Molnár Ferenc: A testőr / Pesti Színház
Eszenyi játéka a kétértelműség bravúrja. A kétértelműségé, ami minden jó színház végső lényege.
Azt mondják, A testőr (most a Pesti Színházban) bravúrdarab, meg azt is, hogy nem a legjobb Molnár, mert felszínes patentdramaturgiára épít. Házassági háromszög-komédia – abszurd csavarral –, különben is ósdi (több mint száz éves, nahát…). Szerintem félreértés az egész vita: a darab a színészetről – nem is mesterségről, hanem erről a művészfajtáról, a színészekről szól. Illetve azt mondanám, hogy a színházcsinálás legmélyebb titkairól. Mert ugye a darabbeli Színész (nincs neve) fél, hogy a felesége már nem szereti, ezért testőrnek öltözik, hogy próbára tegye, ellen tud-e állni egy snájdig katonatiszt udvarlásának. Betoppan az opera páholyába, hogy lerohanja a nőt és… erről többet majd alább.
Eszenyi Enikő, Stohl András
Szóval a férj (Stohl András) testőrt játszik, ám ennél nagyobb kérdés, hogy mit csinál a Színésznő (Eszenyi Enikő): elhiszi, hogy egy fess officér udvarol neki, vagy átlát a szitán (hiszen szakmabeli) és csak játszani akar. Itt a Pestiben – eldönthetetlen. Mert arra koncentrálnak, hogyan is kell játékot játszani – ez a produkció igazi kérdése. Valló Péter rendezése ezt a libikókát, billegő, soha sem egyértelmű játékot igyekezett eltalálni.
És itt robban be Eszenyi Enikő: játéka a kétértelműség bravúrja. A kétértelműségé, ami minden jó színház végső lényege. Annyira, hogy még az utolsó függöny után sem derül ki, hogy ez a nő tényleg vágyott egy szép egyenruhára, vagy a testőr csábítási rohamának a kezdetétől fogva csak játszott, vagyis néhány pillanat után – átlátott a szitán. Mondja is a harmadik felvonásban, hogy ha már játék (amire rájött), hát játsszuk végig – ha már a marha férje belekezdett ebbe az őrületbe. Eszenyi zseniálisan hozza ezt a kétértelmű színészi és asszonyi játékot. A csábítást és elutasítást; gyere, de ne annyira; vágyom e férfire, de inkább „viselkedj!”, aztán meg a folyékony hazugságot, miszerint katonát az életben nem látott… Eszenyi akkor pompás, mikor elutasítva csábít és pillantásával meghív, mikor kikéri magának, de úgy, hogy a pasi még jobban őrjöngjön érte. Egyszóval: dróton van itt rángatva a testőr, aki totál kikészül.
Stohl András (Színész) jól csinálja a csábítást – na, jó, olykor túljátssza (eltorzított hangja nem stimmel) –, ez benne van a darabban. Csak azt nem veszi észre, hogy a darab logikájában ő egy marha férj, színén és fonákján. Akkor is, mikor kieszeli ezt a kosztümös próbatételt, és akkor is, mikor az opera páholyában le akarja rohanni Eszenyit, és még inkább, mikor számon akarja kérni az asszonyon a csábulást. Pedig a testőr-szerkó figyelmeztethetné (jelmez: Pusztai Judit), a fekete tengerésztiszti ornátus, ami szándékosan túl van csicsázva (kitüntetések, strassz meg arany függők stb.), azaz csipetnyi nevetségesség van belevarrva. Merthogy mint „marha férj” rossz kosztümöt választott. De Stohl csak olykor érezteti figurájának gunyorosra vett vonásait – ő az őszintén szerelmes és „próbatételt akaró” férjet jeleníti meg.
Így aztán Eszenyi tarol: úgy játszik a pasival, ahogy akar. Még akkor is kétértelmű minden, amit csinál, mikor a férj vallatja, mi is történt az operában, a nő tagad – na de hogyan. Csapkod, kikéri magának, ordítozik, hogy ezt nem lehet vele csinálni (itt egy kicsit sok, ahogy formázza a védekező asszonyt: de a játékban még ez is elmegy) – hogy aztán a végén bevallja: az első (nem: a második) perctől észrevette, hogy ez csak játék, hogy a férj mafla módon azt hiszi, hogy egyévnyi házasság után nem ismer rá minden gesztusára. Ráadásul a szövegben benne is van a „jel”, ahol a pasi elszólja magát – olyan hangon szólal meg testőrként, amire a feleség felkapja a fejét: hogy hát „ez mi volt?” – a testőr/Stohl csak hebeg, nincs magyarázat. Szóval itt már biztos, hogy átlát a szitán: a férj egy pillanatra kiesett szerepéből, a játékból – gondolja, pusztán szakmailag. Ám ha így, akkor játsszuk végig, gondolta a Színésznő, és Eszenyi keményen végigjátssza – látjuk a hűtlen asszony „hisztis” védekezését (megdöntetlen hazugságait), cicás hárítását és agresszív visszatámadásait – a néző csak kapkodja a fejét. Mert a Színésznő/Eszenyi várta, hogy a férj majd partnere lesz és tényleg végig (az ágyjelenetig?) játsszák majd ezt a partit. Itt derül ki, amit Eszenyi – vigasztalásképp – mond is neki: te egy nagy gyerek vagy, és rossz színész. De az általa prezentált kétértelmű varázsnak ez csak töredéke.
Eszenyi Enikő, Stohl András Fotók: Almási J. Csaba
Itt, a harmadik felvonásban Valló Péter rendezése a darab második (vagy harmadik?) síkját nyitja meg: mármint, hogy itt szakmai vita folyik arról, hogyan is kell jól játszani egy álruhás szerepet, és ki bírta tovább? Hol bukott le a testőr-férj? És mit csinál egy jó partner (a Színésznő/Eszenyi)? Nem biztos, hogy a néző felfogja ezt a színháztechnikai, játékbeli finomságot, a látszat-hazugság-elvarázslás-leleplezés bonyolult gubancát. Nem biztos, mert ez egy mellékszál, és mert Valló el is rejti a darabnak ezt a megcsillantott, majdnem titkos rétegét: a sikerhez elegendő a női okosság, meg a sztárok tánca. Amit persze Eszenyi játékának végig kitartott kétértelműsége dob fel: a slusszpoénnál se tudod, hogy most mi is volt itten – tényleg megcsalta volna (férjével, a Testőrrel – ami abszurd dimenzió), vagy csak ezzel torkolja le az „elszállt” Színészt, hogy tudniillik egy alig észrevehető hiba is elég, hogy hamis legyen.
Egy szó, mint száz: a színházról, a színházcsinálásról, a színészet titkairól is szól az előadás, ettől emelkedik el a molnári komédiától, annak szokványtrükkjeitől. Mondom ezt azzal a szándékkal, hogy nem akarom az egekbe fellőni a pièce bien fait világhírű mesterét. Na de azon belül… hát van mit keresgélnünk.
Vári Éva – meghívottként – szerethető figura: manír nélkül, sok finom poénnal, helyén van. Kern András hozza magát, a két nagyágyú mellett súlytalanabb, pedig vannak jó kis cinikus szövegei. A díszlet – Cseh Renátó munkája – tévedés: zsufi, az operapáholy előtere nehezen bejátszható. Pusztai Juditot már említettem, ruhái másutt is kitűnőek, mikor Eszenyi készül a randira és betolja a teljes ruhakészletet, a rongyok önmagukban is képesek játszani.
