Álarcok

|

Dosztojevszkij: A játékos / Radnóti Színház

Két szereplő kivételével mindenki másnak mutatja magát, mint ami valójában. Izgalmas dolgok akkor történnek, ha a vendégarcok mögé pillanthatunk.

Fotók: Dömölky Dániel

Alekszej nyikhaj, kötekedő kölyök. Nem szereti a franciákat, sőt semmilyen más nemzetbelieket sem, ráadásul akkor kezd hosszadalmas, lehetetlen monológokba, amikor nagyon nem kellene. Dosztojevszkij gyakran helyez a cselekmény és az olvasó közé locsogó-fecsegő, a narrátorként is funkcionáló alakokat, akikkel könnyen történik valami kellemetlen. A legtöbbször ezért nehéz az orosz szerző hőseivel azonosulni.

A játékos sem kivétel a fentiek alól. Ám Dosztojevszkij elbeszélő művészetének egyik nyugtalanító jellemzője nem könnyen ültethető át a színpad megkövetelte párbeszédes formába. 1982-ben Forgách András írt a regényből szimultán dialógusokat is imponáló magabiztossággal  működtető drámát. Ebben az esendően szimpatikus címszereplő játékszenvedélyéből fakadó eltékozolt élete és  elmulasztott szerelme állt a cselekmény középpontjában.

A Radnóti Színházban Fekete Ádám színpadi változata és Fehér Balázs Benő rendezése nem a szenvedélyről és az életkudarcról szól elsősorban.  Akárcsak a szintén kettőjük által jegyzett, a Benedict Wells regényéből készült A fura, most A játékos is a felnőtté válást és a beilleszkedés lehetőségét vizsgálja. Az első esetben, bár nem egyszerű az út, de azért van hova integrálódni, a második esetben riasztóan elidegenítő a felnőtt közeg.

Vilmányi Benett, Lovas Rozi

Roulettenburgban, a német fürdővárosban többen Antonyida Vasziljevna halálára és pénzére ácsingóznak. A luxuskurva éppen úgy, ahogy a francia mágnás és a szerelemtől egyre habókosabb tábornok is. Ám a remélt suska helyett maga az idős asszony érkezik meg kerekesszékben és szemkápráztató ananászokkal díszített sárga pongyolában. (Jelmeztervező: Izsák Lili.)

Dosztojevszkij egyéb regényeihez képest a kényszerűségből 25 nap alatt papírra vetett A játékosban a szereplők monomán tudata és az állandóan félárnyékos külvilág között nincsen elég nagy szakadék. Ezért sincsenek több oldalról megvilágítva a szereplők, mindezzel első hallásra Fekete Ádám verziója sem tudott igazán mit kezdeni, így Fehér Balázs Benő rendezésének a ritmusát az álarcok mögött rejtőző karakterek adják. De ezek nem tűnnek túl változatosnak, hiszen a legtöbbjük egyszerűen pénzsóvár. A kiszámíthatóság miatt veszíti néhol a ritmusát az előadás a második felvonásban.

Két szereplő kivételével mindenki másnak mutatja magát, mint ami valójában. Izgalmas dolgok akkor történnek, ha a vendégarcok mögé pillanthatunk.

Ezért ígéretes, amint Sodró Eliza látszólag tétova Polinájából előbújik a szerelemre vágyó, érett nő. A vonzások és taszítások dinamikája, ahogy a lány felkínálja a testét és a lelkét Alekszejnek, majd szeretkezés közben elsírja magát, egy, a későbbiekben ki nem teljesedett kapcsolat lehetőségeit villantja fel. Így válik az érzelmek szélsősége, valamint a finomra hangolt, de érzéki erotika emlékezetessé.

Az egyik megközelítőleg önazonos a címszereplő Alekszej. A tanítót Vilmányi Benett egyetemi hallgató szimpatikus, a kamaszkorból éppen kinőtt fiatalembernek játssza, aki előbb azért kezd érdeklődni a rulett iránt, hogy haszonleső környezetéhez valamiképpen alkalmazkodni tudjon. Vilmányi fiatalos lendülete, művészi érzékenysége egybeforr a szereppel, de hiányzik alakításából a vonal, amely a kamaszt az illúzióit már elvesztett, a talán menthetetlenül játékfüggő fiatalemberrel összeköti.

A másik önazonos figura Mr. Astley, akit Rusznák András nagy önfegyelemmel lassú mozgású, rezzenetlen arcú férfinak játszik. De éppen az egyenessége és megbízhatósága okán ebben a külsőségekre nagyon adó világban csakis rezonőr lehet.

És persze itt van Csomós Mari mint Antonyida Vasziljevna, akihez a leghumorosabb pillanatok fűződnek. Mindenki nagymamája az első pillanattól kezdve úgy osztja a pénzére áhítozó rokonait és azok ismerőseit, hogy abban nincsen köszönet. Az idős hölgy, úgy hiszi legalábbis, hogy ismeri önmagát, de aztán az annyira kívánt zéró, az egyre növekedő tétek és a rulett világának hatása alá kerül, és szinte mindenét elveszti.

Vilmányi Benett, Sodró Eliza

Fehér Balázs Benő tehetséges rendező, hiszen biztos kézzel aknázza ki a poénokat, és teremt lehetőséget színészeinek, akár kabinetalakításokra is. A játékos, a második felvonásbeli fáradtabb részeket sem feledve, jó szórakozás, néhány mélyebb pillanattal fűszerezve.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

CÍMKÉK: