„És igen, a Mesterek, azok most is nagyon hiányoznak”

|

Gáspárik Attila: A színház kiterjedése

 Gáspárik Attila nyughatatlan ember. Bizonyíték erre eddigi pályafutása, és nemrég megjelent könyve is, A színház kiterjedése.

Gáspárik Attila romániai magyar színész, rendező, projektmenedzser, médiaszakember, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára, a román és magyar tagozatú Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója. Fölforgatja maga körül a világot olyan arccal, mintha ez a dolgok rendes menete lenne. A Pont Kiadó Conflux sorozatában megjelent kötetének témamerítése, „kiterjedése” is éppen olyan széles, mint ahogy Gáspárik Attila nézi a világot. Időben majd tíz év termése az írások gyűjteménye, melyek közt van arckép, esszé, általa készített és vele készített interjú, vitairat és elméleti fejtegetés is. De akármilyen műfajon keresztül szólal meg, szenvedéllyel teszi, vitára ingerlően.

A könyv első fejezete főhajtás egy nagyszerű ember, egy nagyszerű művész előtt, akit Kovács Györgynek hívtak, aki többek közt Major Tamással, Faludy Györggyel, Karády Katalinnal született egy évben, 1910-ben, és aki 67 évet élt. Nem maradt róla színházi felvétel, csak néhány filmkocka, s néhány hangfelvétel, egy verslemez. Zaklatott élete utóján már csak a rendezésnek és a tanításnak élt – egyébként ő volt a Székely Színház alapítója is – mely elődje a mostani marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozatának –, s amiért a svájci emigrációjából tért haza, s a művészeti egyetem tanára is volt, akiről Gáspárik írásában tanítványok sora emlékezik. De Gáspárik nemcsak a szóbeszédre hagyatkozik, hanem elemzi Kovács György színházi esszéjét, melyre ő maga bukkant egy véletlen folytán az 1956-os Igaz Szóban – s melyben a legendás színész, tanár, rendező szenvedélyes hangon, kiforrott nyelvi stílusban, időtlenül vall a színházról és magánéletéről. Gáspárik kötetének első fejezete, az Akik súgnak nekünk tulajdonképpen Kovács György esszéjére írt válasza, pontosabban annak a továbbgondolása, abban az értelemben, hogy mit is gondol ma egy színházcsináló a színházról, a világról, a nemzedékről, miközben arra is választ keres, hogy vajon mit is jelent nekünk ma a Kovács György-i örökség, Hogy mit jelent a belső mérték, a feljelentők országában saját értékrend szerint élni.

Gáspárikot a Súgó nélkül írás elolvasása döbbentette rá, mennyire nem figyelünk múltunk ápolására, mennyire keveset tudunk elődeinkről. Ő maga kezdte el kutatni ezt a korszakot politikai vetületével együtt – s ennek az eredménye ez az írás, mely belekerült abba a reprezentatív albumba is, mely 2010-ben az akkor 100 éve született Kovács Györgynek állított emléket. S ennek a múlt-föltárására való törekvésnek a következménye a kötetben olvasható Taub János-interjú is, melyben a Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, színészpedagógus vall életéről, tanulmányairól, pedagógiai elképzeléseiről és még sok olyan színházi-művészi gondolatáról, melyekről eddig ilyen sűrűn nem lehetett olvasni. Ahogy a Parászka Miklóssal, a színésszel, rendezővel, a csíkszeredai Csíki Játékszín alapító vezetőjével, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanárával készült beszélgetésből is új megvilágításba kerül Erdély színháztörténetének egy szelete – s nem mellesleg Parászka egyébként Kovács György-tanítvány is volt. De a régi idők feltárása mellett Gáspárik hosszabb, rövidebb írásokban arról is szót ejt, hogyan látja ő a színház múltját és jelenetét, mit tapasztal a színpadi szöveg és színpadi játék modern viszonyáról, a kritikus mai szerepéről, a színészképzés állapotáról. Az aktuálpolitika kérdéseit sem kerüli ki – nemcsak a színház és a titkosszolgálat kapcsolatának boncolgatása kapcsán, ennek máig húzódó föltáratlansága okán, hanem a záró írásként olvasható, a közelmúltban megjelent, vele készült interjúban a magyarságáról, az anyaországgal való kapcsolatáról, a román kultúrával való együttélésről és politikai viszonyokról is beszél. „A színház nem foci. Nincs győztes – mondja ebben a beszélgetésben –, senki nem előlem nyer el semmit. Én a magyar színházi szakma részének tekintem magam, nem konkurenciának.”

Fontos könyv hát Gáspáriké a magyar színház történetéről, az erdélyi színházakról, a színházcsináló nagyjainkról. Nem lehet azonban nem megemlíteni, hogy méltatlanul hiányzik egy névmutató, a kötetben található írások eredeti forrása, a hivatkozások pontos felsorolása. Épp a gazdag tartalom okán tűnik föl ez a gondatlanság – még akkor is, ha A színház kiterjedése elsősorban személyes hangú írások gyűjteményének készült, és remélhetőleg készül a folytatása is. Mert szükségünk van a múlttal és a jelennel való szembenézésre – és ez a kötet ebben is segít.

Gáspárik Attila: A színház kiterjedése. Esszék, tanulmányok, párbeszédek. Pont Kiadó, Conflux sorozat, Budapest, 2016, 136 oldal, 2730 Ft

CÍMKÉK: