Nádler István kiállítása a Várfok Galériában
Most is a „kitörök” gesztusa izgalmas a tárlatban. A kis terem, benne az „egy plusz három” vászonnal talán még csak intim kísérletként, de új Nádlert mutat.
No. 2
Nádler munkáiról nekem az „ugyanaz másképp” jut elsőre eszembe. Illetve: a kilépés az „ugyanaz másképpen”-ből. Korábbi festői vizsgálatainak fő motívuma a „spirál” volt – fekete, fémesen szürke minden árnyalatában – tekeredve, önmagába csavarodva (Spirál, 2013, illetve Kibontva, 2012). Ha visszatekintek, úgy érzem, hogy ezeken a korábbi tárlatokon már készülődött a motívumtól való elszakadás – sőt, szerintem már a Feketebács című (2007-es) tárlatán kínált olyan élményt, mintha a művész néhány indulatos gesztussal ki akarna törni a kvázi-monokróm, és motívum-kötött munkatérből. (A Feketebács képein – váratlanul, izgalmasan, lázadó gesztussal – vad színfoltok jelentek meg.)
Most a nagyterem kiemelt, nagy méretű képe – Dimenzió No. 2 (110×85 cm, akril-vászon) – olyan vallomás a „mást akarásról”, ami ígéret és megvalósulás egyszerre. A képen egy áttűnő spirál fut végig, de felette valami ceruzaféleség tűnik fel – mintha a cerka felülírná a korábbi motívumot, a ceruzavonalak és főképp a kép színstruktúrája az elszakadásról vallanak. Moderált rózsaszínben, halványkék spirál, fekete ceruza – radikálisan más, mint a Dimenzió sorozat többi – javarészt szürke, fénycsillogású, vagy „titokban” – háttérben, részletekben – színekkel dolgozó faktúrája. Ez a vászon a művészi győzelem – legalábbis számomra, az esőben betérő néző számára: „mást akarok” – mondja a gesztusfestő, illetve a programot hirdető művész.
Dimenziók4 Beszélgetés Grüner Gyurkával Feketebácson 2015 vegyes technika, vászon, 130×90 cm
Amúgy a tárlat végigmegy a dimenziószérián – ha jól emlékszem, tíz munkából álló sorozaton. A spirálok gubanca nekem a komputer szalagkábelére hajazik. Mert a spirál (bár gesztus-festve, odavetve, olykor még az ecset elemelésének „pillanata” is nyomot hagy a képen), szóval: a spirál olyan, mint ez a high-tech segédeszköz, ami örökké összeugrik, gubancolódik, egymásba ível. A sorozatból kiemelkedik – mert motívumában eltér a többitől: ez a vászon a vegyes technikával készült Dimenzió No. 4 (130×90 cm.) című kép: csendes „tagadása” a sorozatelvnek.
És akkor a címadó sorozatról. A széria: ami maga az igazság. Ha metaforának nézem őket, maga az uniformra kényszerített életünk, ami ugyancsak szériákat követ: egy-egy szerep nap mint nap behálóz minket, mert ezekben az öntőformákban kell élnünk, különböző (más-más) profilban, de majd mindig ugyanezzel. Na, jó, túlfeszítem a széria interpretációját, biztos nem így van, de én csak egy ámuló néző vagyok, aki találva érzem magam e sorozat „ugyanúgy-másképp” utalásaiban. És mert elég volt belőle. De mintha a festő is azt mondaná: unom már ezeket itten…
És akkor jön: a meglepetés.
Mert mint említettem, ez a tárlat – titokban, hogy ne mondjam suttyomban – búcsút mond e motívumnak… hiszen titkos meglepetéssel vár: a fő vászon (a Dimenzió No. 2 kép) mögötti teremben az Idea, valamint az Idea-valóság címmel egy plusz három (2015-ös) új képével találkozol. Ezek a képek az előbbi két terem munkáinak meghaladásával lepnek meg. Mit „meghaladásával” – tagadásával, vagy legalábbis a „mást akarok!” gesztusával. (Az Idea: 110×85 cm., akril-vászon, párjai: az Idea-valóság hármas, 110×85 cm, ugyancsak akril-vászon.) A képek – már csak címükkel és azonos méretükkel is – egymásra utalnak. Az „idea” és annak megvalósulási fázisai), ettől válnak döbbenetesen új mű-csoporttá. Nádler kilépett a „spirális” köréből: most (2015-ben) valami egészen újba kezdett.
Idea Valóság No1
Színdinamikája mellbevágó, teret sejtető, egymásra vetített alakzata izgalmas rejtvény. Mondom: igazi meglepetés. Bepillantás a műhelybe: hogyan lesz az ötletből kép (ideából műalkotás) – hogyan születik Nádler új képvilága. Amit látsz, más, mint amivel a két nagy kiállítótérben találkoztál. Mert még érik, még friss és műhelyszagú, mondanám: a művészi munka intim szférája. Ezért a külön, „titkos” terem – gondolom én. De fantasztikus a frissesség, amivel találkozol: csak ámulhatsz a különbségen – pontosabban a művész megújulási képességén.
Titokban, nyíltan – de győzött a meglepetés, a mást akarás lázadása.
Nádler Istvánt mindig is a változni akarás, az önmetamorfózis jellemezte. (Legendás lázadó volt – gondolj az 1970-es Fényes Adolf-termi részvételére, vagy az Iparterv I-II-re – 1975-ből…-, nagy balhé volt – ő és kollégái állták a sarat.) Ha már itt, akkor hadd szúrjak be ide egy zárójelet, egy előítéletről: arról, hogy kezdetben a hard-edge irányzatához vonzódott. Én úgy látom, hogy Nádler korán otthagyta a hard-edge stílusát – ha meg jelent is nála ennek az irányzatnak a szelleme, akkor is más volt, amit ő csinált: más volt a geometriát és hajlított vonalakat/színeket egyesítő lázadásban. Vagyis: mindig kilépett a hard-edge – vagy korábban a konstruktivizmus – merev (dogmatikus) ketrecéből: aztán ott is hagyta az egészet. Amit csak azért említek, mert szokás a korábbi korszakait ide besorolni. Hát nem… (Egyénisége akkor is kitört belőle, mikor benne volt…)
Idea; Idea Valóság 3
Most is a „kitörök” gesztusa az izgalmas ebben a tárlatban. Ez a kis terem, benne az „egy plusz három” vászonnal talán még csak intim kísérletként, de egy új Nádlert mutat be a látogatónak: színekben, térbeliségben tobzódó, fiatalos – ma már klasszikus – művészt. Nagy poén.
Nádler István: Dimenziók. Várfok Galéria
A kiállítás nyitva: 2015. október 15-től november 14-ig
