Beszélgetés Zimányi Zsófiával
A költészet napján lesz négyéves Budapest különleges kulturális helyszíne, a Rózsavölgyi Szalon. Művészeti vezetőjével, Zimányi Zsófiával beszélgettünk.
Fotó: Gálos Mihály Samu
Négy éve nyílt meg a Szalon. Olyan lett, amilyennek megálmodta?
Igazából jobb lett, mint amire számítottam. Az első perctől kezdve úgy tűnt, hogy létezik fogadóképes kereslet erre a fajta nagyságra és erre a műsorösszetételre. Eredetileg úgy gondoltam, hogy alapvetően zenés műsorok lesznek itt, de már az első bemutatónk – ami azóta is műsoron van és sikeres, az Anna Gavalda regényéből készült Szerettem őt (Györgyi Anna és Szilágyi Tibor szereplésével) – rávezetett arra, hogy talán a színház az, ami itt igazából otthonra lel. A tapasztalatok is azt mutatják, hogy nagy az érdeklődés az előadásaink iránt. Már huszonegy darabot játszunk. Ez a szám talán sok is, hiszen azt mondják, hogy ha egy előadás kétszer nem megy egy hónapban, akkor az a színészeknek nagyon nehéz. Ebben a huszonegyben benne van, amit az első szezonban bemutattunk, amit azóta nem tudunk levenni a műsorról, és a legutóbbi is. Úgy érzem, hogy a Szalon megtalálta a helyét a budapesti kulturális életben. Itt nem széksorokban ülnek a nézők, hanem asztalkák körül, s az előadások színpadképe pedig mindig változik a darab igényeinek megfelelően. Sokan talán azt is szeretik, hogy oldottabb nálunk a légkör. A másik jellemzőnk, hogy ez egy színészekre építő színház. Színész és a néző sokszor centiméterekre van egymástól, ami egészen más élményt ad, mint egy hagyományos színházban, vagy kétezres nézőtéren.
A darabválasztásuk is különleges.
Általában én keresem a darabokat. Sokszor száz darabot is elolvasok, míg egy vagy két számunkra megfelelőt találok. Nekünk csak olyat szabad bemutatni, ami máshol nincs, attól tudunk érdekesek lenni. Én azokat a darabokat szeretem, amelyeket még nem játszottak Magyarországon. Sokszor mi íratjuk meg könyvből a szövegkönyvet, vagy a mű magyarországi ősbemutató, mint például a legutóbbi előadásunk (Mark St. Germain: Istenek tanácsa). Nagy öröm, amikor olyan darabra találok, amit aztán sikerül színpadra állítanunk.
Nemcsak az előadásaik különlegesek, de a legkitűnőbb színészek és rendezők dolgoznak itt.
Örülök, hogy az első perctől kezdve nagyon sokan megkerestek. Valló Pétert én kerestem meg, három évvel ezelőtt könyvadaptációból készült előadást rendezett először nálunk. A pasi a szomszéd sír mellől (Für Anikóval és Schneider Zoltánnal a főszerepben) – még mindig megy. Valló Péter rendezte a Tisztelt hazudozó! és a Koppenhága című előadásokat is. Mindig megbeszélem vele, hogy a következő szezonban mit rendez majd nálunk.
A Szalon nemcsak színház, az asztal köré ülőknek sokféle programot kínálnak.
Rendszeresek és ugyancsak sikeresek a könyvbemutatóink. Minden hónapban egyszer műsorra kerül valamilyen zenei előadásunk is. Márciusban Szécsi Pál-emlékestünk lesz, az én korosztályomnak ő nagyon nagy zenei élménye volt. Auksz Évának is lesz bemutatója márciusban, egyszemélyes musicalt ad elő, amibe bevonja majd a nézőket is. Ez is egy olyan újdonság, amivel mindig próbálkozunk. Most már van egy hírlevelünk, amit minden héten több mint háromszáz példányban küldünk el a törzsközönségünknek. Több bridzstanfolyamot is szerveztünk, amelyek nagyon sikeresek. De hogy a kérdésére válaszoljak: én egy civil találkozási központot szerettem volna létrehozni; azt remélem, talán sikerült.
Ez azért is izgalmas, mert külső anyagi támogatás nélkül működnek.
A Városi Színház Kft., amely a Szalont működteti, nonprofit kft. Kapunk ugyan az EMMI-től valamennyi támogatást, de úgy állapodtunk meg – mivel van egy másik előadóhelyünk is, az alternatív előadásokat befogadó Hátsó Kapu –, hogy ezt a pénzt ők használhatják fel. Nekünk a jegybevételekből kellene finanszíroznunk az előadásokat, ami, ugye, lehetetlen. Huszonhat éve már, hogy négy operaénekessel (Kincses Veronikával, Gulyás Dénessel, Kováts Kolossal és Polgár Lászlóval) létrehoztam a Pentaton Koncert és Művészügynökséget. Keresztfinanszírozást folytatunk, a menedzser cég bevételei segítik a Rózsavölgyi Szalont abban, hogy ne legyenek anyagi problémáink.
Színházi programjaik igényesek, s az igényesség mindig kockázattal is jár.
Igen, például az Istenek tanácsa is olyan darab, amelynél az első perctől az utolsóig figyelni kell. A Koppenhága (Michael Frayn darabja, Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József és Őze Áron szereplésével) is ilyen előadás. Hála istennek, már annak is megvolt a 30. előadása. S itt van Az utolsó óra, ugyanennek az írónak (Mark St. Germainnek) egy másik darabja Jordán Tamás és Alföldi Róbert szereplésével, amelyet már több mint százhússzor adtunk elő. Van tehát olyan törzsközönségünk, amely igényli az ilyen gondolatgazdagságot.
Másodszor választották a Magyar Zenei Tanács elnökévé.
Nagyon nagy megtiszteltetés nekem, hogy most másodszor választottak újra ebben a tisztségben. Mindig is nagyon sok tehetséges fiatallal dolgoztam. Büszkeséggel és örömmel gondolok arra, hogy fiatal kollégáim közül Lőrinczy György a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Szomolányi Janina pedig a Müpa fesztiválirodájának a vezetője. A valaha volt tanítványaim közül többen is jelentős pozícióban állják meg a helyük.
Ön kulturális menedzser – nincsenek sokan az országban, akik a művészek pályáját segítik.
Most már nem folyok bele a gyakorlati munkába. A Pentatonnál sok tehetséges fiatal foglalkozik a művészekkel. Annyiban kapcsolódom még, hogy a Szalonban fellépő művészeket, a rendezőkkel együtt, általában én választom. Nagyon örülök, ha új művészeket is be tudok hozni. Mostanáig benne voltam az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiumában, így volt kapcsolatom a fesztiválokkal. Ahol ilyen jellegű oktatás zajlik, ott néha tartok előadásokat felsőfokú intézményekben a kulturális menedzselésről. Azt a mindennapos művészetmenedzsmentet, amit nagyon sokáig csináltam, már átadtam a fiataloknak. Számomra most már a Szalon a szerelem.
