Torz

|

Shakespeare: III. Richárd / Radnóti Színház

A világhírű rendező csontig hatoló iróniájának tanúságaként a felhőtlen lelkesedés épp akkor bukik ki Alföldi Róbert III. Richárdjából, mikor testvérbátyja, a halálos kórban szenvedő IV. Edwárd fuldokolva vért öklendezik.

Sodró Eliza, Alföldi Róbert         Fotók: Dömölky Dániel

„Félelmet, szeretetet nem érzek.”

Szűri ki fogai között Alföldi és ezzel az első mondattal nagyjából behatárolja Gloster (a leendő III. Richárd király) személyiségét. Később a darab kezdő sorai is elhangzanak (miszerint York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át…), ám a szöveget színpadra állító Andrei Şerban csontig hatoló iróniájának tanúságaként a felhőtlen lelkesedés akkor bukik ki Alföldi Róbert III. Richárdjából, mikor testvérbátyja, a halálos kórban szenvedő IV. Edwárd épp fuldokolva vért öklendezik.

Kolerikus alkat. Sőt. A mai fogalmaink szerint energiavámpír. Gonoszságban zseniális, ugyanakkor született pitiáner, ócska, kisstílű alak, aki az erényeivel soha nem tudna kitűnni a többiek közül. (Ismerünk ilyet Hitlertől, mondjuk, Rákosiig.) Akkor van jól, ha másoknak szenvedést okoz. (Merthogy szeretetet, mint tudjuk, nem érez.) Ördögi tulajdonsága, hogy saját hibáit is képes mások ellen fordítani. Sorsa az emberiség jól bevált, szokásos sztoriját hozza (kösz, Shakespeare), a hatalmi mámor csillapíthatatlan extázisától egészen a rút bukásig. Kérdés, hogy mindezzel együtt normális-e vagy inkább kataton őrültnek tituláljuk, aki, mit ád isten, egy ország élére tör.

Kováts Adél, Alföldi Róbert

Eleinte aránylag normálisnak látszik.

Azután elszalad vele a ló. (A végén meg nélküle, bár egy egész országot ígér a menekülésért cserébe.) Onnantól megítélhetetlen a szó köznapi értelmében vett normalitása. Normális, ha normálisnak vesszük a tomboló, mindenen eluralkodó hatalmi kényszert. A szikár tényt, hogy az empátia érzését kifelejtette belőle a teremtő. Ha egyfajta nem szívesen bevallott társadalmi közmegegyezés szerint a hatalom megszerzése érdekében bárhol, bármikor, bármilyen eszköz megengedhető. Ha viselkedését nem másnak, mint őrjöngő elvadultságnak tituláljuk, amelyet egy történelmi léptékben mért (amúgy egész örökkévalóságnak tűnő) pillanatra senki nem képes megállítani…

Ki ő?

Tesszük föl a kérdést újra meg újra, látva a jól szabott, gyíkmintás öltönyt (jelmez: Nagy Fruzsina), a homlokra lapított hajat, halljuk a nyáltól cuppogó, kaján artikulációt. Púpos piperkőc? Született idióta? Vagy (rangos származása ellenére) egy egyszerű bunkó? A szónak abban az értelmében, amely a lélek, az érzelmek végtelen sivárságát hordozza? Korának egyetlen szerencséje, hogy a hatalom megtartása nem épp a legfőbb erényei közé tartozik. Így aztán hosszú, vérgőzös útja elvezet ugyan a hatalomig, de semmi perc alatt bele is bukik. Környezetének idiotizmusa lenne rá hivatott, hogy az uralmát fönntartsa, de ő maga történetesen volt olyan idióta, hogy szép lassan a teljes környezetét kiirtsa. Szomorú történet. Szomorúvá teszi a történelmi miliő, maga a sötétségbe fúló história. A fekete koronát magukra öltő hatalmasságok, továbbá III. Richárd valós személye, aki az évszázadok távolából is megsemmisítő, riasztó alak. Torz. Egy manipulációtól eltorzult világ torz szüleménye…

Jelenet az előadásból

Némi bizakodásra ad viszont okot, hogy halálával nagyjából lezárul a középkor.

A Radnóti Színház előadása szenvtelen párhuzamosok és derékszögek közé helyezi a történetet, szikár, letisztult környezetbe, amelyet bántóan villogó fények szelnek ezer és ezer darabra. (Díszlet: Menczel Róbert. Zene: Dargay Marcell.) Androgün figurák közé, mint László Zsolt dörgedelmesen méltóságteljes Margit királynéja. Letargikus, a hatalomba és saját férfiasságukba belefáradt alakok közé, mint Schneider Zoltán IV. Edwárdja. A hatalom tragikus sorsa kárhoztatott, korabeli mivoltukban is mai modernséget őrző nőalakjai közé, mint Kováts Adél elomló szépségű, látványos ívet bejáró Erzsébetje, Sodró Eliza személyre szabott genderforradalmát csúfosan elbukó Annája vagy Martin Márta végtelen kiszolgáltatottságát szuverén gondolkodással ellensúlyozó anyakirálynéja. Azok közé a szándékaikat egyre nyíltabb cinizmussal vállaló – Gazsó György, Kelemen József, Pál András formálta – talpnyalók közé, akik a szó valódi és átvitt értelmében is készek a gyilkolásra.

Alföldi Róbert, Schneider Zoltán, Kováts Adél

Egy futurisztikus, időtlen korba – amely borús jóslatként vezet minket a távoli múlttól a valamikori jövőig.

Az Amerikában élő román rendező, Andrei Şerban saját bevallása szerint azt szeretné elérni az előadásaival, hogy jó érzéssel távozzunk a színházból. Sikerül neki. Örömmel konstatáljuk, hogy pontról-pontra mindenben egyetértünk s ennek a jó érzésnek hála, szép csendben beletörődünk a valóságba. Igen. A hatalom így működik. Fekete koronával, napszemüvegben is.

CÍMKÉK: