Goldoni: Chioggiai csetepaté / Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, Kisvárdai Fesztivál
Sardar Tagirovsky rendezése, a sepsiszentgyörgyi társulat kivételes intenzitású játéka, a színpadon kisebb-nagyobb szerepekben jelen lévő színészek tehetsége ragyogó örömszínházzá avatja az estét.
Fotó: Barabás Zsolt
Összeültek a nők, csipkét vernek egykedvűen, és várják, várják, hogy Chioggia férfiúi hazaérjenek a tengerről. Valamelyik lagúna közelében lehetünk: a frizurákat szél borzolja, a víz villódzása az arcokra vetül – és miközben az élet nagy kérdéseiről (is) folyik a szó, a színpad előterében látjuk működni a méretes ventilátorokat, és megfigyelhetjük, hogyan keletkezik a fényjáték egy jól megvilágított és bekamerázott vizesbödön segítségével. A háttérből nosztalgikus hangulatú olasz sláger szól. Valaki jön-megy a színpadon, sertepertél kicsit a szélen elhelyezett dobok-cintányérok körül is, majd leül a hangszerek mögé, és pontosan kimért, ritmikus effektekkel kapcsolódik be a játékba (Fekete Lovas Zsolt).
Még alig kezdődött meg az előadás, és máris sokszínű ötletek özöne zúdul ránk. De kicsit sem tolakodóan, hiszen minden aprócska mozzanat arra segít rá, hogy még inkább a velünk szemben ülők rezdüléseit figyeljük. D. Albu Annamária, Szalma Hajnalka, Gajzágó Zsuzsa, Korodi Janka, Benedek Ágnes: szemre való, temperamentumos olasz lányok és asszonyok. Reménykednek, aggódnak, szájalnak; valósággal vibrál körülöttük a levegő. Majd érkeznek sorra a férfiak: belépőjük akár külön-külön elemzést is megérdemelne. Toffolo (Mátray László), a tagbaszakadt, kajsza mozgású, nagydumás srác. Toni (Szakács László), a széles gesztusú, fontoskodásra hajlamos szenior. Beppe (Kolcsár József), a féltékeny, dühöngő vőlegény, akit bizonyára nem a finom modoráért szeretnek a lányok. Titta-Nane (Kónya-Ütő Bence), a laza srác, afféle szemtelen kiskakas. És Fortunato (Erdei Gábor), a viccesen hadari, robbanékony férfiú, aki olyan szenvedélyesen csapkodja földhöz a hallal teli zsákokat, hogy aligha van nyugalmi helyzetben maradni képes rekeszizom a nézőtéren.
És ekkor, úgy körülbelül az első felvonás közepe táján az előadás színpadi nyelvezete újabb elemmel gazdagodik. A commedia dell’ artét mai, stilizált mozdulatokkal és elrajzolt gesztusokkal megidéző játékmód remek hangulatú zenés-táncos betétekkel egészül ki. Méghozzá nem egyszerűen atmoszférakeltő applikációként, hanem mindannyiszor az érzelmi-indulati ívek, a jellemek felrajzolásának is alapvető eszközeként.
Korodi Janka és Benedek Ágnes
Guarda come dondolo, guarda come dondolo, con il twist, süvít be a színpadra a hatvanas évek elejének bájos slágere. Hangszerek kerülnek elő, a színpadon elemi erővel söpör végig a tviszt (koreográfia: Bezsán Noémi), és a nézőnek máris nehezére esik nem feladni a fegyelmezett pozitúrát. De ha már kénytelen ülve maradni, megfigyelheti, hogy a szereplők – a lendületet egy pillanatra el nem eresztve – mi mindent láttatnak a figuráikról, milyen, szavak nélküli párbeszédeket futtatnak le, miközben pedig látszólag csak a tánccal vannak elfoglalva. Azután az ének visszavált prózára – a zene marad –, a szerelmi perpatvar hangzavarrá fokozódik. Majd minden hangkulisszát elengedve a fenyegetőnek ható csendben folytatódnak a riposztok.
Si io t’amo piu’ della mia vita – erre most már szinte számítottunk is. És persze jön, de nem ám Gianni Morandi szerelmes-szentimentális pózában, hanem Mátray-Toffolo bőrét féltő, szinte gyerekes kétségbeesésében.
Fantázia, játékosság, humor, sziporkák zenében, prózában és mozdulatokban. Sardar Tagirovsky rendezése, a sepsiszentgyörgyi társulat kivételes intenzitású játéka, a színpadon kisebb-nagyobb szerepekben jelen lévő színészek (egyébként már sokszor megcsodált) tehetsége ragyogó örömszínházzá avatja az estét, huszadik-huszonegyedik századivá emelve Goldoni csak látszatra könnyen megvalósítható darabját. (Dramaturg: Sényi Fanni.)
Elemi erővel söpör végig a tviszt a színpadon
Később a játszókból összeálló zenekar tovább bővül, Chioggia népe már ültő helyében is ropja. És – micsoda antré! – görgős irodaszékén a Tu vuo’ fa’ l’americano-ra beszáguld Isidoro jegyző, Pálffy Tibor. Az igazság rókatekintetű képviselője kissé gunyoros és nem kevésbé fölényes, viszont sűrűn megemelgeti a whiskyspoharat. Benedek Ágnes bájos, gyerekesen zavarban lévő, kicsit naiv-kicsit álnaiv Checcájával szemben kissé sokat enged meg magának, de a többiek már jóelőre felszívják magukat, így Korodi Janka felvágott nyelvű, határozott kiállású Orsettájával és Gajzágó Zsuzsa rafkós, engedetlen Liberájával már rendesen meggyűlik a baja. És még csak ezek után érkezik, hívatlanul, ámde harsányan méltatlankodva a rangidős Pasqua asszony (D. Albu Annamária) és a gyors észjárású, mindig szavakész Lucietta (Szalma Hajnalka).
Azután sok minden történik még, például az öt nő kímélet nélkül egymásnak esik a Volare akkordjaira. Előkerül a bajkeverő Toffolo, és mint egy szégyenlős, kezét-lábát hová tenni nem tudó kamasz bevallja, hogy szerelmes. Kibogozódnak végre az összekuszálódott érzelmi szálak – egy-két hisztis-mulatságos nagyjelenet is megtette közben a hatását –, és ha nem is ment könnyen, végre béke van. Felicitá é tenersi per mano andere lontano la Felicitá, boldogság – és immár a nyolcvanas évek közelsége, amelyek hangulatát a kezdetektől megidézték a nagyszerű jelmezek (tervező: Bajkó Blanka Alíz). Igen, a menő olasz slágerek még ekkor utoljára megjelenítették elvágyódásunkat a napfényes, mediterrán tengerpartokra, a vasfüggönyön is túlra.
Könnyed vigasság és sokatmondó tanulmány
Finálé. Aztán még az epilógus, majd némi utójáték: a számos jelenetben kulcsfontosságú Vicenzo bácsinak, a falu fura bölcsének-bolondjának maszkja mögül előbújik a fiatal nő (a kiváló alakítást nyújtó Pál Ferenczi Gyöngyi), és feláll kerekesszékéből az események szépkorú, szoborszerű tanúja, a mama, akinek a maszkja talán unokája korú férfit takart (Beczásy Áron). Többkörös befejezés, de az előadás még ezt is megengedheti magának, az intenzitás kitart.
Könnyed esti vigasság, és – Goldoni szelleméhez maximálisan hűségesen – sokatmondó színpadi tanulmány az emberről: boldogságvágyról és esendőségről, szerelemről és szertelenségről. Az életről.
