Csupa nagybetűvel

|

Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk / Vígszínház

Ez a huszonvalahány kölyökké vedlő ifjú felnőtt tökéletes illúziót szolgáltat.

161027_2866

Fotók: Gordon Eszter

 

Nem tudom, nem is tudható már, mit gondolt Molnár Ferenc saját ifjúsági regénye jövőjéről, mikor majdnem 110 esztendeje először kezébe vehette A Pál utcai fiúk első kinyomtatott példányát. Biztosan várta, mert a kisregény először folytatásokban jelent meg, mint annyi magyar író annyi szépirodalmi munkája az idő tájt. A szerző huszonkilenc éves, még innen a világhírnéven, még sehol az agyonjátszott drámák sora, sehol még a Liliom, sehol A testőr és a többi darab. Szinte még kezdő, szinte még gyerek – irodalmi értelemben mindenképpen az. Mert előbb minden fölnőtt gyerek volt, csak majdnem mindenki elfelejti ezt. Nos, ő nem felejtette el.

Ezt a könnyes, szomorú, a giccshatáron mesterien egyensúlyozó történetet az előző századforduló Budapestjéről, felkapta a hírnév: az olvasók szeretete őrzi a mai napig, még akkor is, hogy épp azok nem olvassák már, a fiatal tizenéves korosztály, akiknek szól. Pedig olyan híre és becsértéke volt a műnek, hogy a hatvanas évek elején még bírósági per is folyt arról, hogy tulajdonképpen ki is volt a kis Nemecsek valóságos modellje; egy nyugdíjas ál-Nemecsek tündökölt darab ideig az irodalmi hetilap hasábjain.

Persze hogy a filmesek is lecsaptak a hálás témára. Balogh Béla rendező kétszer is, még a némafilm fénykorában (1917-ben és 1924-ben). A hangosfilm korszak elején, a harmincas években, amerikai és olasz játékfilmekben jelent meg a pesti grund. Aztán jött Fábri Zoltán: 1968-ban forgatta a színes, kétórás változatot, koprodukcióban, melyet még Oscarra is jelöltek a legjobb nem angol nyelvű film kategóriájában. Később egy némileg botrányos olasz tévéátdolgozás borzolta a hazai dramaturgiai kedélyeket.

161027_3277x

Molnár szelleme ott lebeg a tízen-huszonéves játszók sorai között

A számtalan itthoni színpadi átdolgozás közül a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2009-es előadása emelkedik ki azzal a különlegességgel, hogy valamennyi diákfiú szerepét lányok játszották. Tulajdonképp az a rendkívüli, hogy a honi zenés színpad nagyágyúi mindeddig nem nyújtogatták a kezüket, hogy teátrumi előadásra álmodják át a világszerte népszerű regényt. Most viszont ez megtörtént: Dés László zeneszerzői, Geszti Péter szövegírói és nem utolsósorban Grecsó Krisztián átírói munkálkodásával.

Mi a titka e regénynek? Valamit mondani kellene előzetesben, mielőtt a Vígszínház mostani színpadi változatáról akár egy dicsérő vagy bíráló szót ejtenénk. Mit írt meg Molnár olyan örök érvényűen, amit szülők, tanárok, könyvkiadók újra meg újra le akarnak nyomni – nem tudni pontosan, mekkora sikerrel – diákjaik, neveltjeik torkán? „Példázat a bátorságról, az összetartásról, a barátság erejéről, a gyerekkor ábrándjainak nem múló hatásáról, a kisiskolás évek néha mosolyogtató-komoly epizódjairól.” Valami ilyesmi lehet a magyarázat, amit jelen sorok írója jelen sorok írójától kölcsönzött ide. Ha hinni lehet más forrásoknak, Molnár egykori diáktársairól mintázta a regény szereplőit, akik ma a Szent István körúti teátrum színpadán élik, játsszák, éneklik, táncolják újra az eredetit. Merthogy a világhírű drámaíró szelleme, kinek számos darabját vitték itt színre, ott lebeg a tízen-huszonéves játszók sorai között, abban egészen biztosak vagyunk.

161027_2993

Nemecsek: Vecsei Miklós

A dramaturgia, a Grecsó-féle átdolgozás nagyon helyesen, lenyirbál a Molnár-prózáról minden olyan fölösleget, ami egy fiatal korosztálynak szóló mai musical számára sallang. (Dramaturg: Radnóti Zsuzsa.) Két „fölnőtt” jelenik csak meg a színpadon: Rácz tanár úr a suliban, és Janó, a grund éjjeliőre. Nem is hiányzik senki más. Az iskolai tanerőt alakító Fesztbaum Béla száraz humora tökéletesen illik a darab hangulatába, időnkénti nyugalmas ellenpontja a diáksereglet zajos-karcos nyughatatlanságának. Mintha ezeknek a srácoknak drukkolna, hogy nekik jobb legyen, hogy szabadabbak, boldogabbak legyenek, mint az ő nemzedéke.

Mert a meztelen cselekmény a harcokra, az árulásra, az összecsapásra van kiélezve. Mint minden musicalt, úgy ezt is a zene, na és persze a tánc, azaz pontosabban a táncszerű színpadi mozgás sodorja előre. (Koreográfus: Horváth Csaba.) Már az első bemutatkozó szám megadja az alaphangot, és a továbbiakban magába szippant, nem enged minket lankadni. Szinte vágyik rá még a magamfajta, már egyáltalán nem tinédzser korú néző, hogy ne legyen vége, hogy szünet se legyen, mert kibírom, mert élvezem, mert rajongok ezekért a gyerekekért, akik a színpadon már nem egészen gyerekkorúak.

161028_3881x

Wunderlich József, Vecsei Miklós

Az alkotóknak, pontosabban a rendező Marton Lászlónak azzal a kihívással kellett szembenéznie, amivel például a Lolita-regény filmes átdolgozóinak. Tizenkét éves kislánnyal többféle okból, sosem lehet eljátszatni azt a történetet. A Pál utcai fiúk musical változatát is csak a szerepüknél pár évvel idősebb srácokkal lehet színpadra vinni, köztük olyanokkal, akik már közelebb vannak a harminchoz, mint a húszhoz – nem beszélve a tizenéves korról. De hát a színház, jó esetben, illúzió, és most a csapat, ez huszonvalamennyi kölyökké vedlő ifjú fölnőtt tökéletes illúziót szolgáltat. Dicséretükre az egész szereposztást ide kellene másolni. Az egymásra figyelés, a lendület, a szenvedély élteti őket. Legföljebb az jut a szőrös szívű bíráló eszébe, hogy a két vezért (a Bokát és Ács Ferit) alakító színészeket (Wunderlich Józsefet és Józan Lászlót) akár fel lehetne cserélni – egy túlontúl modern játékban egyik este ekként, másik este akként lépnének színre. Csak egy valaki meg- és kicserélhetetlen, a Nemecsek Ernőt formázó Vecsei Miklós, aki nemcsak énekel és táncol, de fürdik többször is – előbb a vízben, a végén, a megérdemelt sikerben.

Van egy élettelen főszereplő is a színpadon. A díszlet. A pergő ritmusú előadás fő bravúrja Khell Csörsz állandóan mozdítható, emelhető, pörgethető, teret alkotó, mégsem önálló életre kelő díszlete. (Jelmez: Benedek Mari.) A háttér egyetlen szépséghibája, hogy a magamfajta túlontúl tájékozott szemlélő nem érti, mit keresnek Zórád Ernőnek a régi, lebontott Tabánt ábrázoló képei a Józsefvárosban játszódó darabban.

161028_3841

Hosszú sikerszéria elé néz

Az is nagyszerű a produkcióban, hogy, bocsánat a szóért, korosabb színházi alkotók állították oda, már nem is a gyermekeiknek, hanem az unokáiknak, s hogy ebből semmi sem látszik – olyan az előadás, mintha a Színművészetiről nemrég kikerült újító vagányok álmodták volna a Szent István körúti deszkákra. Nem kell hozzá nagy jóstehetség kimondani, hogy A Pál utcai fiúk – s nem azért, mert a kötelező olvasmányt ezzel ki lehetne váltani – hosszú sikerszéria elé néz. Drukkolok annak, hogy a Képzelt riport, A dzsungel könyve és A padlás sorsa érje utol, hogy bármily fájdalmas lesz, idővel majd szereplőket kelljen cserélni – későbbi ifjakra.

Üzenet ez az előadás – Molnár Ferencnek.

Mester, ha erre jár, nézzen be három órára a Vígbe!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

CÍMKÉK: