Örkény István: Tóték / Miskolci Nemzeti Színház, Városmajori Színházi Szemle
Ízig-vérig történelmi drámát látunk, amely a Horthy-rendszert veszi górcső alá, és azt kutatja, hogy miben és mennyire hat az akkori ideológia napjaink gondolkodására.
Görög László az Őrnagy szerepében
Az audiovizuális effektusokkal nem árt résen lenni egy prózai előadás esetében. A publikum dolgát ugyanis sokszor nem könnyíti meg a nem egyensúlyra törekvő rendezői koncepció, ezért a nézői figyelmet legtöbbször nem a színészek játéka köti le, hanem a látvány. A Miskolci Nemzeti Színház Tóték című előadása azon ritka, üdítő kivételek közé tartozik, ahol a filmvetítés szerves, sőt elengedhetetlen része lett az összhatásnak.
A Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatott produkció rendezőjét, Béres Attilát elsősorban nem az abszurd, illetve a tragikomédiába hajló hangulat érdekli. Ezúttal ízig-vérig történelmi drámát látunk, amely a Horthy-rendszert veszi górcső alá, és azt kutatja, hogy miben és mennyire hat az akkori ideológia napjaink gondolkodására.
Czakó Julianna, Görög László
A fő csapásirány az 1930-as, az 1940-es évek Magyarországa, békaperspektívából, az úgynevezett kisemberek szemszögéből. Ismétlődő motívumok vallanak sokatmondóan a miskolciak előadásában a folyton az ezeréves történelmi múlton kérődző, a trianoni döntés következtében a hazánktól elcsatolt területek visszaszerzéséről álmodozó Horthy-rendszerről. Ilyen megkerülhetetlen apróság, amely aztán egyre fontosabbá válik, a sarokban álló rozoga rádió. Amelyből, ha rácsapnak, recsegő hangon minduntalan megszólal a magyar himnusz, egészen addig, amíg újra rá nem sújt Tót, a családfő keze. Hasonló funkciót tölt be az olykor a színpad elején leengedett ingek garnitúrája, amelyre Adolf Hitler és Horthy Miklós találkozóiról, illetve a második világháború csatáiról vetítenek archív híradórészleteket. Az összefogott színészi játékot, a rendezői ötleteket szépen egészítik ki a vetítések, ahogy a gyakorta felhangzó revizionista dalok is.
Görög László, Czakó Julianna, Nádasy Erika
A Tót család tagjai a behódolás különböző fokozatait jelentik. Itt van mindjárt a hatalom előtt feltétel nélkül meghajló Ágika. Az első pillanattól kezdve elfogadja és idomul az Őrnagy által megszemélyesített totális diktatúra legőrültebb elgondolásaihoz is. A nagyszerű Czakó Julianna kezdetben kevés gesztussal operál, később már egyre több mimikával és túlmozgással játszik. Alakítását látva könnyen érthető, hogyan lehet fanatizálni emberek sokaságát úgy, hogy a kétely árnyéka sem merül fel a manipuláltak tömegében.
Nádasy Erika Tótné szerepében a gyakorlatias átmenet. Hamar az Őrnagy hatása alá kerül ugyan, ám a szépen felépített alakítás legemlékezetesebb pillanataiban a rutinos színésznő jól érzékelteti az elhatalmasodó gyanút, amikor az ész néhol felülírja az érzelmeket. Talán nem minden van úgy, ahogy mondják, de túl kell élni, ez a legfontosabb.
Tót a józan paraszti ész képviselője. Éppen ezért válik belőle, akarata ellenére, lázadó. Szatmári György sallangmentes játéka az ellentétekre épít. Ugyanis minél nagyobb a világát ért erőszak, annál gyermekibb türelemmel ragaszkodik a mindennapi rutinhoz, a földhözragadt valósághoz. Legtöbbször ez a kettősség adja az előadás humorát.
Magyarország békaperspektívából, az úgynevezett kisemberek szemszögéből
Görög László az Őrnagy szerepében azért kiváló, mert nem csak egy, a család jól megszokott életét alapjaiban felforgató agresszort játszik, hanem van ereje megmutatni a testileg-lelkileg megrokkant embert, és a háború dermesztő rémületét is. Azt, amikor a katona vizelete néhány pillanat alatt kőkeménnyé fagy, ahogy a fogvacogtató hidegben földet ér. Azt, amikor a rangban alattad állókat lelkiismeret-furdalás nélkül le kell lőni, ha esetleg gondolkodni kezdenek, és meghátrálnak. A mokány színésznek különösen az első jelenete emlékezetes, amint borotválatlanul, koszosan, a kialvatlanságtól vörösen karikás szemekkel betántorog a mátraszentannai buszmegállóba, és állva, beszéd közben elalszik az emberfeletti kimerültségtől. Nincs mese, ő is csak áldozat, akár a többiek.
Czakó Julianna, Szatmári György, Nádasy Erika Fotók: Éder Vera
A Miskolci Nemzeti Színház gördülékeny előadása teljesen új fénytörésben láttatja Örkény István rendkívül sokat játszott drámáját, amennyiben nem papírízű, középiskolában sokszor unt klasszikusként játszatja. Ráadásul rádöbbent bennünket, hogy a darabnak mindenekelőtt frenetikus a humora, amelyet a rendezés maradéktalanul kihasznál.
