Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem / Pesti Színház
Az ifjú színész komplex tehetsége hátborzongatóvá teszi Viktor alakját.
„A jobb kezével átölelte a lány vállát, s egyetlen mozdulattal mély vágást ejtett áldozata torkán a szájától a nyakáig, elvágva a fejbiccentő izmot, a bal oldali verőeret, a nyaki visszeret, valamint a gége porcos részét.”
Tóth Mihály büntetőjogász a mű alapját képező esetről
Egy hátborzongató tehetségű ifjú színész, a korra különösen érzékeny rendező és egy öntörvényű történet…
Egészen pontosan a bűn története.
A dosztojevszkiji problematikát helyezte át kora társadalmára a hatvanas években Fejes Endre ezzel a megtörtént esettel. A Szöllősi György nevű fiatal lakatos esetével, aki napi megaláztatásai elől menekülve oly módon kezeli sérült pszichéjét, hogy görög diplomatának adja ki magát s így, ha csupán havi egy-két napra is, de sikerül átélnie azt (nők, szálloda, whisky), amire amúgy aligha lenne reménye. Fejes a szövegben Viktornak kereszteli a hősét, és ha belegondolunk, van ebben valami gyilkosan ironikus. Hisz, ha valaki nem, akkor ez a fiú soha nem járt a győzelem közelében. A vágyak sötétkék öltönyös vámszedője ő, az élete nagy részében szilván tengődő Viktor, aki előtt gyanakodva hajbókolnak a pénz és a befolyás reményével elbódított lányok szülei. Aki zsigeri ösztöneire hagyatkozva a maga primitív módján, pillanatokra ugyan, de kitör a társadalom szorításából, s a végén, mintegy kultikus aktusként, borotvájával kivégzi, föltrancsírozza azt a társadalmat, amelyhez tartozik.
Wunderlich József, Tornyi Ildikó
Szász János, a Jó estét nyár, jó estét szerelem rendezője Presser Gábor hetvenes években írt dalával indítja az előadást. És jön majd Viktor… – ismétli végtelenszer a darabbéli Viktor, miközben fenegeti a borotváját. Szász látszólag nem veszi figyelembe, hogy ez a név éppen foglalt. Persze, pontosan tudja, hogy nem lehet nem figyelembe venni. Játszik vele mégis. Szó, mi szó, a túlhangsúlyozás helyett e véletlen névegyezést el is lehetett volna jelentékteleníteni. Talán elegánsabb lett volna. Döntsön a néző. Ne rágjuk a szájába.
Innentől viszont visz.
Presser zenéjének hangzása modern, az is, amit erre a bemutatóra, az is, amit negyven éve írt. A színpadon megelevenedő sztori olyan tárgyszerűen ágyazódik be a saját korába, olyan érzékenyen írja körül a „létező szocializmus” fals eszmerendszerét s a napi praxis ebből fakadó ellentmondásait, olyan mély szenvedéllyel mutatja a letűnt kort s annak morális szakadékait, hogy egyszersmind el is szakad attól.
Örök érvényűvé válik.
Fejes Endre forgatókönyve nem véletlenül borzolta fel aztán a kedélyeket – summázza a tárgyaláson újságíró-gyakornokként részt vevő Nádas Péter. A Szőnyi G. Sándor rendezésében készült 1972-es tévéfilm érezhetően fölkavarta a közvéleményt. Még akkor is, ha sokan nem súlyos társadalomkritikaként, hanem egyedi esetként élték meg. Öt évvel később aztán Marton László rendezett belőle színpadi opuszt, immár megzenésítve. Presser Gábor muzsikája már akkor is „passzolt”. Nem lett könnyedebb tőle a szöveg. Éppen ellenkezőleg.
A vágyak sötétkék öltönyös vámszedője
Ami Szász rendezését az elődjeitől megkülönbözteti, az a feszítő fenyegetettség érzése. Kezdettől fogva. Nem mintha a fenyegető légkör nem szőtte volna át már eredetileg is Fejes szenvtelen szigorral megírt szövegét. Átszőtte. De Szász kitágítja az érzést. Mondhatni univerzálissá teszi. Épphogy nem a feltartóztathatatlanul bekövetkező tragédiát jósolja vele, hanem modellálja a napi praxist. A dolgok végkimenetelétől független, folytonos szorongást, ami jelen van akkor is, ha a tragédia nem következik be.
Modellálja a tragikussá fajult modus vivendit.
Nem a főhős – valóságban is vitatott – betegessége vagy az elhatalmasodó szexuális kényszer, sokkal inkább egyfajta túlhajtott önérzet, az én is vagyok/lehetek valaki érzésének a leküzdhetetlen vágya, a ‘ki kit nyom le’ jellegű gyilkos vetélkedés az (és itt már a korunkról beszélünk), ami végigűzi Wunderlich József Viktorát a sztorin.
Wunderlich vonzó külseje (ellentétben a valóságos alakkal), egzaltáltsága, az utalások az aszexualitására, mind-mind egy súlyosan átmanipulált kort mutatnak, amelyben példának okáért a külső az érvényesülés alapfeltétele, viszont nem mindig az van mögötte, amit sugall.
Wunderlich József, Börcsök Enikő
Az ifjú színész komplex tehetsége kezdettől hátborzongatóvá teszi Viktor alakját, tört magyarsága, bármily furcsán hangzik, önmagában is félelmet kelt. Egyszerre vonzó és taszító mivolta felkorbácsolja az érzelmeket, és mindvégig érzéki dilemmában tartja a nézőt. Ám, ahogy halad előre a történet, a figura magával ragadó mivolta egyre inkább elhatalmasodó, leküzdhetetlen viszolygásba torkollik. Olyasfajta zsigeri viszolygásba, mely már-már elmossa színész és szerep határait.
Az összes anya- és apaszerepet Kútvölgyi Erzsébet és Papp Zoltán játssza. Szereposztási bravúr. Finom distanciával jelenítik meg a hasonló szituációkra különféleképp reagáló szülői karaktereket. A becsapott, megnyomorított lelkű lányok közül Tornyi Ildikó Katalinja a meghurcolt ártatlanság, Járó Zsuzsa Hűvös Ilonája a fájdalmas bosszúvágy, Börcsök Enikő Varga Veronikája az örök kiábrándultság kortalanságát mutatja. Míg Bata Éva Karácsony Nagy Zsuzsannája egy izgalmas karakter vonzó nőiességéből és számító alattomosságából lop a történetbe valami mait. Halála, mely végül beteljesíti a tragédiát, egy bámulatos színpadtechnikai mutatvány hatására, művészet és valóság határait feszegeti.
Wunderlich József, Bata Éva Fotók: Dömölky Dániel
Korunk fölkavaró miliője belecsúszik a látványba is. (Díszlet-jelmez: Vereckei Rita, videó: Szöllősi Géza, Bánki Ákos, Kerek Béla.) A hatvanas évek egyentapétájára vetített, ugyanakkor az új évezred ízlésvilágát tükröző videoinstallációk karakteresen erőteljesek. Van, hogy gazdagítják, van, hogy – rikoltó közlésvágyukkal – tompítják, elfedik az eseménysort. Akárhogy is, a látványvilág uralja az előadást. Agresszív és progresszív egyszerre.
Wunderlich Viktorja kötéllel a nyakán valójában a történet vége után, a tapsrend alatt zuhan a mélybe. Késleltetett kivégzésének váratlansága szemtanúvá avatja hirtelen a nézőt. És nyugtalanítja még jó ideig.
Fejes Endre tizenkét nappal a Pesti Színház bemutatója előtt, 2015. augusztus 25-én halt meg. Requiescat in pace.
