Blue

|

Molnár Ferenc: A hattyú / Örkény Színház

Fájdalmasan szép, de nem érzelgős előadás született.

Fotók: Horváth Judit

Kezdetben kissé távoli a történet. Valahogy úgy, ahogy az üvegfalon túlról lessük az akvárium lakóit. Gondozzuk az aranyhalat, de megsimogatni, igazán közel engedni magunkhoz nem tudjuk. Legalábbis eleinte, aztán nemcsak megszokjuk, hanem még gyönyörködünk is benne.

Az Örkény István Színház A hattyú című előadásában nincs meg a szerző, Molnár Ferenc megkívánta nagyon arisztokrata miliő. Van viszont egy pici akvárium. Az író színi utasításait hanyagolva a kerti pavilon, a földig üvegezett ajtók vagy a fényesen kivilágított terem helyett Izsák Lili látványtervének központi eleme a víz egyszerre áttetsző és átláthatatlan kéksége. A színpad mélye felé szűkülő tér, a kopottas kék falakkal tó érzetét kelti, amelynek közepén talán a büszke hattyú halad, mit sem törődve a parton állókkal. (Szcenika: Sokorai Attila.) A második felvonás vacsorajelenete jóval konkrétabb, hiszen a lépcsőkön, és az emelkedőkön a vendégek elhelyezése egyenlő a társadalmi rangjukkal.

Tenki Réka, Takács Nóra Diána, Csákányi Eszter

Albertnek nem kell Alexandra. Nemcsak hogy szerelmet nem érez, de a trónörökös még csak észre sem veszi az eladósorba került, arisztokrata lányt. Ezért aztán az anya, Beatrix hercegné megpróbálja féltékennyé tenni a férfit. Éppen kéznél van a „kis senki”, a pedagógus, aki a nemesi család gyermekeit tanítja. Mindezzel nincs baj, egészen addig, amíg, mint Molnár Ferencnél oly sokszor, a játék, az illúzió kőkemény valósággá nem válik. Polgár Csaba rendezése mindenekelőtt kíváncsivá tesz, mert több mindent sejtet a szereplők előéletéről is, így teremtve élettel teli figurákat. A vígjáték igen tágan értelmezendő műfaja két mélyen érző lélek egyszeri és megismételhetetlen találkozását rejti.  Az Örkény precíz társulata a legjobb formáját hozza.

Tenki Réka éles kacskaringókat jár be Alexandra szerepében. Kezdetben merev ez a lány, akár a jó előre, gondosan beprogramozott robot. Az udvari etikett valójában lélekromboló erejét mutatja a mazsorettbotja, amelyet oly természetességgel forgat a jobb kezében, mintha csak erre született volna. Egy nő, akinek a cselekmény kezdetéig nem lehetett szabad akarata, és később sem lesz már soha. Ez a tétje az alakításnak és ezért szép a zárlat, hiszen a szereplők fellélegeznek annak a tudatában, hogy elsimultak a dolgok, míg Alexandra hősiesen küzd a fel-felcsukló zokogásával.

„Én csillagász vagyok: ott tanulja meg az ember, hogy nem szabad lenézni a legkisebb pontot sem. Azok a kis pontok az égen, az mind egy-egy nagy világ.”

Molnár Ferenc ritkán írt ennyire bonyolult figurát, ezért is, meg pedagógiai szempontból is telitalálat volt Nagy Zsoltra osztani Ági Miklós karakterét. Hiszen ezúttal nem a színésztől többször látott, kifelé mutatott robbanékonyság a döntő, hanem a történelemben és a csillagászatban egyaránt jártas tanár belső vívódása, valamint a férfias érzékenysége. Ahogyan Ági Miklós néz, mind a 39 évének a leírhatatlan fájdalmával a sötét szemében, abban súlyos dráma, sőt tragédia van.

Nagy Zsolt, Tenki Réka

Beatrix, özvegy hercegné Csákányi Eszter alakításában a mindenre elszánt anyatigris, aki ha a lányáról és a családja renoméjáról van szó, nem ismeri a tréfát. Közben persze a legtöbbet az ő megszólalásai után nevetünk, mert a rövid tőmondatokat tanítani való eleganciával és magabiztosan formálja át poénokká.  A hivatalos főnemesi gőg alatt megbújó asszony emberi oldaláról a legtöbbet a testvérével, Jácint atyával közös csipkelődéseik, ugratásaik árulják el.

Aztán itt van maga Jácint atya, aki eredetileg Károly. Mácsai Pál szuggesztív játékában nem sok szerzetesi van, viszont annál inkább jellemzi az ész és a jóindulat.  Az örökifjú rezonőr a kényelmetlen dolgokat is kevéssé fájón, de mégis pontosan fogalmazza meg. Jobb karján a színes tetoválás, valamint a tanárnak adott roppant érzéki csókja is azt jelzi, hogy mindent kipróbált már ez az ember és nem lehet neki újat mondani.

Takács Nóra Diána, Máthé Zsolt, Csákányi Eszter

Albert herceg szőrös mellkasa és hosszú lófarka az elkényeztetett hímpávát mutatja. Ficza István dikciójában többször van fenn, mint lenn a hangsúly. A nehezen véget érő mondatokból áll az általa játszott trónörökös élete. Albert megszokta már, hogy okkal vagy ok nélkül, de mindig a figyelem középpontjában áll. A lappangó homoszexualitás elomló puhasága érződik a mozdulatokon. A nagyszerű alakítás alapján nem lehet vitás, hogy mennyire protokollárisan üres sors várja házastársaként Alexandrát.

Vidám és érzelmes író, mondta a kritikusként is neves pályatárs az 1920-as évek elejére már világhírű magyar drámaszerzőről. Kosztolányi Dezső nagyra tartotta Molnár Ferenc darabjait, ám A hattyút nem sorolta a jelentősebbek közé. A mostani bemutató alapján az utóbbi megállapítás nem feltétlenül igaz. Fájdalmasan szép, de nem érzelgős előadás született, amely azzal kecsegteti a nézőt, hogy a rang- és vagyonkülönbség ellenére, ha nagyon rövid időre is, de talán manapság is van útja az embernek az emberhez.

CÍMKÉK: