Erik almái

|

Szalay Álmos: Fák mindenütt

Szalay prózapoétikának határozottan előnyére válhatna valamiféle erősebb, a posztmodern szövegjátékoknál magasabb szintű kohézió.

Fotó: Bán Attila

A korábban a színházi világban forgó, rendezőként és íróként is számos drámát jegyző Szalay Álmos első prózakötete Fák mindenütt címmel jelent meg a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában.

A kötetet kerekre zárt, egy átlagos villamosút alatt kényelmesen elolvasható elbeszélések alkotják. Ahogy az az elmúlt legalább százötven év novellásköteteiben lenni szokott, az egymástól függetlennek tűnő elbeszélések között az olvasás előre haladtával mégis kapcsolódási pontok tűnnek fel egymást folytató történetrészek és a különböző részekből érkező szereplők váratlan találkozásai révén. Egyszer még pár irodalomtörténész bízvást hosszas polémiát folytat majd arról, hogy e kötet regényként értelmezendő-e vagy nem.

A kritikus és az olvasó azonban megteheti, hogy az akadémikusokra és majdani irodalomtörténészekre hagyja a kérdés eldöntését, s helyette inkább a szövegre és a magával ragadó cselekményre fókuszáljon. Ugyanis szabályosan kínálja magát a sűrű cselekményvezetés, melynél könnyű leragadni, és várni az újabb és újabb fordulatokat. A mű világában a valószerűség szabályai kissé rugalmasan kezeltetnek, és a következő események kiszámíthatatlanná válnak.  Előfordulhat, hogy egy rekkenő nyári napon hirtelen vastag hóréteg temessen be egy sablonos magyar falut szociográfiai pontossággal ábrázolt lakóival, akik aztán a vastag hóréteg alatt, a külvilágtól elzárva rendezik be új életüket (A hó). De az is lehetséges, hogy pontosan a világ elől a nyílt óceánra menekülő transzvesztita prosti lopott motorcsónakjára zuhanjon az űrből visszatérő, űrhajójából a légkörbe érve katapultáló, korábbi kalapácsos sorozatgyilkos (Charlotte).

Az egyes történeteket gyakran első személyben adja elő az aktuális főszereplő, többek közt ettől lesz az ábrázolásmód emberközeli és egyedi. A szereplők bemutatása nem nélkülözi a humoros, ironikus elemeket sem. A hólepte falu polgármesterének szólamát például fontoskodó fordulatai, hiperkorrekciói jellemzik: „Fannika kommunikált valakivel telefonon” (14.); „Teringettét – mondtam, kissé erősebb megfogalmazásban.” (16.) „Béci vót itt, dürgés vót itt, hamu vót itt, Vezúv? Nem vót! Vót?! Nem vót!” (17.), míg az Egon, nevű, kapuzárási pánik gyötörte, kómából éppen felébredt szereplő ilyen céltudatosan próbál ismerkedni: „Akkor észrevettem a gazellacsajt úgy száz méter távolságban. (…) Cigizett. Cigi. Kell egy cigi. Megőrülök egy cigiért. Ez jó! Mondjuk, nem éppen vagyok a leghódítóbb állapotban, két hónapos kómából ébredve, kilógó pöccsel, de van, amikor az ember nem válogathat az eszközökben. (…) Végül is nem volt veszteni valóm. Ha kufircálok egy jót ma éjjel, nyertünk, ha csak egy cigit kapok, hát az se rossz.” (54-55.)

De, ha a külső nézőpontú narrátor veszi kezébe a szereplők bemutatását, a gúnyos megjegyzések akkor sem maradnak el: „A két Peti már kora este impotensre itta magát, alighanem azt sem tudták, merre található pontosan a farkuk. Az Annuska néven közismertté vált Bende Annamária (tizennégy esztendős kora elvileg kizáró ok lett volna a buliról, ám gyakorlatilag mindenki megpályázta még az első három pálinka előtt) alighanem túl korán kifejlődő melleinél is jóval feszesebb öntudatának köszönhetően főszerepet játszott Laci történetében azon az emlékezetes estén: egy üveg 4750 forintos Heimann Rosé de Noir pezsgővel betántorgott a házba az Elekes család kertjébe vezető ajtón” (68.). Ahogy a fenti példák is híven szemléltetik, azok a kritikai megjegyzések, melyek szerint a kortárs magyar irodalom túlzottan komor vagy humortalan volna, Szalay prózája esetében nem hangoztathatók.

A humorizáló hangvétel nem öncélú, hanem képes beépülni a szövegek struktúrájába. „Ez a történet arról szól, hogyan nem lettem űrhajós.” (85.) A kezdőmondat a maga nemében az elképzelhető legjobb, amennyiben az olvasónak önkéntelenül is eszébe juttatja, hogy űrhajósnak lenni hiába vonzó és érdekes lehetőség, csak nagyon-nagyon keveseknek adatik meg (például tízmillió magyar közül eddig egynek sikerült csak), így tehát az elbeszélés narrátora (egy bizonyos Erik nevű, egyetemista kutató srác) éppenséggel koránt sincs egyedül azzal, hogy nem így alakult a sorsa – azzal viszont, hogy erről története is van (tehát: majdnem az lett),  már felkelti az olvasó érdeklődését. „Most arról a hihetetlen felfedezésről kéne írnom persze, amiről nyilván már önök is hallottak.” (86.) – folytatja Erik, további játékokat vetve be a figyelem fenntartása érdekében, hiszen a felfedezés fiktív, így a megszólított olvasó a valóságban nem hallhatott róla.

Erik nagy felfedezése egy harminc centis test a Naprendszer szélén, amire valahogy nem érvényesek a fizikai világ általunk ismert szabályai, és valahogyan kapcsolatban áll az idő egyirányú, lineáris, avagy ciklikus haladásával. Az idő filozófiájának problémáira nem ad választ a szöveg, ám több történetnek és az önálló fejezetbe nem sorolt intermezzóknak van némi posztapokaliptikus jellegük, például az emberi társadalomtól, annak törvényeitől és napi rutinjától való különállásban. Így az emberi idő kimerevíthetőségét, örök jelenbe rendezését kimondatlanul is mondottan lehetségesnek tartják a szövegek.

A történetek jelentős részét összekötő, másik vezérfonal egyfajta emberkísérlet, melybe hol a próbaalanyok, hol a kiötlői, máshol egy építész nézőpontjából kaphatunk betekintést. A kísérlet célját illetően több lehetséges magyarázat is felmerül, tökéletes atléták vagy katonák kitenyésztésétől a zsidó-keresztény teremtéstörténet újrakreálásáig bezárólag. A végtelen ciklusok című, talán a legtöbb szálat összefogó, így központi szerepű elbeszélésben Eriknek kell az édenkertnek álcázott laborban felügyelnie a tudatlan ártatlanság állapotába visszahelyezett, emlékeiktől megfosztott kísérleti alanyokat, azaz korábbi munkatársait (akik amúgy szintén nem lettek űrhajósok). Erik itt Lucifer szerepét játssza újra, akinek rá kellene vennie agymosott barátait a szellemi ébredést előidéző alma elfogyasztására.

Persze a történet és szereplői a 21. század termékei annyiban, amennyiben nem a vallástól várják összes kérdésük megválaszolását, hanem a tudománytól. A tudás fájának almája ennek megfelelően nem más, mint koffein és kemény drogok elegye. Mivel azonban a környezet elég felismerhetően jelenkori, és az alanyok sem önszántukból vesznek részt az emberkísérletekben, a szövegek olvastán nem meglepő, ha komoly etikai kérdéseken mereng el az olvasó, akár transzcendens szférákig, akár Descartes Gonosz Démon érvéig eljutva.

Nem okoz nagy fájdalmat az sem, hogy a transzcendenciát, filozófiát is érintő, nagy kérdések megválaszolását nem ambicionálják az egyes szövegek. A teremtéstörténetet az almáig és az édenkert elhagyásáig bezárólag sikerül megismételniük a szereplőknek, ám az, hogy a kísérlet mindenható megalkotójának mik a céljai, már nem derül ki a Fák mindenüttből. A következő történetben egy új munkahelyre (talán épp a megelőző emberkísérletet lebonyolító embergyárba) érkező, felszínes HR-es szűkszavú naplóját olvassuk.

A kötet alapján nehéz lenne megmondani, mit hozott a szerző a dráma világából. A próza ábrázolásmódját sikerült magáévá tennie, nem kelti máshogy tördelt dráma benyomását a szöveg. Nagy erény a sokféle karakter egyéni nézőpontjának és beszédmódjának hitelessége. A már említett, fontoskodó polgármester mellett Erik felfedezős története lehet a pozitív példa, melyből kiderül, hogy a világraszóló csillagászati felfedezés mennyire hétköznapi események között, előkészítetlenül, szinte véletlenül esett meg, és a felfedezésnél Eriket is eleinte jobban lekötötte csinos munkatársnőjének közelsége. Kívánnivalót hitelesség terén talán csak a pszichopata gyilkos szólama hagy maga után, esetében nem tűnnek elégségesnek a véletlenszerű helyekre beszúrt trágárságok. Igen messze vezető kérdés, hogy mi kellene – elsősorban mikroszinten – ahhoz, hogy a jelen állapotában élvezetes és ígéretes próza igazán robbanó erejű legyen. Az azonban látható, hogy Szalay prózapoétikának határozottan előnyére válhatna valamiféle erősebb, a posztmodern szövegjátékoknál magasabb szintű kohézió.

Szalay Álmos: Fák mindenütt. Fiatal Írók Szövetsége, 2017, 304 oldal, 2000 Ft

CÍMKÉK: