Georg Büchner: Leonce és Léna, avagy a legboldogabb álom / Nézőművészeti Kft – Szkéné Színház
Rába Rolandot ezúttal nem a szülők akaratának ellenszegülő, kívánságukat öntudatlanul mégis beteljesítő szerelmesek története érdekelte elsősorban, hanem a tehetetlen semmittevésbe ragadt, kiábrándult, sodródó fiatal és kevésbé fiatal közösség.
Fotók: Mészáros Csaba
Georg Büchner a drámairodalom érthetetlen tüneményei közé tartozik. Egy 21 éves egyetemista, aki orvosi tanulmányai közepette egy év alatt ír két olyan drámát – a Leonce és Lénát és a Woyzecket – amelyek a megírásuk (1834) óta eltelt lassan 200 évben nem hogy porosodtak volna, inkább beérte őket az idő. Új és új nézőpontokhoz kínálnak kiváló alapanyagot.
A Nézőművészeti Kft és a Szkéné Rába Roland rendezte előadásában ez a választott nézőpont az előadás elején és végén mutatkozik meg. A Leonce-ot (itt Leónak hívják) játszó Kovács Krisztián nyitó monológjában, ami lehetne egy huszon-harmincéves, életkezdési pánikban és Pán Péter-szindrómában szenvedő mai fiatal monológja is. Aki már mindent tud(ni vél) a világról, de semmiben sem hisz. Akinek a táblán többször felmutatott „SEMMITTEVÉS” egyszerre utált béklyója és fennen hirdetett jelszava. Kovács Krisztiánnak már a testtartása is árulkodó: behúzott vállak, görbén tartott nyak. Nem egy mesebeli királyfi, inkább egy naphosszat laptop előtt görnyedő fiatal. Egy dühös, de csak mérsékelten komolyan vehető, pizsamás forradalmár. Az előadás zárlata megint csak egy képünkbe tolt, direkt üzenet, ezúttal nem tábla, hanem egy dal formájában, amelyet (miután az idősebb generáció már távozott a színről) a négy fiatal nyomatékosít sokszoros ismétléssel: „ Te vagy, aki csinálhat valamit és nem én (…), nekem akkor vagy a legjobb, ha már mindenkinek rossz vagy” – mantrázzák a Kontroll Csoport dalát a ’80-as évekből, a Nem én vagyokot.
Vagyis úgy tűnik, Rába Rolandot ezúttal nem a szülők akaratának ellenszegülő, kívánságukat öntudatlanul mégis beteljesítő szerelmesek története érdekelte elsősorban, hanem a tehetetlen semmittevésbe ragadt, kiábrándult, sodródó fiatal és kevésbé fiatal közösség. Ez a vonal összefügg a darab szabad választásról és eleve elrendeltségről szóló, filozofikus rétegével is, mégis, az előadás inkább a mai magyar közéletre utaló, direktebb gesztusokra helyezi a hangsúlyt, még a filozofáló monológok esetében is. Üzen a színpadról, ahogy a rendszerkritikus Kontroll Csoport is tette annak idején.
Mucsi Zoltán, Scherer Péter
Emellett persze Leó és Léna története is fontos része az előadásnak, de úgy, hogy Lénának a fontosabb. Ő rákérdez a nőkre évszázadok óta kiosztott szerepre, nem fogadja el passzívan a neki választott férjet, szerelemből akar házasodni, és Leóra rátalálva ezt is teszi. Simkó Katalin finom, rebbenékeny, törékenységében mégis erőt sugárzó színészi alkata ebben a szerepben is a helyén van. Lénája igazolja az előadás alcímét: A legboldogabb álom. Ő tényleg mesés fordulatként, boldog álomként éli meg ezt a szerelmet. Leó cinikus, kiábrándult énjét is megérinti a szerelem, de teljesen megváltoztatni nem tudja. Az ő szájába olyan közkeletű macsó „bölcsességeket” is ad az erősen meghúzott és átírt szövegkönyv, mint hogy „ha egy pohár tejet akarok inni, nem veszek egy egész tehenet”.
A stílusrétegek keveredése amúgy is jellemzi a szöveget, még Csukás István Pom Pom meséjéből is került bele egy bekezdés, utalva a naphosszat az ágon ringatózó, várakozó mesefigura és Leó hasonlóságára. Mindez Büchner szövegéhez (az alkotók Thurzó Gábor és Rónay György fordítását használták) vegyítve különös keveréket alkot.
Parti Nóra
De ugyanez a stílusmixelés jellemzi a látványvilágot is. Cziegler Balázs díszlete az iskolai színielőadások hangulatát idézi: papírmasé erdő, fába vésett szív, több funkcióban is feltűnő tornaszekrény, plakátfal kartonból, rajta Popo királyról készült képek, karikírozva. A palotát aranyozott papírmasé paraván jelzi, ő királyi felsége saját becses kezével tartja feje mögé a trónus felső részét, és Léna is s.k. rajzol krétaszíveket és csigavonalakat a padlóra. Kiss Julcsi jelmezei anyagukkal jelzik a szereplők helyzetét. Popo királynak és Leónak selyempizsama és selyemköntös jár, Lénának könnyű fehér menyasszonyi ruha, amit aztán gyorsan át lehet tekerni-csavarni erdőjárásra alkalmas öltözetté. A többiek ruházata közelít a mai hétköznapihoz (leszámítva Rosetta szexis neglizséjét, ami azért hétköznapi viseletnek nem mondható). Az öltözet abban a jelenetben kap kiemelt jelentőséget, amikor a Tanácsadó (Scherer Péter) öltözteti Popo királyt (Mucsi Zoltánt), aki a ruhával együtt királyi pózait is magára veszi. Kettejük viszonyát, a hatalom és az alattvaló kapcsolatát, kölcsönös függésüket ez a hosszan kitartott jelenet finoman rajzolja meg. Ritmusában éppen ellentettje az a felpörgetett rész, amelyben a négy fiatal az erdőben bolyongva űzi-kergeti egymást, és amelyben a díszletet igen jól belakják.
Parti Nóra két szerepben is megmutatkozik: Leó elhagyott barátnőjét és Léna barátnőjét is ő játssza, plasztikus szerepformálással, sok energiával, a másodikban a karakteren átsugárzó életörömmel. Katona László most sem enged a katonalászlóságból, de ez jól passzol Valerióhoz.
Jelenet az előadásból
Nem a színészeken múlik, hogy míg az előadás a határozott felütés után nem kapja meg a zárlattal a maga határozott lezárását is, bizonytalanságban hagyja a nézőt, hogy merrefelé halad. Állást foglal, kiemel, de közben lefarag a darab gazdagságából is. Kárpótol bennünket közben néhány szép jelenettel, összességében mégis a félig üres-félig tele pohár érzetét kelti. Nézhetjük innen is, onnan is.
