A szecesszió hullámai

|

Építészet a Duna menti régióban

Tablókiállítás a Fuga Budapesti Építészeti Központban.

Elég lenne időnként fölemelni a fejünk és elgyönyörködni a város itt-ott még fellelhető szecessziós épületein. Tatarozatlanul is átcsillan rajtuk a fény, az igényesség, a szépség megtestesítését szolgáló igyekezet. A 19., 20.  század fordulóján a gazdasági fejlődés lehetővé tette, hogy újfajta létterek létesüljenek. Újfajta városarc született ezekkel a házakkal, megformáltságuk a megújuló lélek kifejeződése lett. Az új arculat neve Barcelonában modernizmus, Párizsban Art Nouveau, Közép-Európában szecesszió. Legnagyobb építészei nem egy objektumban (házban) gondolkodtak, hanem városrészeket terveztek (Barcelonában Gaudit Güel bízta meg a városnegyed tervezésével, amelyből a part elkészült, a templom – a Sagrada Família – elkészül, de a munkások számára tervezett lakóházak nem).

Otto Wagner is (korai munkája a Budapesten a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, amelyet hetven évnyi romos lét után most újítanak fel) építészi tevékenysége mellett várostervezői, oktatói és építészetelméleti munkássága révén is nagy hatást gyakorolt a teljes Duna menti régió építészetére.

A magyar szecesszió legnagyobb határú mestere Lechner Ödön. Ismerte a francia és az angliai építészetet is, s magyarként saját látvány-nyelvet akart. Meg is teremtette a keleties formákkal a magyar népművészeti elemekkel, látványvilágához Zsolnay Vilmos partnerül szegődött. Az Iparművészeti Múzeum, a Földtani Intézet  – csúcsán a földgömbbel, belső mennyezetének kialakítása és az előtér oszlopfejei cseppköveket imitálnak -,és a Hold utcai Postatakarék ma is a főváros éke. Az ő munkásságából követők sokasága merített. Például a 150 éve született Komor Marcell is, aki Jakab Dezsővel nemcsak a marosvásárhelyi Kultúrpalotát és a nagyváradi Fekete Sas palotát építették, de ha valaki elmegy VI. kerületben a Csengery utca 76-os számú házhoz, akkor a külsején megcsodálhatja a homlokzat párkánydíszeit, az ablakok körül a csipkét idéző mintákat, a virágot formáló stukkódíszítést. Az udvar látványa is különleges élmény, háromemeletes, gangos bérház ez, kovácsoltvas-virágos lépcsőkorlátokkal, indát formázó válaszfalakkal, növényeket mintázó oszlopokkal.

A szecesszió Gesamtkunstban, összművészetben gondolkodott, de nemcsak a formára ügyelt, fontos volt számára a funkció. Itt a kiállításon is láthatunk egy szellőztető kerámiát, amelyben a szépség és a funkció egyesül. Méltó és egyenrangú párjai Gaudi Casa Mila-jának a tetején láthatóknak.

Állnak még a házak, funkcionálnak ezek az igényes arculatú épületek. Díszei  – elhanyagoltságukban is – (Temesvár a legszívbemarkolóbb példa erre) környezetüknek.

A Kárpát-medencében pedig a közös sorsot hirdetik.

Magyar kezdeményezésre 2013 óta ünnepeljük a szecesszió világnapját. Ezen a napon a világ minden tájáról számos intézmény csatlakozik a századforduló egyedülálló művészeti irányzatát bemutató programsorozathoz.

A szerző reprodukciói

Az idei évben a szecesszió világnapján a Transznacionális Duna Együttműködési Program tagvárosai (Belgrád, Bécs, Budapest, Bukarest, Ljubljana, Nagyvárad, Szabadka, Szeged, Szófia és Zágráb) a FUGÁBAN  közös tablókiállításon mutatják be a Duna menti szecesszió építőművészetét. Az esemény célja nemcsak Otto Wagner és Komor Marcell évfordulójának ünneplése, hanem a szecessziós mozgalom sokféleségének és a régió hol különböző, hol nagyon is hasonló építészeti törekvéseinek bemutatása.

A tablókiállítás átfogó képet ad a régió szecessziós törekvéseiről. Lechner és Wagner jelentős hatása mellett az egyes országok századfordulós építészetét olykor hasonló célok mozgatták, amelyek eltérő formákat szültek. Ilyen például a nemzeti formanyelv keresése, ami nemcsak Magyarországon volt hangsúlyos kérdés. Szerbiában a moravai szecessziót megalkotó Branko Tanazević, Bulgáriában Naum Torbov és Anton Tornjov is a helyi, bizánci formákhoz tért vissza a nemzeti jelleget keresve. A vas, a vasbeton, az építészeti kerámia kedvelt alkalmazása mind olyan műszaki vagy esztétikai újdonság volt, amelyekkel az egyes nemzetek választ adtak a 20. század művészeti és technikai problémáira.

A szecesszió hullámai – Építészet a Duna menti régióban című tárlat Budapesten május 30-tól június 18-ig tekinthető meg a FUGÁBAN.

CÍMKÉK: