Shakespeare: Szeget szeggel / Varsói Drámai Színház / Shakespeare Fesztivál, Gyula
Az előadás elsősorban a politikai játszmákra, korrupcióra, zsarolásra és a hatalom személyiséget eltorzító voltára helyezi a hangsúlyt.
A Shakespeare Fesztivál vonzereje a nemzetközi színházi szcénában is jelentős vendégjátékaiban rejlik
A gyulai Shakespeare Fesztivál legfőbb vonzereje a nemzetközi színházi szcénában is jelentősnek számító vendégjátékaiban rejlik. A fesztivál kuriózum voltát erősíti, hogy Shakespeare Szeget szeggel című művét Máté Gábornak a Katona József Színházban húsz évvel ezelőtt színre vitt előadása óta jóformán csak Gyulán lehetett látni. A Shakespeare Fesztiválon viszont olyan neves rendezők értelmezésében láthattuk, mint Silviu Purcărete, Jurij Butuszov vagy idén Oskaras Koršunovas. Koršunovasnak ez a negyedik rendezése Gyulán, korábban a Szentivánéji álom, a Rómeó és Júlia, valamint a Miranda címet viselő kétszereplős Vihar-interpretációt láthattuk tőle. A litván rendező a Szeget szeggelt állandó munkatársaival, többek közt Gintaras Makarevičius díszlettervezővel és Eugenijus Sabaliauskas fénytervezővel, valamint a varsói Drámai Színház színészeivel, lengyel nyelven vitte színre, a feliratokhoz pedig Nádasdy Ádám még be nem mutatott fordítását használták.
Jelenet az előadásból
Nem könnyű mű a feltehetően 1603-ban keletkezett Szeget szeggel. Hosszú, szövevényes, és tele van erkölcsi és jogelméleti eszmefuttatással. Tragédiának nem nevezhető a befejezése miatt, de komédiának (az 1623-as Első fólióban ide sorolták) sem mondható igazán. Shakespeare vélhetően, miként az Othellóhoz is, Cinthio, azaz Giovanni Battista Giraldi 1565-ben kiadott Hecatommithijéből merítette az ihletet, bár a The Story of Epitia komor befejezéssel zárul. A Szeget szeggel másik valószínűsíthető forrása, George Whetstone Promos and Cassandrája jóval több komikus elemet tartalmaz. Mivel Shakespeare műve ötvözi a kettőt, rendezője válogatja, hogy az előadásban a komikum vagy a tragikum dominál-e. A darab befejezését viszont, azaz, hogy a herceg feleségül kéri a szüzességét mint lelke üdvözülésének kulcsát elszántan őrző Isabellát, a kortárs rendezők már korántsem tekintik egyértelműen boldog végkifejletnek, inkább a férfiuralom és a kéjvágy újabb megnyilvánulásaként, a női akarat semmibevételeként értelmezik, ahogy ez Koršunovasnál is jól kivehető.
Koršunovasnak ez a negyedik rendezése Gyulán
Nem tudni, hogy Shakespeare miért éppen Bécs városába ültette át az eredetileg Itáliában játszódó történetet, az viszont bizonyos, hogy a darab elején leírt káosz és mocsok ugyanúgy jellemezte mindkettőt, ahogy a korabeli Londont is. A helyszínnél fontosabb talán, hogy az éppen hatalmon lévő herceg, Vincentio (Sławomir Grzymkowski) már nem érzi elég erősnek magát, vagy éppen nem akarja felvállalni, hogy rendet teremtsen, inkább a fiatal, ambiciózus és látszólag feddhetetlen erkölcsű Angelóra (Przemysław Stippa) bízza a piszkos munkát, de álruhában ott marad a közelben, hogy a kellő pillanatban beavatkozhasson az eseményekbe.
A lengyel parlamentet mintázó díszletben eluralkodik a káosz
Koršunovas rendezése hatásosan kezd. A szín mint a herceg rémálma elevenedik meg a pulzáló fények és dübörgő zene ritmusára. A lengyel parlamentet mintázó díszletben (erre egy szakmai beszélgetés során derült fény) eluralkodik a káosz, a politikusok patkányokra emlékeztető mozgással tűnnek fel, Angelo elégedett mosollyal, kétszínű zakóban pózol, lenge öltözetű hölgy kelleti magát utalva a kor erkölcseire és a darabban is sokat emlegetett kuplerájokra, melyeket VIII. Henrik szigora után I. Erzsébet nyittatott meg újra. A szuggesztív kezdés után viszont korántsem kiegyensúlyozott előadást kapunk, így a három óra játékidő alatt többször billen hol erre, hol arra a mérleg nyelve. A díszlet és annak használata önmagában megérne egy tanulmányt, ahogy a mai lengyel politikai helyzetre utaló áthallások és a szereplőválasztás, illetve a színészi játék is. Vincentio és Angelo különösen kiemelkedő, de a Bernát szerepében rövid időre feltűnő Marcin Sztabiński is említésre méltó. Egyedül Izabella (Martyna Kowalik) tűnik kevésbé eltalált figurának, talán azért is, mert az előadás elsősorban a politikai játszmákra, korrupcióra, zsarolásra és a hatalom személyiséget eltorzító voltára helyezi a hangsúlyt, nem az ő belső vívódásaira, így az ő döntéseinek és cselekedeteinek motivációja nem válik igazán meggyőzővé, vagy inkább átérezhetővé, minek következtében maga az előadás sem.
