyilas Tünde alázattal veszi tudomásul, hogy az összjátékba simuláson kívül ezúttal nem lesz mód mélyebb alakításra. Az Ámor nyila elől menekülni képtelen fiúknak (Wunderlich József, Medveczky Balázs, Csiby Gergely) legalább egy-egy pillanatuk akad.
Telekes Péter mint Ferdinánd, Navarra királya jól használja ki a szerep kínálta poénokat. Ő az elmélet megkérdőjelezhetetlen szaktekintélye. Emberünk aranyszegélyű könyvbe jegyzi a társaival tett szent fogadalmát, ám amint picit is szembesül a gyakorlattal, azonnal kiderül a mérhetetlen élhetetlensége. Kétségbeesésében ilyenkor gyorsan átmegy a szín másik oldalára, miközben mélységesen döbbent pillantással kér segítséget a közönségtől.
Seress Zoltán a jó indulatú ostobaság hosszúra nyúlt felkiáltójele. A szövegbeli változásokkal jól járt, és mintha a legtöbb rendezői ötlet őt segítené. Don Armado, a hóbortos hidalgó kedves esetlensége és főleg esendősége miatt buta karaktert ritkán szerettünk még ennyire.
Az írott változat szereplői között hiába is keresnénk, de a Lóvátett lovagok cselekményét attól még Ámor bonyolítja, hiszen a négy, a világtól elhúzódni kívánó főúr beleesik abba sötét verembe, amelyet a szerelem jelent. Remek ötletként a Pesti Színházban testi valójában is jelen van a nemi vágy istene, aki egyben a narrátor is. A felütésben a nemtelen, vállig érő hajú kölyök Tóth András megformálásában a nyolc fiatalt eltrafálja a nyilával, és aztán, ahogy az már lenni szokott a szerelem pajkos istenénél, bizakodva várja a fejleményeket. A fiatal színésznek nincs sok szövege, ám a baseballsapka alatt a kifejező arc és a lappangó vággyal tele test hű lenyomata a színpadon történteknek. A legmegkapóbb pillanatai a zárlat felé közeledve jönnek el, amikor könnyes szeme szépen jelzi, nem pont úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő azt előzőleg, kissé önhitten eltervezte.
Pater Sparrow a buja sötétlila és a lágyabb zöld árnyalatait variáló látványterve megkönnyíti a sztori színpadon túli világának elképzelését. A képzőművészeti igény és az atmoszféra megteremtése egyszerre jellemző, úgy, hogy a tér különböző szintjei tükröződnek és megtöbbszöröződnek egymásban. A színpadot három oldalról ölelő festett vászon cserjéi, bokrai és fái, de még a nézővel szemben elhelyezett, hatalmas festmény is azt az illúziót keltik, mintha csupa park lenne a világ, ahol a szerelmi csatákon kívül más gondja sincsen az embernek.
Szóval csak idő kérdése, és mindenki szívét megsebzi Ámor. Egy átgondoltan felépített produkcióhoz nem feltétlenül szükséges jó darab. Rudolf Péter rendezése az első felvonásban a jellemvígjáték erejére, a második részben a színház a színházban szituáció poénjaira támaszkodik. A rekeszizmainkat nem kímélő Lóvátett lovagok alapján a nemek harcában ezúttal az erősebb, a talpraesettebb félé, vagyis a hölgyeké a pálma.
