DJ/Shakespeare: Macbeth (TOO MUCH BLOOD) / a prágai Divadlo Na zábradlí a Katonában
Az időből kiszakított történet szerint Macbeth homoszexuális (a művészet mai állását tekintve önmagában ez nem túl eredeti), ám a szürrealizmushoz vonzódó rendező nem áll meg itt…
Anežka Kubátová, Miloslav König
„Fuck me or kill him!“
(DJ/Shakespeare)
Sok pimaszságot elkövettek már Shakespeare-rel, de húszszavas basic english-re fordítani… A briliáns szellemű, fékezhetetlen drámaköltőt, a szavak mágusát, a furmányos nyelvzsenit, minden angolok angolját, aki nem kevesebbet tett, mint évszázadok alatt beleverte a fejekbe az angol nyelv (és vele az irodalom) mindenekfölöttiségét.
A Macbethet színre vivő – Prága egyik legkisebb és legfontosabb színházaként számon tartott – Divadlo Na zábradlí 1958 óta létezik, s évekig az a legendás cseh színházrendező, Jan Grossman vezette, akit aztán 1968-ban eltávolítottak, majd a rendszerváltás után diadalmasan visszatért az intézmény élére. Zárójelben jegyzem meg, hogy a színház szellemiségét látni valóan mind a mai napig meghatározó Grossman – színházvezetői mivoltán túl – a cseh színház fenegyerekeként is működött. Rendezte egyebek mellett Jarry Übü királyát, Václav Havel drámáit, utolsó munkája pedig Alan Benett Kafka’s Dick (szabad fordításban Kafka farka) című darabja volt.
Shakespeare idén áprilisban Prágában bemutatott Macbeth-jét – összhangban Grossman modernista hagyományaival – a drámaíró, valamint film- és színházrendező David Jařab adaptálta színpadra. Mondhatni az ő fejéből pattant ki ez a meglehetősen meglepő kortárs változat. Szereplői úgy szólalnak meg benne, olyan hévvel artikulálják az angol szavakat, mintha egy londoni nyelvi kurzuson gyakorolnák a british englisht. Zengenek a diftongusok, süvítenek a kidugott nyelvű ‘the’ névelők, gurguláznak az arisztokratikus, ‘mindenkit lenézek, mert angol vagyok’ hangsúlyok, miközben az alig pár szóból álló basic english van kimaxolva egy teljes Machbeth-sztori erejéig.
‚Fuck me or kill him!‘ Hirdeti a színlap a színház honlapján (szintén szabad fordításban: Dugj meg vagy öld meg őt), s ebben az egy mondatban ott az előadás lényege. Ami azt jelenti, hogy nem csupán a shakespeare-i nyelv van itt (tegyük hozzá, nem kevés humorral) a végletekig lebutítva, de a sztorit magát is áthangolta Jařab, akit nem mellesleg több szürrealista művészi csoportosulás tagjaként is nyilvántartanak. A lét zsigeri megnyilvánulásait vannak hivatva megjeleníteni ezek az egyszerű szavakból álló egyszerű mondatok, az ego mélyén rejlő ösztönéletet, amelyet bizonyos hatalmi pozíciókban már nem feltétlenül szoktak a környezet előtt rejtegetni.
Az időből kiszakított történet szerint Macbeth homoszexuális (a művészet mai állását tekintve önmagában ez még nem túl eredeti), ám a szürrealizmushoz vonzódó rendező nem áll meg itt. Továbbgondolja a dolgot. Tekintve, hogy a gyilkolásban otthonos Macbethnek, bár próbálkozik, nem igazán sikerül saját szexuális vágyait kielégíteni, és hajlamával szoros összefüggésben a felesége szexuális vágyait sem, kettejük abnormális mértékű frusztráltsága vezeti őket a csillapíthatatlan hatalomvágyig.
(Ezen a ponton adódik a kérdés, hogy akkor ez most Shakespeare vagy nem Shakespeare. Igen vagy nem. Nos, szigorúan érzéki alapon erre úgy lehetne válaszolni, hogy nagyjából igen. Mindenesetre a szerző DJ/Shakespeare-ként való megjelölése nem dönti el a dilemmát. Jelenthet szerzőt, stílust, s azon túl bármit…)
Az, hogy a szereplők azt a fajta szűkszavú angolt beszélik, amit nem angol anyanyelvűek milliói beszélnek a világon (továbbá Donald Trump), bármily meglepő legyen is, de kitágítja a történet horizontját. Nem csupán térben, de időben is.
A sötét jelenből sötét jövőkép bontakozik ki.
A tény, hogy maga Macbeth, feltehetően didaktikus céllal (vagy azért, hogy lássuk, ismeri azt is), legalább két alkalommal az eredeti Shakespeare-szöveget szavalja, nem mond ellent annak az előadás sugallta világképnek, hogy a globális devalválódás korát éljük. Sőt. Épp azt hangsúlyozza. Ha akarjuk, ha nem, azzal kell szembesülnünk, hogy elsatnyult, ócska, instant világban élünk. A nyelvünk oda, az az ostoba kommunikációs eszköz, amelyet nyelvként használunk, már arra sem alkalmas, hogy némiképp álcázza tetteink alpári mozgatórugóit.
Minimalista nyelvhez minimalista luxus dukál. Minimalista stílusú hitvesi ágyon – előtte, mögötte, mellette – zajlanak a véres események, melyek eredményeként az összes szereplő hullaként végzi. (Ez viszont Shakespeare.) Önmagukból, valamint pezsgőszínű hálóköntösükből kivetkőzött figurák hajhásszák előbb a vágy, majd a hatalom extázisát, szaunára emlékeztető terekben gyűlnek össze és öldösik egymást (too much blood), miközben egy olyan, számukra idegen, redukált nyelven kénytelenek kommunikálni, amelyben soha nem fognak otthonra találni.
Ehhez képest az, hogy Macbeth meleg, Lady Macbeth pedig kielégítetlenségében akar királynő lennie, már semmi.
Blood, fight, love. Ismétlik az angol nyelv és a létezés alapkifejezéseit a szereplők. A tanulság pedig az, hogy Shakespeare-t nem lehet legyőzni. Végül jól megtréfál mindenkit. Alig vesszük észre, de az idő előrehaladtával mintha gyarapodna a szókincs. Az öreg mester visszalopakodik és egyre több szót lop a történetbe. Egyszóval van még remény. Hátha nem tartunk ott, ahol tartunk.
*
Az előadást a Katona József Színházban mutatták be a CSEKKOLD! elnevezésű háromnapos Cseh Színházi Fesztiválon.
Szereplők: Miloslav König, Anežka Kubátová, Jiří Černý, Leoš Noha, Václav Vašák, Ivan Lupták, Johana Matoušková, Petr Jeništa, Petr Čtvrtníček
Adaptáció, díszlet, rendező: David Jařab
Dramaturg: Lucie Ferenzová
Jelmez: Sylva Zimula Hanáková
Zene: Jakub Kudláč
