Pass Andrea: Bebújós / Jurányi Ház
A Bebújós titka az, hogy a gyerekek végtelen idejét állítja szembe a felnőttek kíméletlenül pergő jelenével.
Fotók: Dömölky Dániel
Olivér (Schruff Milán) ha csak teheti, ruganyos dinoszauruszléptekkel közlekedik, néhányszor a nadrágjába nyúl, megint máskor a hasán fekve ütemesen mozog előre és hátra. Határozottan készülődik a kisfiúban a férfi. Brunó (Formán Bálint) jóval sztoikusabb lélekként inkább a megfigyelő pozícióját tölti be a gyerekek között, hiszen amikor a másik cipőjével jó erősen fejbe veri, rögtön megjegyzi, hogy nem kell aggódnia az óvó néninek, mert nem is fájt az ütés.
De nemcsak a kisfiúk kapcsolatrendszere pontos és alapos. Petrik Andrea Panni szerepében olyan kislány, aki mindenfelé figyel, csak a vele beszélgető felnőttre nem, ám mégis képben van, és kis tétovázás után, meglepően pontos válaszokkal rukkol elő.
A kisgyermekkori játékok jellemzői közé tartozik, hogy bárhol, bármikor elkezdhetők, hirtelen abbahagyhatók, hogy aztán a későbbiekben ugyanígy, bármelyik szabadon választott pillanatban folytathatók legyenek. A tér a gyermeki tudat igénye szerint tágul vagy éppen zsugorodik, a tárgyak pedig átlényegülhetnek gyakorlatilag bármivé. A közös játék öröme az állandó, valamint a kozmikussá növekedő pillanat. A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban látható Bebújós titka éppen az, hogy a gyerekek végtelen idejét állítja szembe a felnőttek kíméletlenül pergő jelenével.
Schruff Milán, Formán Bálint, Petrik Andrea, Herczeg Adrienn, Réti Adrienn
A Pető Kata által tervezett ruhák nemcsak sokat árulnak el a viselőik külső és belső tulajdonságairól egyaránt, hanem a nadrágok cipzárai nagyban segítik a játék ritmusát is. A cipzárak felhúzásával ugyanis egy szemvillanás alatt felnőtté lényegül át a színész, míg ellenkező esetben ovis szereplővé válik.
A „gyerekek” olyan módon alakítják a saját szüleiket is, hogy a „kicsik” már hordozzák a felnőttek tulajdonságait. A frappáns Herczeg Adrienn például Boriként gondterhelt, nehezen oldódó kislány, majd kissé neurotikus, nehéz természetű szülőként is ehhez kísértetiesen hasonló személyiségjegyeket árul el. Ahogy Petrik Andrea Panniként ugyanazt az indokolatlan kiközösítést, kitaszítottságot éli meg, mint Eszter, a kislány anyukája szerepében.
Kétségtelenül Réti Adrienn kapta a legkevésbé hálás feladatot. A többiekkel ellentétben neki nincs lehetősége a látványos váltásokra és átalakulásokra, azonban mégis emlékezetes tud lenni. A fiatal színésznő szépen adagolva érzékelteti Szandra néni, az óvónő lelki drámáját, aki ideje nagy részét a kicsikkel tölti, miközben hiába van túl sokféle gyógyszerkúrán és különböző orvosi eljárásokon, nem adatik meg számára, hogy saját gyermeke legyen. A karácsony, amelyben az ovisok egy emberként bújnak hozzá, hogy megvigasztalják, majd egyedül, hosszú perceken át zokog a sarokban, nagyon erős pillanat.
Schruff Milán
Pass Andrea rendezőként a halált megvető, a komoly mélységek felett cseppet sem bizonytalan kötéltáncos. Azon kevesek közé tartozik, akiknek az előadásaiban az alakításokon minduntalan átüt a játék öröme, mégis pontos színészi jelenlét jellemzi a stílusát. Előző munkájában, a Napraforgóban, amely szintén saját drámájából készült, bonyolultabb, részletesebben kifejtett emberi kapcsolatokat működtetett. Ezzel szemben a Bebújós hatásos csattanóval végződik, amely érvényes esztétikai minőséget teremt, hiszen a komplex érzelmi viszonyokat a legkisebbek szemszögéből, amolyan békaperspektívából láttatja egy-egy villanás erejéig.
Tiltakozunk ugyan ellene, de nagyon nyomja vállainkat szüleink élete. A megbélyegezettnek nincs esélye az újbóli befogadásra, mert a többség általában nagyon hamar és egyáltalán nem megalapozottan ítélkezik. A Staféta és a Pesti Est a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös előadása a gyanú ébredéséről, majd az abból eredeztethető társadalmi stigmáról szól, amely nemcsak a kicsik világában ragad az emberre levakarhatatlanul, de talán a gyermekkorban fáj a legerősebben.
