Shakespeare: Tévedések vígjátéka / Szegedi Szabadtéri Játékok
Ezúttal is a külcsín dominál: hatalmas színpadon, több ezer ember előtt játszik a hatalmas motorkerékpár, az extrém autó, ám a mélység sem hiányzik a Kerényi Miklós Gábor rendezte előadásból.
A szuggesztív Adorjáni Bálint Antipholus szerepében kétségbeesetten próbálkozik. Hogyisne tenné, hiszen nemhogy enni nem kap élete párjától, de még csak be sem engedik a házának kapuján, szolgájával, Dromioval együtt. Előbb létrával, később egy méretes fémhordóval próbál kreatív faltörő kosként bejutni a saját portájára. A kapu döng és bicsaklik, de végül csak nem adja meg magát, miközben a bentiek csúnyán kinevetik a pórul járt férjet.
A másik Antipholus, akit a mozgékony Telekes Péter alakít nagyszerűen, nem házas, viszont annál szimpatikusabb fiú. Legjobb barátja a rangbeli különbség ellenére, a szolgája, a másik Dromio kis gyermekkoruk óta lesi minden szavát. Néha összekapnak ugyan, de hamarosan újra szent a béke. Ám most komolyabb nézetkülönbségről van szó, mert Efezusban, ahova nemrégen érkeztek meg, és így idegennek számítanak, minden káprázat és csalás, ráadásul nem lehet tudni, hogy a számukra sokáig érthetetlen kalandok végül meddig fajulnak.
Ahogy hosszú évek óta mindig, ezúttal is a külcsín dominál a Szegedi Szabadtéri Játékokon: hatalmas színpadon, több ezer ember előtt játszik a hatalmas motorkerékpár, az extrém autó, ám a mélység sem hiányzik a Tévedések vígjátéka Kerényi Miklós Gábor rendezte előadásából.
William Shakespeare korai művének leglényegesebb humorforrása, hogy két szereplőből is kettő van. Két urat két szolga kísér: a cselekmény előrehaladtával összekeverednek a szerepek, bizonytalan lesz, hogy ki kinek a szolgája, és ki kinek az ura. Vélhetően az angol bárd szövegei közül nincs a legjobb 15-ben a darab, ám a szegedi Dóm előtti téren KERO játékosan humoros rendezésében arról szól a mese, hogy mennyire nem ismerjük önmagunkat, és főleg a másik kultúrából érkezetteket. Egyáltalán nem biztos, bármennyire is szeretnénk egyébként, hogy mindig ugyanaz az arc néz vissza ránk a tükörből.
Mindebben persze sok újdonság nincsen, hiszen az idő múlásával mindannyian szembesültünk ezzel már néhányszor, de az vitathatatlan, hogy a kissé vérszegény, és kiszámítható cselekményű Shakespeare-darab némileg új formáját mutatja ebben az értelmezésben. (Fordító: Nádasdy Ádám.)
KERO a zenés színház igazi szakértőjeként különösen a mozgalmas tömegjelenetek beállításánál van elemében, amikor az időtlen és a mindennapi egyszerre van jelen. A Horgas Péter által tervezett monumentális látvány középpontjában egy, a Naprendszerre emlékeztető, az időtlenséget jelképező vasalkotmány áll, amelyet a forgószínpadra szereltek. Az elforgatott spirálkarok és spirálgalaxisok között a Nap látható, amely körül bolygók gyanánt köröznek a szereplők. A díszlet tükörként is kiválóan funkcionál, hiszen a megszokott pályájukról kilengő, kicsúszó spirálok, és a mindennapi rutin biztos fedezékét fokozatosan elveszítő figurák megfeleltethetők egymásnak.
Ez előtt a vasépítmény előtt zajlanak a roppant gyanús üzletek, egyik kereskedő a másikat próbálja átverni, egészen addig, amíg a rend őrei meg nem jelennek a piacon. Gyerekek futkosnak egyik helyről a másikra, hátha történik végre valami látványosság. Olykor kurvák sétálnak a placcon bájaikat kínálva, máskor masszázsszalont látunk, ahova a férjek járnak lazítani a házasélet igája alól.
Nem irigylésre méltó a színészek helyzete, hiszen az olykor komoly futásokkal tarkított jelenetek fizikailag is megterhelők, mivel futballpálya méretű színpadot kell bejátszaniuk. A gargantuai méretek ellenére többnyire az árnyalt játék a jellemző.
Pálmai Anna, Szinetár Dóra Fotók: Dusha Béla – Szegedi Szabadtéri Játékok
A két Dromio (Klem Viktor és Molnár Áron) alakításainak legnagyobb erénye, hogy képesek, bármennyire megégették is magukat előtte, újra és újra ártatlanul tágra nyílt szemekkel, nagyra nőtt csecsemőkként rácsodálkozni a folytonos veszélyeket rejtő világra. Míg Pálmai Anna az előadás ritmusát meghatározó tényező a tűzről pattant Adriana szerepében.
A szegedi pályaudvaron arab bevándorlók tömege fogadja az érkezőt. Furcsa látvány, hiszen sokáig el nem tudtunk képzelni hasonló menekültáradatot. Az állomás előtt lelkes önkéntesek osztják az ásványvizet, valamint az ételcsomagokat a rászorulóknak. Az utóbbiak is idegenek, ahogy az előadásbeli Efezus lakóinak a Szirakuzából jöttek, és fordítva. Efezus az efezusziaké, hirdeti a jól ismert kék tábla valahol a színpad mélyén. A jelenkori Magyarországon sokan tartanak a bevándorlóktól, de talán többeket zavar maga a tábla és rajta a felirat. A Tévedések vígjátéka leheletfinoman szól napjaink egyik legégetőbb társadalmi problémájáról, a migránsokhoz fűződő viszonyunkról, és főleg az előítéleteinkről.
