Tőzsér Árpád
Hölderlin a toronyszobában
Elméjében a heszperidák kertje is rég bezárult,
a verseire, a toronyból, azért még vissza-visszapillant,
nem szemlélete, csak szeme őrzi a látványt.
Egy éjjel mintha szája vagy nyelve álmodott volna,
s mint Empedoklész a nektárban s méregben az általánost:
egyszerre érezte a gránátalma hatszáztizenhárom magvának ízét.
Látta Aphroditét Ciprus szigetén, amint az első
gránátalmafát ülteti, s a szeretet és viszály két ága
az ellentétek bozótjává sűrűsödve benövi a kopár köveket.
Megint gondolatként s képként jött vissza belé a világ,
az asztalos Zimmermann festékes köténye a firmamentumra,
s maga Zimmermann Platon Demiurgoszára emlékeztette.
Verseiben egykor az éden még közönséges esőerdő volt,
de egy katakrézisben már csírázni készült a bűnös almamag –
ki a megmondhatója, a hatszáztizenháromból melyik.
Látta: számára a Világmindenség most van igazán születőben,
Zimmermann mester némely termékében saját célképzetére ismert.
Reggelente már Empedoklész vascipőit is fel-felpróbálta…
Fotó: Magyar Művészeti Akadémia
EMPEDOKLÉSZ VASCIPŐI
Az első olvasás után – aztán a Tőzsér-vers olvasásai közben többször is – Pilinszky János Hölderlin-háromsorosa juthat az olvasó eszébe: „December hője, nyarak jégverése,/ drótvégre csomózott madár,/ mi nem voltam én? Boldogan halok.” Majd fölidézi mindazt, amit erről a kultúrtörténetileg híressé vált toronyszobáról az irodalmi emlékezet nyilvántart, jelentőségteljes aktussá formált, és amelyben a pozsonyi költő elmerülni kívánt. Visszaidézi még Tőzsér Árpád egyik naplóbejegyzésének részletét hozzá (1999. december 1.): „Járok körbe-körbe a szobámban, mint Hölderlin járhatott a tornyában.” Az akkori „körbe-körbejárás” viszont korántsem volt idilli Tőzsér számára, mert a naplóíró testi panaszait fájlalta – öniróniával vegyes közönnyel, vagy még inkább közömbösséggel –, benne a test megaláztatásait taglalva.
Ez itt a lírai beszédben most más: a Tőzsér-vers címe a toronyszobabeli, meditatív állapotot rögzíti, de itt a költő reflektáló magatartása alapvetően sztoikus, „tartalma” pedig létösszegzés; egyszerűen: a búcsú az élettől, készülődés a halálra – kín, kínlódás nélkül, kettős ruhát felöltve, a német kora romantikus költőét és az ókori görög filozófus, Empedoklészét. Vissza- és széttekintés a külvilág csodáira, az élet kulisszáira, ahogy ezt egy öregember (sokat látott) szeme látja („csak szeme őrzi a látványt”).
Egy irodalomtörténeti pillanatkép fölidézésétől e ponton semmiképp sem tanácsos eltekinteni: Hölderlin, az asztalos Zimmermann házának toronyszobájában, különböző műfajú Empedoklész-töredékeket vetett papírra 1798 ősze és 1800 tavasza között. A kora romantikus költő az Empedoklész halálának második változatában azt mondja: „Igen, mindent tudok s mindent legyűrök” (Báthori Csaba fordítása). Mintha ezt, a „mindent tudok, mindent legyűrök” – állapotot fogná be, tematizálná, írná körül, bölcselettel és bölcsességgel, csodálatos képekkel Tőzsér költeménye. Ha nem szentségtörés így fogalmazni lírai alkotásról: a vers beszélője erről az állapotról „gondolkodik el”. Ezért lesz, lehet e létfilozófiai mű három költőnek is a „búvóhelye”.
Számomra Tőzsér Hölderlin-versének leghatásosabb képét az utolsó sor foglalja magába, amely Empedoklész mitikus halálára mutat rá: „Reggelente már Empedoklész vascipőit is fel-felpróbálta…”. Különféle történeti források arról tudósítják az utókort, hogy Empedoklész halála körül szerteágazó legendafüzér alakult ki, melyek közül a tűzhalál a legelterjedtebb változat: eszerint a filozófus az Etna forró kráterébe vetette magát. Bizonyítéka is volt állítólag ennek a feltételezésnek: az ókori görög filozófus bronz- (vas-) szandáljára a kráter szélén találtak rá. Hölderlin görögség iránti szenvedélyes vonzódása átfogta az egész életét; ennek pontos aktualizálása a Tőzsér-vers zárlata.
Még valami: Tőzsér és Pilinszky versét az utolsó sorok masszívan összefűzik: az élet az elfogadott, „boldog” halál felé tart, az az iránya. Ezt a vágyat Tőzsér is, Pilinszky is saját vágyaként (és elvitathatatlan vagyonaként) Hölderlinre vetíti ki.
A halál nem utolsó akadály: „Boldogan halok.” – állítja Pilinszky. „Reggelente már Empedoklész vascipőit is fel-felpróbálta…” – mondja Tőzsér.
A Hörderlin a toronyszobában című vers Tőzsér Árpád költészetének kivételesen nagy pillanatai közé tartozik.
Mohai V. Lajos
Tőzsér Árpád, a Nemzet Művésze, a felvidéki magyar irodalom doyenje, a Magyar Művészeti Akadémia tagja 2015. október 6-án tölti be nyolcvanadik életévét.
