Festők, múzsák, szerelmek / Kieselbach Galéria
A szerelem megfoghatatlan, ha leképezed, eltűnik, viszont festményen, a színek érzékiségében megjelenik – de csak a néző képzeletében. Ám ott nagyon.
Csontváry Kosztka Tivadar: Szerelmesek, 1902-1903 A szerző felvételei
Valójában nem szeretem az intim szférában való turkálást. Hogy ki hogyan, kit csalt meg, hogyan szeretett halálosan stb. Szerelem – megfestve, valamiért más, az intimitás itt az érzelmi teljességet hozza, jóllehet a festészet a legérzékibb művészeti ág. Itt van például a Kieselbach kiállítás szerintem legjobbja Vajda Júlia:ó Kettős portré című képe. Megfogott, mert, ahogy látom, ez a kiállítás leginkább modern – 1942-ből való – képe.
És megfogott, mert a két ember, mintha két képből lenne montírozva, a férfitest fele takarja a nő bal vállát. A férfi sötétbarna, a nő fehér blúza kontrasztál nekem, a két szín többet mond el viszonyukról, mint egy pikáns elbeszélés. És hát a két fej, ami maga a döbbenet: a hosszú nyak felett madárszerű női fej, élesen a néző szemébe nézve, a férfi elfordított fejével az „inkább nem beszélek róla” gesztusával meséli el az elmondhatatlant.
Igen, nem kell a testnek demonstrálnia a szerelmet, Vajda kettejüket, mint két fél-embert ábrázolja, amint épp egy kerek almát alkotnak (a kép konstrukciója ilyen: a két figura karja-teste együtt ad ki egy majdnem szabályos kört. És hát tudjuk, a szerelem átok, valamikor egy gömb volt az ember, aztán az istenek kettészelték, és most mindkét fél keresi saját másik felét. Na, hát pont ezt sugallja Vajda testben egymásba illesztett figurája. Nem a fejek mondják el a szerelmet, nem is a testek, hanem az egymásban levés. És ketten, vörös háttér előtt, mintegy árnyék nélkül – tér nélkül, azaz csak ők, egymásban: ez a világ. Csodás.
Ha már érzékiség, itt van Vaszary János: Akt kék lámpával, 1930. 68×87.5, o/v. című képe. Semmi intimitás – csak az együtt ébredés nyoma, a meleg ágy párája, a nyílni készülő szemek és a nyújtózkodó test bizarr vonzereje. Erotika. Nem durván pornóba hajlítva, csak épp hogy érezd a pillanat futó atmoszféráját. Ébredés utáni ernyedt pihi, de a smink fenn van már – jelzi a pillanat előzményét, volt itt még valami, „csak épp visszaalszom…” Báj, csábítás, játék a giccsel és tökéletes elvontság. Bomba jó. Ugyanez a szerelmi pillanat Frank Frigyes: Reggeli ébredés (Mimi) 1929, 180×73, o/v. című képén: akt csak a falon lévő képen („kép a képben”) villan elő, Mimi, a szerelem, mint modell épp magára húzza a nagy vörös takarót. Ez a vörös és fénylő szín dominál a képen, valamint a párna-lepedő fehérsége (ami a falon függő akt teljesen furcsa halott-fehér színére reflektál). A szerelem meghittsége, a „nem kell róla beszélni, csak mi tudjuk” – a bensőség, az intimitás lírája sugárzik.
Frank Frigyes: Reggeli ébredés (Mimi), 1928
Mert a festő szerelme, mint kép téma, paradox jelenség. Hiszen e szerelmet (többnyire) titkolni kell, egyáltalán: nem jó, ha mindenki belenéz egy viszonyba. (Még inkább így van, ha a modell-szerető a legális kötöttségen túli jelenség…) Másrészt a megfestéssel nyilvános lesz a viszony, vagyis e térben már csak „fedetten” lehet megjeleníteni az érzelmi-testi viszonyt. Szerintem nem véletlen, hogy szerelmes képeken ritka az akt, vagyis a partner meztelen megjelenítése. A szerelmes vásznak a megmutatom-elrejtem kettősségében élnek. A sejtelmességben.
Csontváry Szerelmespár (1902-1903) című képét a várbeli Csontváry-kiállításon láthattuk, de itt – más kontextusban – az ember másképp nézi ezt a festményt. A hideg férfi – közhelyekkel (frigid nő, elutasító kedves) szemben itt a férfialak visszahőkölő gesztusa, szeme kifejezéstelen, a távolba néz, egyik keze ugyan átfogja a nőt, a másik viszont ölébe hull. És hát a színek: jéghideg világoszöld, fekete háttér, holtsápadt arc-kéz. És mindehhez a sapka tollkaréja (a kép külön dimenziója – sötét háttérből elővillan, mint reneszánsz dísz…), ami az egész jelenetet megkérdőjelezi, mitologikussá teszi. (Nem szólva a kép jobb oldalán lógó „magról” – Csontváry-mitológia egyik darabjáról, ami a jövőbeli kibontakozás szimbóluma nála, ami a képtér egyötödét foglalja…) Itt nem valós szerelmes pár ölelkezik, szemben a kiállítás többi szerelmespár képével. A történetet tudjuk, és Molnos Péter katalógusnak szánt albuma el is magyarázza: Csontváry nemigen tudta elképzelni a testi (érzéki) szerelmet, ha volt neki egyáltalán szerelme (mint kiderül: volt neki); de az valami földöntúli szeretés volt. Itt életrajzilag adott a szerelemábrázolás visszafogottsága.
Rippl Róna József: Zorka kék fotelben
Külön érdekesség, hogy a kiállítás (ill. a Festők, múzsák, szerelmek című katalógus-album) olykor a kép mellé odatette a modell fotóját – beállítva, festésre kész, ám privát pózban. (Sőt a kötet végén – fekete fehérben – a műterem-modell, a festmény „készülése” fényképeken is dokumentálva van…) Így aztán láthatod, a festés hogyan emeli meg, teszi át a nőalakot egy másik dimenzióba, azt a figurát, aki civilben szinte semmitmondó, a képen viszont hipnotizálni képes. (Berény Róbert: Eta macskával, 1930 körül, 77-5×91 cm. o/v és Eta kiskutyával fotón – fantasztikus a képi transzformáció. Hiszen a nő macskával nem egy szerelmi viszony, ám Eta félig ágyra dőlt póza, a vörös ruha, arc-kéz fehér színe és a mögöttes vörös drapéria kontrasztja erotikusba írja át a jelenetet. És a nőt, aki civilben egy köznapi, elegáns jelenség, ráadásul még kutyája is van, voltaképp hasonlíthatna a festmény figurájára – de nem. Ott el van emelve a modell, a képvalóság többrétegű, talányt rejteget, nem árulkodva – csak vall.
Vajda Lajos: Kettős portré
A kiállítás felfedezése – legalábbis számomra – Galimberti Sándor. Igaz többnyire tájakat, házakat fest, de annyira fauve-os, annyira eredeti, hogy az ember megáll a teremnyi kép között. És Dénes Valéria, a festő-feleség.
És Vajda Lajos szerelmes levele Richter Júliához (1937-ből). Hm, szép. De szabad nekem egy ilyen intim vallomásba beletekinteni? Zavarban vagyok, de a történelem – és pláne a művtöri – kegyetlen, nincs tapintat, minden fel van tárva, ez a levél is közkincs lett a kiállítás albumában. Még jó, hogy az utókor a paplan alá nem kukucskál be. Ha van, hát ez az, ami mindig is zavart a szerelmi viszonyok megjelenítésében. Ugyanakkor elvarázsolt a megfejthetetlen a festők és szerelmeik képbeli viszonyában: titok – van, de még sincs, az intim szféra feltárva és elfedve. Megmutatva: így lesz művészi hagyomány. (De akkor is: a művésznek nem lehet magánélete?)
Sok kincs van a falakon, Ferenczy, Czóbel, Ámos Imre és Anna Margit – csak említem, nézd meg, így együtt sohse fogod látni e csodákat. (Mellékesen jegyzem meg, hogy Kieselbach – és tán Virágh Judit – többet tett a magyar festészet megismertetéséért, mint az intézményes bemutató-lehetőségek együttvéve.)
Festők, múzsák, szerelmek. Kiállítás a Kieselbach Galériában. Megtekinthető: 2016. november 3. – 2016. november 27-ig.
Festők, múzsák, szerelmek. (Katalógus, ill. album.) Szerkesztő: Molnos Péter. 224 oldal
