Csak a szituációk számítanak

|

Interjú Tenki Rékával

Még nincs tíz éve, hogy a pályán van, de már komoly díjak tulajdonosa. Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor tanítványa az első pillantásra naivának tűnik, de a drámai vénája is erős. A közeljövőben a Budapest noir című filmben és a Csak színház és más semmi című tévésorozatban is látható lesz Tenki Réka. Az Örkény István Színház művésznőjével beszélgettünk. 

tenki_réka_900 (3)

Fotó: Nagy Gergő

 

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján nemrég kapta meg A legjobb női főszereplő díját az Orlai Produkciós Iroda Egyasszony című monodrámájában nyújtott teljesítményéért. Mivel ünnepelte a jeles eseményt?

Ascher Tamás egyszer egy díjátadó után azt mondta nekem, hogy a díjnak most örülünk, aztán hazavisszük a díjat a szüleinkhez, esetemben ez Debrecent jelenti, és holnap kezdünk mindent elölről. Most is valahogy így történt.

Egy rangos elismerés mindig számvetést is jelent. Amikor átvette a díjat, ki(k) jutott(ak) az eszébe, ki(k)nek köszönhet szakmailag és  emberileg a legtöbbet?

Leginkább azok az emberek jutottak eszembe, akikkel együtt dolgoztunk az előadáson. Péterfy-Novák Éva, aki a történet szerzője, Orlai Tibor producer, Paczolay Béla rendező, Kis-Kádi Judit asszisztens és Barabás Béla zeneszerző. De a családomat sem felejthetem ki: a szüleimet, a férjemet, a testvéremet és a kislányomat.

Sokan azt gondolják, hogy nehezebb feladat monodrámában játszani, mint társakkal.  Igaz a feltevés?

Előadása válogatja, mi mitől lesz nehéz. A monodráma számomra abban volt nehéz, hogy megküzdjek saját magammal és átlépjek beláthatatlan akadályokat. A legnehezebb az volt, hogy megküzdjek azzal az érzéssel, hogy egyedül érdekes lehetek a nézőknek és hogy fent tudom-e tartani a figyelmüket egy óra húsz percen keresztül. A próbafolyamat alatt, amikor valami miatt megakadtam és nehezen tudtam továbbmenni, az járt az a fejemben, „na most bejöhetne egy másik szereplő és beszélhetne ő tovább.”

Amikor a jelen sorok írója látta az előadást, azt tapasztalta, hogy az Egyasszony témája és érzékenysége okán inkább a hölgyekre hatott intenzívebben, például többen sírtak a nézőtéren. Más alkalmakkor is észlelhető a befogadásbeli különbség a nemek között?

Soha nem éreztem azt, hogy a nők jobban megérintődnek, mint a férfiak. Az előbbiekben kétségtelenül nagyobb az empátia, így talán hamarabb kerülnek a produkció hatása alá. Ám a férfiak is, akik eljönnek, mert szerintem az nagy szó, ha egy férfi hajlandó ilyen történetet végighallgatni, különbözőképpen reagálnak az Egyasszonyra, de ők sem maradnak érzéketlenül; van, hogy elérzékenyülnek, felháborodnak, eltartják maguktól ezt a történetet, és még sorolhatnám, de hat rájuk. De a lényeg szerintem abban rejlik, hogy mennyire szól rólunk, a mindennapjainkról, a hibáinkról, esetlenségünkről egy történet, mert ezekben megtaláljuk önmagunkat és azt gondoljuk abban a pár órában, hogy rólunk volt szó. Ezekért az emberi történetekért járnak az emberek színházba, vagy legalábbis én.

tenki2 (3) (800x1200)

Szeretek társulatban dolgozni olyan emberekkel, akiket kedvelek és tisztelek

Nemrégen lett az Örkény István Színház tagja. Miért a Madách téri teátrumot választotta?

Nem én választottam, Mácsai Pál ajánlott egy lehetőséget, amire igent mondtam.  Szeretek társulatban dolgozni olyan emberekkel, akiket kedvelek és tisztelek. Nagy kihívás velük együtt létrehozni valamit, amiben mindannyian feltétel nélkül hiszünk.

Bagossy László rendezésében a társulat Csehov Három nővérét próbálja, amely az egyik legtöbbet játszott klasszikus. Őriz az emlékeiben olyan előadást a darabból, amely nézőként emlékezetes volt az Ön számára?

Csak felvételről láttam a Katona József Színház Három nővérét, és nyomaszt is rendesen, hogy Básti Juli nagyszerű alakítása után mit tudok kezdeni Mása szerepével. Ez nagyon nagy feladat, dolgozunk rajta.

Mása sorsa talán a legdrámaibb, hiszen a férjét már nem szereti, és később élete szerelme is elhagyja. Az előbbit Epres Attila, az utóbbit Mácsai Pál alakítja. Máshogy zajlanak a próbák, ha a partner rendező és a színház igazgatója is egyben?

A színpad szerencsére az a hely a színházban, ahol mindenki elfelejti, hogy honnan jött, egyébként mi a beosztása, kezdő vagy tapasztaltabb színész, esetleg édesanya, vagy nem tudom mi, mert csak a készülő, formálódó darab és a szituációk számítanak.

A magyar színház, dacolva a szerző ellenkező irányú intelmeivel, általában drámai hangvételben játssza Csehovot, és különösen a Három nővért. Az Örkény előadása mennyire lesz humoros vagy legalábbis ironikus?

Erre még nem tudok válaszolni, a premier után tudnék erről többet mondani.

Milyen témájú filmben láthatjuk a legközelebb?

Nemsokára lesz a bemutatója a Budapest noir című filmnek, amely Kondor Vilmos krimijéből született és nemcsak izgalmasnak ígérkezik, hanem korhűen idézi az 1930-as évek budapesti miliőjét. Gárdos Éva rendezésében az egyik főszerepet, Eckhardt Krisztina fotóriportert alakítom. A tévében pedig hamarosan látható lesz a Csak színház és más semmi című sorozat második évada. Ebben az eddigi szerepeimtől teljesen eltérő karaktert kellett megformálnom, ezért is élveztem nagyon a forgatást.

CÍMKÉK: