Europe Theatre Prize, Craiovában
A magyar nézőnek, aki látni akarja Bodó Viktor új előadásait, Bécsbe, Heidelbergbe, Hamburgba, Zürichbe, Kölnbe, Bázelbe kell utaznia.
Bodó Viktor átveszi az Europe Prize Theatrical Realities díjat 2016. április 26-án, a craiovai Nemzeti Színházban Fotók: Luciano Rosetti
Mindig is csapatban dolgozott.
Már a Szputnyik előtt is, különféle színházi formációkban. Akkor is, amikor egyik legnagyobb hatású előadását, a Ledarálnakeltűntem címűt rendezte a Katona József Színházban, amellyel nemzetközi sikereket is aratott. S akkor is, amikor saját társulatot alapítva, újabb és újabb és újabb alkotótársakkal hozta létre előadásait.
A független szcéna alkotójaként megtermékenyítően hat kortársaira. Összehasonlíthatatlan, egyedi stílusjegyei visszaköszönnek pályatársai előadásaiban. Tavaly feloszlatni kényszerült társulatát, a Szputnyik Hajózási Társaságot, akkor, amikor az együttes kiforrott s magas szakmai nívón megvalósított előadásokat hozott létre, olyanokat, mint a Baal vagy a POSZT-on is bemutatott A heilbronni Katica.
Bodó Viktor az utóbbi években a Vígszínházban rendezett Magyarországon, A revizor s a Koldusopera a Víg kirobbanóan sikeres repertoárdarabja. A Bodó-csapat harmonikusan és gyümölcsözően működött együtt a Vígszínház társulatával, a színészek, a díszlettervező Balázs Juli, a jelmeztervező Nagy Fruzsina, a világítástervező Bányai Tamás. Anno azt írtam A revizorról: „Vicces, dzsesszes az előadás, tele sziporkázó poénokkal. A gegek nagy része közéleti, politikai töltetű. Sok poén után csattan föl taps, mégis megosztja a nézőket a produkció. Sokan hangosan visítva röhögnek.” S aztán: „Bodó rendezői szemlélete, a kritikai látásmód, amellyel górcső alá veszi a mindennapokat, mondhatni, pártsemleges. Mikor az egyik szereplő békaemberként kimászik az uszoda kerek ablakán (merthogy üres uszoda a helyszín, ahol a cselekmény játszódik), majd jelenete végén tétován megáll a játéktér közepén, s hangosan töpreng, merre is induljon tovább, valami olyasmit mond, balra már voltam, jobbra is, lemászik hát egy süllyesztett csapóajtón, alámerül mintegy, hogy kibekkelje, ami még jön.”
Bodó rendezői karakteréről legelőbb a végtelen szabadság jut az eszembe. A gondolkodás radikalizmusa, ami a színházi formálásmód radikalizmusában is megnyilvánul. Játékosság, kreativitás, gazdag fantázia, ízlés (ami rendezőknél nem elhanyagolható szempont) és zsigerekre ható érzékiség. Rendezéseiben mindig a néző összes érzékszerveit célozza meg, látványban, hangzásban, a gondolkodás originalitásában. Az érzéki zene, a hangok, a hangeffektek, a szuggesztív képek nélkülözhetetlen elemei produkcióinak. Az volt a grazi Liliomban is, az egyik legnagyobb formátumú Molnár Ferenc-interpretációban, amelyet valaha is láttam.
Pályája egyenes vonalú, azonos gondolati, színházcsinálói ívre lehetne felfűzni a 2006-os POSZT-on, a pécsi Zsolnay-gyár akkor még lepusztult udvarán látott, végtelenül szabad és szélsőséges elemeket is alkalmazó Esztrád sokkot, a Katona színpadán született A nagy Sganarelle és Tsa című előadást, az Anamnesist, vagy a berlini Pizzicatót, és így tovább.
15. Europe Theatre Prize A díjátadó gála közönsége Fotó Luciano Rossetti © Phocus Agency
Mostanában német színházakban rendez. A magyar nézőnek, aki a Vígszínházon kívül is látni akarja az európai színházi alkotó, Bodó Viktor új előadásait, Bécsbe, Heidelbergbe, Hamburgba, Zürichbe, Kölnbe, Bázelbe kell utaznia.
Saját társulatát, a Szputnyikot, felelős döntéssel felszámolni kényszerült. Felelősséget vállalva alkotótársaiért, a színészekért, holott igazi terepe az önálló csapat, amellyel együtt dolgozhat, s amellyel létrehozhatja produkcióit.
Most az egyik legrangosabb európai színházi díjjal tüntették ki, eddigi életművéért.
A legnagyobb kitüntetés persze az lenne, ha hazájában, saját társulatával alkothatna ismét.
