Szerelem, halál után

|

Gárdos Péter: Hajnali láz

Szerelmes regény, szerencsére nem holokausztsztori sokadik kiadásban. A vége felé, ahogy tartunk a hepiend felé, kezd lightosodni, de ezt bájosan teszi: ha nem is nagy irodalom, de kiváló lektűr.

news_98

Gárdos Péter       Fotó: Libri Könyvkiadó

Nagy sztori ez a kétszeres „feltámadás”. Gárdos Péter regényében apja PH- (posztholokauszt-) kalandjait írja meg. Huszonvalahány kilósként élte túl a bergen-belseni poklot és már ’45 őszén Svédországban, gotlandi menekült- és rehabilitációs táborban találja magát, öt magyar társával egy óriási kórteremben – egyébként tizenhat, hazánkból kimentett csontvázzal együtt. Ki éli túl a poklot 27 kilósan? És akkor jön a második feltámadás: a svéd orvos szemébe mondja neki, hogy max. fél éve van hátra az életéből – tüdőbaja olyan spéci, amin nem lehet segíteni. Miklós – ez az apa neve – nem törődik a diagnózissal, kikeresteti a svédbe szakadt magyar nők címét és 117 csajjal elkezd levelezni (mindegyiknek ugyanazzal a szöveggel): társat keres. Hamar kiderül, hogy egy komoly ígéret születik ebből a vak-halászatból: Reich Lili, akivel – a távolság és a csupán írásbeli szerelmeskedés ellenére – pillanatok alatt egymásra éreznek. Miklóst ez a szerelem élteti (no meg a szocializmusba vetett hit – ’45 után ez nem volt nagy csoda…). Nem bonyolítom a kerettörténetet: Miklós a lányt egy több száz kilométerre lévő táborban megtalálja: eljegyzi. És itt a második csoda: a röntgen azt mutatja, hogy meszesedtek a kavernák, Miklós gyógyultnak mondható. A szerelem legyőzte a halált.

Hát ilyen nincs. De van. Hisz tudjuk (hm. legalábbis Juhász-Pethő Betegségtanából tudni véljük), hogy a betegségek nagy része is a fejben (szívben, lélekben) dől el. Gárdos Péter regényének ez a kerete, a halál, a találkozás, a menekülés a második halálból, és a szerelmi házasság. Mindez a regény végéig Svédországban. Ez a topográfia adja a regény különös ízét: a szervezett gépezet, az a segítőkészség, emberség, ahogy a puritánul berendezett táborokban a szerencsétlenek állnak a figyelem központjában – és minden infrastruktúra működik: labor, orvos- és ápolóhálózat, a lábadozókat kiközvetítik svéd családokhoz stb. De zajtalanul működik a posta, a telefon, a vasút, a tisztaság – szóval a béke. A pokolból érkezőnek ez maga a mennyország. (Mert magyarokon kívül franciák, szlovákok, románok, görögök is itt kapnak új életet: a szenvedés-katalógusból kimenekített huszonezer bentlakó.)

*

A regénytéma úgy esett rá Gárdosra, mint a mennykő. Eddig filmrendezőként dolgozott, számos díjat elhozott (Uramisten, 1984, Szamárköhögés, 1987); és most itt a feladat: apja halála után anyja adta kezébe azt a százegynéhány levelet, amit egymásnak írtak 1945-46-ban. A szülők e csomagba soha bele nem néztek, csak élték egymással az ajándékba kapott életet. Soha nem beszéltek a múltról. De mikor Gárdos a levelekből (versekből) ocsúdva anyját kérdezi, akkor átszakad a gát: szinte mindent, a legapróbb részletekig elmesél a harmincas évek végétől ’45-ig. A PH-téma engedi, hogy csak futó utalásképp botladozz a KZ-rémségekbe, hullaégetésbe, krumplihéjért folytatott élethalálharcokba. (Az élet groteszkje: ugyanabban a táborban – Bergen-Belsenben – nyúzták őket, alig pár barakknyira egymástól…) Mondom: e jelenetek csak villanások, helyettük ott van a táborbéli lányok viháncolása és intrikája: hárman kerülnek össze, Stern Sára, a művelt, balos lány és Gold Judit, aki irigyli Lilit, párszor fel is jelenti. Jól elvannak Reich Lilivel. És ott van a markánsan megrajzolt Kronheim rabbi alakja: bölcsen lesöpri a barátnő feljelentéseit, de megérti azt is, hogy Lili el akarja hagyni hitét: megérti, mert ő, mint rabbi is perben áll az Úrral, aki képes volt elnézni ezt a világtörténelmi bűnsorozatot.

Kettejük és a rabbi története mellett Lindholm, az orvos figurája tűnik kidolgozottnak – ez utóbbi némileg túlrajzoltan –, a többi szereplő elmosódott: a figyelem a halált legyőzőkre fókuszál. Az utószóból megtudjuk, hogy az apa boldogan veti magát a hazai életbe – újságíró lesz, a költészetet feladja –, aztán az ’50-es évekkel jön a szürke kiábrándulás, majdnem belebukik a Rajk-per háttérügyeibe. De fiával soha nem osztja meg közéleti boldogtalanságát, ahogy svédországbeli históriákról sem akar beszélni. Harmadszor már nincs feltámadás.

2457443_5

A regényt az eredetiben közölt levelek, valamint az apa korabeli (jó) versei teszik hitelessé. Ilyet – ezt a nyelvet – nem lehet kitalálni. Három epizódot emelnék ki a sztoriból – írói kvalitásai miatt. Táborbéli legjobb barátja Harry, felakasztja magát – felesége halotti levelét kézbesítik neki, miközben korábban úgy hírlett, megérte a felszabadulást. A kötél látványára Miklósban összeroppan az életvágy, és kiszökik az erdőbe, meg akar halni. Kora délutánig barangol, végül csüggedten visszafordul, csak az utat nem találja. Behozzák, ápolják, büntetik – szabálysértés. Hogy mi történt az erdőben, hogy találták meg az éjszakai hóban – azon átugrik az elbeszélő: ez a szaggatott, balladai stílus emeli a történetet.

A másik, vidámabb snitt: mikor Miklós végre elutazhat és találkozik szerelmével, a lány megrémül látványán – a férfinek wipla műfogak világítanak a szájában. Az eredetit valamelyik történelmi kanyarban kiverték… Mindegy: a lány barátnője nevén mutatkozik be, s nem akar tudni a férfiről. Az elfogadja a hamis ID-t, és kettesével, sorban a hóban indulnak a barakk felé. Miklós egyszer csak hátrafordul: „így képzeltelek el. Mindig. Álmomban. Szervusz Lili” – mondja az igazi szerelmének. Semmi cicó, az álnév, a lány menekülő gesztusa leszámítolva és máris egymásba kavarodnak. Irodalmi pillanat. Gárdos az ilyen fukar szövegekkel nyer, ezzel emelkedik a szentimentális veszélyek fölébe: a filmrendező azért beletanult az írásba.

S végül a harmadik: Lili szégyenkezve bevallja, hogy nem saját (zsidós) nevén iratkozott fel, katolikusnak adta ki magát és különben is, nem akar hitében maradni. Elég volt. „Mi akarsz lenni?” – kérdi Miklós ebben az intim pillanatban. „Zsidó: nem!”. Én is gondoltam már ilyet – mondja Miklós, mert ez a maradni-kitérni motívum végig ott lebeg a regényben. Itt a szűkszavú vallomás csak sejtet egy nagyobb traumát: sokan akartak szabadulni ettől az identitástól (nehogy még egyszer a bealázás, az üldözés, a halál elől kelljen menekülniük). Gárdos ezt a rabbi vigasztalásával üti el. Ez bizony történelmi identitásválság – túl és innen a regényfolyamon – mélyebb, árnyaltabb életdöntés. A rabbi lebeszélőkéje – hogy nem teheted a sok milliós halott sorstársaddal szemben, hogy cserbenhagyod őket – túl könnyű érv. (Bár sok ezren életek-haltak ezzel a mondattal.)

*

Szerelmes regény, szerencsére nem holokausztsztori sokadik kiadásban. A vége felé, ahogy tartunk a hepiend felé, kezd lightosodni, de ezt bájosan teszi: ha nem is nagy irodalom, de kiváló lektűr és ma, mikor beérte a történelem, meglepetés: migránsügy kezelése ott és a honunkban, köröttünk két más világ, e kontraszt miatt – akaratlanul is – nagyot szól a történet-egész. Olvasás után kínos itthon és Európában körülnézni.

Gárdos tíz évig küzdött az anyaggal – előbb forgatókönyv lett belőle, aztán regény. (Általában fordítva szokott történni…) Magyarul két kiadásban jelent meg, mára vagy húsz nyelven forog – nemzetközi bestseller lett, amerikai, új-zélandi kiadás – túl Európa lelkesedésén. És 2015-ben film – a szerző rendezésében. (Operatőr: Seregi László, főszerepben: Pitti Emőke és Schruff Milán.)
Ritka teljesítmény.

Gárdos Péter: Hajnali láz
OlvasóSarok: 2010, 314 oldal
Libri Könyvkiadó, 2015, 282 oldal

CÍMKÉK: