Kárpáti Péter: A negyedik kapu / Zsidó Kulturális Fesztivál
Hogy igazán megbecsüld a szép pillanatokat, nem baj, ha legbelül mégiscsak gyerek maradsz.
Nagy Zsolt, Fodor Tamás Fotó: Szentgyörgyi Ákos, Zsidó Kulturális Fesztivál, Facebook
1939. november 11-én rendhagyó módon kezdődött a nem mindennapi előadás a Wesselényi utca 7. szám alatti Goldmark Teremben. Beregi Oszkár ugyanis sötétben lépett a színpadra, és még mielőtt kigyulladtak volna a fények, már elkezdte mondani Hamlet híres monológját. A shakespeare-i sorok ennek köszönhetően metafizikai félelemmel és szorongással teltek meg, s nagyon hűen adták vissza az első zsidótörvények utáni magyar állapotokat. Be is tiltották az előadást azonnal, egyébként 1944. március 19-éig itt, a Goldmark Teremben felléphettek még azok a művészek, akiket a zsidótörvények leparancsoltak a színpadról.
Most a Zsidó Kulturális Fesztiválon szigorú biztonsági ellenőrzés után léphettünk csak be a Goldmark Terembe A negyedik kapu című, Kárpáti Péter által írt és rendezett darab előadására. A Gólem Színház, a Titkos Társulat és a FÜGE közös produkciója arra ösztönzi a nézőt, hogy az idegen ország központi terén a térkép fölé hajoló turista legyen. A publikumnak kell ugyanis utazó gyanánt összeilleszteni az utak és a tömegközlekedés kacskaringóiból, útvesztőiből a biztosnak tűnő irányt, amely megkönnyíti a sok-sok történet és anekdota értelmezését. Valahogy úgy, ahogy a térképtől reméljük a helyesnek vélt irány megtalálását.
A banális és a mély gondolatok, illetve a szent és a profán egyaránt jellemzik A negyedik kaput, amelynek dramolettjei nem épülnek mindig jól követhetően, hanem egymás mellett, néhol szinte egymástól függetlenül léteznek. Csizmás András és Szabó Sipos Ágoston nagybőgőn, illetve hegedűn játsszák a talpalávalót, úgy, hogy a zene mindig kellően árnyalni tudja az elhangzottakat.
Fotó: Gólem Színház
Írele életéről szól a darab, a születéstől egészen addig, ameddig meg nem találja a tanítójának gondolt embert. Az alkotók számítanak a fantáziánkra és a játékosságunkra, ezért a szituációk néhol jólesően hiányosak, mivel a több szerepet alakító színészek inkább mesélnek, semmint játszanak. Ez utóbbi az igazi erőpróbája az előadásnak, hiszen ott kopik meg kissé a ritmus, és ilyet tapasztalhatunk a zárlatban, de máshol is, ahol a mese, a mondott szöveg, valamint a szituáció nem harmonizál, illetve nem eldönthető, melyik a hangsúlyosabb az alkotói szándék szerint.
Fodor Tamás kaján mosollyal a szájszögletében uralja a színpadot. Ő meséli a legbiztosabb arányérzékkel és főleg humorral a történeteket, amelyek például arról szólnak, hogy Ábrahám miért nem égett meg Nimród király tüzes kemencéjében. A kortalan csibész minden lélegzetvételének súlya van.
Nagy Zsolt ezúttal nem a tőle már többször látott hiperaktív, lobbanékony srácot játssza. A színész kedves mozdulattal kínálja körbe a nézőknek a kreplachot. Jó érzékkel megvárja, amíg kinyúl érte egy kéz, hogy aztán a másodperc töredéke alatt visszavonja az invitálást, hiszen ezt a misztikus jelentőségű húsos táskát, amelyet húsvétkor túróval töltenek meg, csak a szenteknek szabad fogyasztaniuk. A mindig megbízhatóan jó Tóth Ildikó kellemes orgánuma, szép váltásai sokat jelentenek. Mindössze Sipos György látszik olykor bizonytalannak.
Mert felnőni mégiscsak komoly dolog, legalábbis nem árt néhol, némely vonatkozásban. Ám ahhoz, hogy igazán megbecsüld a szép pillanatokat, hogy ne menj el a legtöbb, általad fontosnak tartott dolog mellett, nem baj, ha mégiscsak legbelül gyerek maradsz, sugallják az alkotók az összességében szerethető előadással, és nincs miért nem egyetértenünk velük.
Kárpáti Péter: A negyedik kapu / Gólem Színház, Titkos Társulat, FÜGE / Zsidó Kulturális Fesztivál
