Szakítópróbák

|

Háy János: Hozott lélek

Háy mestere a „fekete” szenvedélyeknek: a bosszúnak, a bealázásnak, a szenvedést okozásnak, meg a rettegés szülte gonoszságnak. Mintha a középosztály balkáni arculatát tanulmányozná.

háy_3105

Fotó: Szabó J. Judit

Hogy elkezdjem valahogy: felrázóan klassz novelláskötet.
Válás. Szerelem balkézről, otthoni pokol. A férj el, két gyerek marad –nem értik. Kocsma, abortusz. Öngyilkosság. Mindennapos históriák.

Háy János novellavilága: a köznapiság kibontása, amikor az átlagszerű egyedi közelségébe kerül, hogy a rémség, mint fordulat, letaglóz. Legjobb darabjaiban a szakítás előtti párkapcsolatok poklával bíbelődik – sine ira et studio. Vagyis, hogy az olvasó hátán futkos a hideg, mert az író hűvös tárgyszerűséggel néz körül háromszögek ketreceiben. Legtöbbször a pasinak van szeretője, majd szakítás és elköltözés következik – az otthon maradókban gyűlölet és jeges fájdalom marad, máskor meg előkerül az öngyilok vagy abortusz. De sehol sincs érzelem. Akkor sincs, ha gyerekszemmel látjuk az elköltözés procedúráját – apa elmegy, a lánygyerek nem tudja megemészteni a történteket, csak anyja átkaival találkozik. (Látogatóban anyánál.) Érzelmi visszhangok helyett arra kell figyelnünk, hogy a szülők traumája miatt hogyan ivódik beléjük anyjuk keserűsége („minden férfi szarházi”.) S aztán, mikor a gyerekek felnőnek, ezzel a hendikeppel keresnek társat, örökös gyanakvásra, bizonytalanságra ítélve: az érzelmek blokkolását viszik magukkal. A poéntól frászt kapsz (ami itt alig felfogható gyilkosság.) Egy másik válásos históriában (Szakítás) két pasi sör felett hápog arról, hogy a nőt le kell rázni, de a szakításra készülődő hőscincér nem meri nyíltan megmondani a csajnak, hogy konyec. A dialógus háttérben egyrészt a feleség (az is unva van már), meg a lány, akit le kellett volna rázni. Ez utóbbi erősködik – az elnémított – mobilon, mert be akarja jelenteni… Igen azt, hogy megtartja. Hogy mi vár a söröző hőscincérre – az majd az olvasó fantáziájában bomlik ki.

De figyeljük csak a sztori narratív technikáját: a sör felett beszélgető férfi dialógjára egyszercsak a lány szövege csapódik: teljesen váratlanul, kontextust felrúgva, poénként. A „ki beszél” váltogatása Háy János elbeszélésmódjának nagy dobása. A Látogatóban anyánál című novella egy kamaszlány szövegével indul, majd felnőttre vált, beleszól az anya (annak egykori, majd későbbi hangja). A beszélő identitásai minden átmenet nélkül változnak, egyik szövegére következik egy másik elbeszélő hang, olykor harmadik is, anélkül, hogy az író bárhogy is jelezné a váltást. Ez a többféle elbeszélő hang teszi „hideggé” prózáját: itt nem lehet érzelegni, sírni vagy éppen nevetni. Nem lehet, mert az egyik beszélő fájdalmát a másik közönyös blablája váltja, majd ugrunk az időben is: az olvasónak nincs ideje „átélni” a panaszt, a história hátterében épp csak jelzett tragédiát – akármit. Ezért aztán a legfájdalmasabb sztorifordulatban is tökéletes a hűvös „Sachlichkeit”, azaz a szövegből árad a közöny. Nem az elsődleges és másodlagos elbeszélő váltakozik: itt többnyire nincs „elsődleges elbeszélő”, Háy felrúgja a narratív kézikönyvokosságot: poén.

Az író nem áll senkinek sem a pártján – de az olvasót sem fogadja bizalmasának. Engem se fogadott be: a legnehezebb próbatétel A tenger hangja című novellája volt, aminek – mint naiv olvasó – háromszor estem neki, hogy egyáltalán értsem a narratíva alapszintjét. Ezzel a rejtvényszerűséggel nyer: mivel közhelyszerű viszonyainkról mesél, a „találd ki” gesztusa teszi mélyebbé a történést: az olvasó többet olvas a szövegből, mint ami le van írva.

A házassági, szerelmi viszonyokban a gyerek többnyire a zsarolás (kényszerítés, csábítás, döntésre bírás stb.) tárgya. Ez a női eszköztár része, a férfiak inkább bunkók, érzéketlenek, nem mernek egyenesen válaszolni a nők kérdéseire. Egyáltalán, mamlaszok és agresszívek, csak idegen ágyban vitézkednek. Egyébként Háy mestere a „fekete” szenvedélyeknek: a bosszúnak, a bealázásnak, a szenvedést okozásnak, meg a rettegés szülte gonoszságnak. Mintha a középosztály balkáni arculatát tanulmányozná.

A kötet öt részre tagolódik, a felosztás nem doktriner, az elején házi pokol, nők lázadása, a végén a bealázás történetei, egy-két mese minden nagyobb egységben. Nemigen értem a beosztás logikáját, de az olvasó felől működik: nem lehet a halálos történeteket egy szuszra – szünet nélkül – benyelni.

Aztán itt vannak a nyelvi játékok: különös íze van azoknak a novelláknak, ahol a szerző beleköltözik bunkó figuráiba (például A Herner Ferike faterja), az alakok mindegyike más nyelven szólal meg, szleng, bazmegolós habarcsok: a rendőr nyelvjátéka egész más, mint a kocsmai brummogásé vagy a gyerekek hőzöngése. Háy nagyon érti ezt a vetítési módot: Wittgenstein üdvözletét küldi. (T.i. W.-nél a „nyelvjátékok” = életformákkal.) Mellékesen ebben a történetben is, mint másutt, a megalázás többféle módját is láthatod: az iskolában az erősebb srác lenyomja a gyengébbet, a fater véresre veri a fiát, az anyós alázza a vejét, a feleség a szeretőt stb.: ringlispíl. Azért Háynál ez sem ilyen egyszerű: a nők bealázását csak te veszed észre (mint olvasó), a férfi partner vak az ilyesmire. Ez is poén: a látható és rejtett játéka – mesteri egyensúlyban.

B1338656

A mesternovella (A lány, aki hozott lélekből dolgozott): írói bravúr, bár tartok tőle, hogy az olvasónak elmegy a kedve a házasságtól, a szeretőtől, az erotikától, meg a nőktől úgy általában. Megint az anya elszúrt házassága öröklődik a lányra – a mutter beavatja az intim fájdalmakba – onnan egyenes út vezet valami alvilági házasságig, pszichológusig. A lány meséjét a férj, a szerető kommentjei váltogatják, végül a lélekgyógyász is megszólal: egymásra rakódó elbeszélésrétegek, amelyek horizontálisan és vertikálisan váltogatják egymást. Valójában itt érti meg az ember, hogy miért nincs Háynál „elsődleges” (másodlagos stb.) „elbeszélő”: itt réteges beszédmód van, ami az olvasó fejében áll össze, hogy aztán dinamitként robbanjon.

Ahogy látom, csak a mesesztorik nem illeszkednek a kötetbe – szünetjelként elmennek, de nekem nem jöttek be. (El tudom képzelni, hogy bennem a hiba…) Viszont a borító grafikáján – ami szintén Háy János munkája – van mit csodálkozni…

A kötet egésze: életünk eldurvult érintkezési közegének körképe, benne észrevétlen szadizással és menekülési kísérletekkel, női szabadságharcok reménytelenségével és gyermeki szenvedéssel, amire senki sincs tekintettel. Így élünk ma Pannóniában.

Háy János: Hozott lélek. Európa Könyvkiadó, 2015, 384 oldal, 3490 Ft

CÍMKÉK: