Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör / Budapest Bábszínház
Vidovszky György rendezése profi módon viszi színpadra az amatőrség látszatát, a mű-kedvelést, mely egyben jog-kedvelés is, a nézőkkel ugyancsak megszerettetve a mű e formáját.
Spiegl Anna
A gyümölcstermesztő kolhoz egyszerű, derék tagjai nyilván jobban értenek a gyümölcsfákhoz, a szőlőhöz, az öntözéses gazdálkodáshoz, mint a bábművészethez, de az utóbbi területen is remekül megállják a helyüket. Olyan példázatos, derűs-bölcs előadással lepik meg önmagukat, valamint a rivális kecsketenyésztő kolhoz tagjait – részben vigasztalásul, mert utóbbiak kénytelen-kelletlen lemondtak a völgyről, ősi jussukról, mely több hasznot hajt, ha nem mekegéstől visszhangzik és ízletes sajtot hoz a konyhára, inkább mázsaszám ontja a csemegét és a bornak valót –, hogy produkciójukkal hetedhét ország amatőr fesztiváljain eséllyel pályázhatnának az arany oklevélre. Ujjbáb, a kézfej mint báb, fejét a törzsétől fél méterre nyújtogatni képes marionett, a felsőtest elé tartott testbáb, papír- és cigarettás dobozból készített egyszerűbb figura-kiegészítő, keletiesen hajtogatott bonyolultabb maszk, karakteresen formázott hatalmas álarc, eszköz- és tárgybábok sokasága s megannyi más bábszínházi rafinéria: mindez meg se kottyan nekik. A térkezelés, térfelosztás telitalálatairól: a különféle alakokat sokszor csupán negyedig, félig, „kivágatokban” láttató és jellemző csiki-csukikról, paravánokról, a mozgatók és mozgatottak által külön vagy együtt birtokba vett dimenziókról, a színdinamikáról s egyebekről nem is szólva.
A Budapest Bábszínház premierje elhagyja ugyan a II. világháború utáni hónapokra időzített konkrét kolhoz-keretjátékot, de a bábok „gazdái”, illetve a maszk nélküli színészek megszólalásig a falusi kétkeziek közül, a mindennapokból érkeznek, vidéki öltözékük a jelmez alól vagy mögül is kikandikál. Vidovszky György rendezése profi módon viszi színpadra az amatőrség látszatát, a mű-kedvelést, mely egyben jog-kedvelés is, a nézőkkel ugyancsak megszerettetve a mű e formáját, a Bertolt Brecht elképzeléséhez, gondolat- és ítéletvilágához nagyon illő, eklektikus technikájú színjátszást és bábozást. Gimesi Dóra dramaturg ugyan egy kicsit megnyesegethette volna a kolhozisták némiképp hosszúra sikeredett betanulását, az Eörsi István fordította, helyenként felfrissített szöveget, ám az enyhe elnyújtottságban sem nagyon zavarnak egyes ismétlődő fogások. A tisztességesen sosem szabályozott medréből zavarosan kiáradó történelem – a darabbeli Grúzia folyamatos földrengése: palotaforradalom, terror, emigráció, menekülés, háború, restauráció, bosszú, látszatrend – dúlja szét, szorongatja-fojtogatja a főszereplők magántörténelmét is.
Jelenet az előadásból
Kié a gyermek, akit színi születésekor, azaz csecsemő korában két marék levegőből és egy köré hajtogatott zakóból – a narrátor: az Énekes zakójából – testesítenek meg? Az önző, gonosz, vele mit sem törődő szülőanyáé – vagy a minden áldozatra kész, a növekvő fiúcskát szeretettel menekítő és nevelő pótmamáé? A Gruse Vacsnadzét, a „mostohát”, a tisztességes konyhalányt játszó Spiegl Anna erkölcsi fölénye részint eleve biztosított a kifejezésmód révén. Ő emberi valójában, cicomátlan tisztaságában, komolyka mosolyával van jelen, míg az igazi anya (Ellinger Edina személyesíti meg egy karikatúra-báb mögül) időlegesen tolókocsiba ültetett senki, rikító divat-kreáció, a lelki mozgásképtelenség példája. A rendező diktálta, szélsőségességig tarka játékkultúra, techné jellegzetes momentuma, hogy Spiegl remény-fényes, nemes jellemű, dísztelen Gruséja, a hűség és odaadás erényeit minden megpróbáltatás közepette leleményesen és szerencsésen megőrizni képes leány a roskatag hídon történő veszélyes átkelést a nézőtérre kilépve oldja meg. A székek támláján, karfáján egyensúlyoz a színpadtól oda és vissza. A közönség segítsége, kéznyújtása mintegy a jó oldalára álló közösség érzetét kelti fel. A színésznő egyéniségének csöndes, kislányos, parányi tétovasággal kevert sugárzása jelentékeny drámai minőséggé, összetett szerepbirtoklássá válik ebben a jelenetben is.
Maga a drámacímet adó krétakör-szcéna ehhez és más csúcs-képekhez viszonyítva halványabb, holott a kisgyermeket fogva tartó/szabadon engedő kör szimbolikája a vízszintes és a függőleges síkra egyaránt nyomatékos vizualitással feszül rá. Szolár Tibor mindvégig okos pillantású, a publikummal cinkos Énekese, hiába van immár rajta a zakó, ekkor jobbára csupán logikailag érzékelteti a gyerek-szerepet, mintsem emocionálisan felfokozná a „ki az igazi anya?” (aki képes kirántani a körből a fiúcskát) döntés mélyebb tartalmait. Spiegl Anna oldalán Horváth Márk e. h. (Szimon Csacsava, a vőlegény) az egyszerű megoldások hasznosságáról, a puritán jellem áttetszőségéről és karakánságáról tesz tanúbizonyságot, hangsúlyosan és jó ritmus-türelemmel várva ki mindig a sorát.
Mészáros Máté
Mészáros Máté m. v. tekintélyes termete és tágas talentuma szükségessé teszi, hogy a nem egészen feddhetetlen Acdak bíró bemutatása (fizikumának és fiziológiájának körvonalazása, észjárásának feltérképezése) kedvéért a második rész elején majdhogynem újrakezdődjék az előadás. Be-becsúsznak kóbor poénok, a színház átmenetileg fölébe kerekedik a bábszínháznak, noha például kicsi és nagy, emberke és ember (behódolás és öntörvényűség) felcserélései ekkor is a rendezés, az összmunka előnyös arcával, tanulságaival örvendeztetnek meg. Mészáros a fonákjáról közelített igazság(osság), a népi nevetéskultúra rátermett képviselője és harsány szószólója, aki szereti, ha zsebe és bendője nem üres, mégsem húsz vagy négyezer piaszterekben számolja döntéseit. S ha mégis, ha időnként gyáva a bátor, esendő a bíró, mit számít ez ott, ahol hercegi senkik, ravaszdi köpönyegforgatók, taktikus árulók milliókat költenek, pazarolnak háborúra és hatalomra?
Menczel Róbert nagyszabású, mégis tartózkodó díszletében, Mátravölgyi Ákos kavalkádos báb- és jelmezterveivel szövetkezve, felvértezve kitűnő erők tolmácsolják az egyszerre szarkasztikusan humoros és félelmetesen figyelmeztető Brechtet (zene: Paul Dessau, zenei vezető Monori András). Eredetileg negyvenhat férfi és tizenkilenc női szerepet számlál a mű – nagyjából ennyit kell eljátszania a „fregolizó” gárdának: Hannus Zoltánnal (Hájas herceg és mások) az élen az Ács Norbert, Bánky Eszter, Horváth Alexandra e. h., Jankovics Péter m. v., Kemény István, Kovács Judit, Kovács Katalin, Lendváczky Zoltán m. v., Pethő Gergő, Radics Rita, Tóth Mátyás e. h. és a már kiemelt főszereplők alkotta gárdának (zenészek: Csicsák György, Földváry Balázs, Laskay Péter).
Fotók: Éder Vera
A bábszínpadon otthonos szakmabeli művészek és a kő- vagy alternatív színházakból ismertebb színművészek néven nevezése nem egyszerű udvariassági felsorolás. Ha a terjedelem engedné, munkájukról és bizonyos jelenetekről külön, részletesebben kellene szólni. Így a Gruse katonáskodást kerülő szimuláns férjéhez köthető epizódok amplitúdóiról, a Vacsnadze rokonok sertés-emberségének hátborzongató bábtervezői-rendezői-színészi realitásáról és irrealitásáról. Ha háromszor ennyit lenne módunk írni az új Krétakörről, arra is rászolgálna. Nem hibátlan, de minőségi produkció.
