Mágnás Miska / Weöres Sándor Színház, Szombathely
Mágnás Miskában érezzük az őserőt, ahogy ravaszul lubickol a lovász és a mágnás öltözékében. A szerepcserélő komédiák iskolapéldája Bányai Kelemen alakítása.
Fotók: Mészáros Zsolt, Weöres Sándor Színház
„Képzeljünk el egy egészen más világot. Egy olyan régi Magyarországot, ahol a gazdag és politikailag befolyásos emberek bármit megtehetnek (…) ahol vannak megvesztegethető emberek, ahol egy suttyó parasztból egy este alatt ünnepelt mágnás lehet, és ahol nem az számít, hogy ki vagy, hanem hogy honnan jöttél.” – írja a szombathelyi Weöres Sándor Színház brosúrája a Mohácsi János által színpadra állított Mágnás Miskáról. A szellemes szinopszis rögtön elfelejttette velem minden előítéletemet, amit az operettekkel szemben ápoltam; hiszen ez egy olyan Magyarország, amit csak akkor láthatunk, ha színházba megyünk, nem igaz? Nem.
Az ötletes fülszövegen túl a darab más hívószavakkal is kecsegtetett: a Mohácsi-testvérek, Szirmai Albert, Bakonyi Károly, és Geszti Péter nevei egyszerre garantálják a vaskos humort és a természetességgel tálalt keserű tragikomédiát. Ráadásul a társulat kiegészült a Kovács Márton vezette zenekarral, vezetésével messzire űzik a hangszóróvilág sivárságát.
A főmérnök bukása
A Mágnás Miska közismerten a magyar operett- és filmtörténet ikonikus alkotása. Az aktuális rendezők sosem voltak restek a koruknak megfelelő ráncfelvarrásokat elvégezni, ez a beavatkozás a Mohácsi-féle három felvonásos verzióra is igaz, bár a darab alapproblémája alig változott száz év alatt.
Gazdagisztán sosem engedte szívesen maga közé az idegeneket
Magyarországon a belterjes gazdagisztán sosem engedte szívesen maga közé az idegeneket; még az új főmérnökre, Baracs Istvánra is csak érdekből veti ki hálóját a befolyásos Korláth Gróf, akit az apaszerepekben rutinosan mozgó Mertz Tibor formál meg – kifogástalanul. A grófnak muszáj picit hízelegnie a felkapaszkodott értelmiséginek, hiszen nagy veszélybe került a raplód felsői kisvasútépítés. A faluba tervezett vasútvonal nyolc kilométerrel eltér a papíroktól: úgy döntött, hogy a főúri kastély felé kanyarodik el a tarra vágott ősbükkösön és a feltöltött tavon keresztül. Valahogy elintézték, és jó lenne, ha így maradna: „természetesen, ha nem jelent gondot”. A kérés hatására Baracs István kényelmetlenül fészkelődik, nekünk pedig akaratlanul eszünkbe jutnak kisvasútépítések a közelmúltból.
Ha a politikakritikát tartjuk a legfontosabbnak, akkor a kész mű a Jámbor Nándor által játszott, tisztességesnek tűnő főmérnök bukásának története. Ezt a keretet tölti meg élettel Miska és az ő szerelmi „kompromisszumai”. Jámbor pályakezdő színész, de alakítása bőven meghálálja a főszereppel járó felelősséget, ráadásul folyamatosan támaszkodhat a kiváló Bányai Kelemen Barnára, aki címszereplőként igazi „Vazs megyei gyerek”. A két férfi szerelmi kálváriájának bohókássága habkönnyűvé változtatja az egyszerű korrupciós ügyletet; Miska és Marcsa (Edvi Henrietta) civódásán túl, Baracs István és Korláth Rolla (Gonda Kata) is egymásba szeret; a gróflány keze végül elégnek bizonyul a mindent eldöntő telefonhíváshoz, ami újra törvényesíti az úri vasútépítést.
Kölyök macskacápák és tengeri teknősök agonizálnak az aquakertben
A történelem és a politika napjainkig aktualizálja a színdarabot, múlt és jelen Magyarországa között kísérteties a folytonosság. A Mohácsi-féle társadalomkritika nem válik nyomasztóvá, de csírájában elfojt minden romantikus dilettantizmust, amit az eddigi Mágnás Miska interpretációk nem tettek meg. A rendezés volumene és karcossága a hosszú játékidő ellenére izgalmassá teszi mindhárom felvonást; igaz, ezek ahhoz is elég hosszúak, hogy nevetve bedarálják a fiatal főmérnököt.
Halak, teknősök, mágnások
A darab nemcsak a politikai kiszólásokkal kacérkodik, meg kell felelnie a szórakoztató céllal írt operett követelményeinek is. Kiemelt helyen állnak a zenészek, akiknek muzsikája cigányos pezsgést visz a bálozó grófok közé, egészen elképesztő orgiává változtatja a második és harmadik felvonást. A kizárólag önmagának létező, de jó kedélyű őrület a politikakritikával egyenrangú erénye a szombathelyi Mágnás Miskának. Tudjuk, hogy Baracs Istvánt folyamatosan befelé húzzák, mégis vele együtt nevetünk az egész aktuson; nincsen olyan karakter, aki igazán megérdemelné sarkos ellenszenvünket. A szereplők sokkal inkább láthatatlan drótkötelekre vannak fűzve; korlátaik megfosztják őket attól, hogy valódi döntéseket hozzanak, egyedül Baracs István főmérnöknek lenne lehetősége választani.
A másik férfiképben, Mágnás Miskában érezzük az őserőt, ravaszul lubickol lovász és mágnás öltözékben, a szerepcserélő komédiák iskolapéldája Bányai Kelemen alakítása. Miska fellengzősége ellenére tudja, hogy mikor kell kiszállni a játékból és besöpörni a nyereményt; vannak helyzetek, ahol térdet kell hajtani, az ő szavaival élve: „legyen eszed Pista!”. Szintén a pragmatikus gondolkodás angyala Rolla nagymamája; Vlahovics Editnek ez a szerep jutalomjáték, kiemelkedően teremt atmoszférát, elhomályosítja a többi mellékszereplő jelenlétét. Talán ez a fakóság okozza az egyetlen hiányérzetet, a szereplők nagy száma nem teszi lehetővé, hogy egyes karaktereket jobban megismerjünk, sokakat háttérszerepbe kényszerít.
A rendezés karcossága viszont jól értelmezhető, ha felismerjük a villanásnyi időre felbukkanó popkulturális utalásokat. Pixi (Orosz Róbert) és Mixi (Matusek Attila) grófok új-zélandi hakát táncolnak, a báli közönség orosz gopnyik módjára egyszerre guggol le, majd jelre tangót táncol. Kölyök macskacápák és tengeri teknősök agonizálnak az aquakertben, az erkélyek félreeső zugaiban grófnők tesznek Mágnás Miska kedvére. A háromszor változó színpad képei telítettek, de ennek ellenére a zene és a koreográfia nem él önálló életet: a daloknak szerencsére csak etűdszerep jut.
Visszatér a rend és újraszabja a nyúzott arcokat
A harmadik felvonás végére a pixeles kép újra összeáll, majd csikorogva mozogni kezd. A rend visszatér és újraszabja a nyúzott arcokat. Ahogyan erősödik a másnapos fejfájás a szolga örül, hogy szolgálhat, az úr nem létező méltósága pedig már amúgy sem lehet kevesebb; az egyedüli szörnyűség, hogy őszintén örülünk a régi kerékvágásnak.
Még a tapsrend alatt is fülig ér a szánk, de a fülünkben fel-felcsendül egy jó tanács: „legyen eszed Pista!”.
