Maradnék itt

|

Fábián István rajzai és versei

Halál délután

EURÓPA, A MÍTOSZ TESTE

[maradnék itt]

maradok végül múlttalan,

láblógázva a vég fölött.

münchhausen, háry, kisherceg akár.

lézer vagyok, felfalt a köd.

volnék templomban orgona,

apollón kezéből hull a lan-

tttttttt: újranyílnak honvédtemetők,

voltam a holtan-reneszánsz otthona,

ingem szárnyakká feszítem

örvényes mélységnek hanyatt,

szappanbuborék lesz az ég,

mi létemből mégis megmarad:

életem testzsákjaként hullanék,

esnék akár az égig:

mondanám, kibírtam Uram,

veled maradtam végig.

repülnék órjás vasakkal,

ahogy folyók felett szállnak hidak.

senki nem lenne nálam

igazabb és se boldogabb:

élnék csak istenek nélkül,

fent üres olümposz, én alant:

lennék egy boldog állam:

laknék magyarul európában.

A vad

A PARLAMENTER

„…a hal Jónásnak fájt, Jónás a halnak.”

[Babits Mihály]

jönnek elmetszett torkú szavak,

a szájüreg beomlott vezúv

és némán szótagol a szív:

hallana bár, a hangra vak.

s ha lélegzet volna még,

a rémült tüdő visszaszív

mindent, mit adna a néma ég:

lent csukódnak a fönt-tükre tavak.

töklevél alatt alszanak kedves cetek:

volna itt valami feladat!

és vannak fekete hullákkal tellő tengerek,

a szó halott, hullám múlik a hullám alatt.

Engem hívnak Fábián Pistának 2

AZ ADOTT PILLANAT

Mikor a télben kipányvázott barom,

kinek csűdjét, farát farkasok marják,

és kifordult szemfehérjével

világítja be a rettenet éjszakáját.

Mikor a térdre zuhant ég sötét vásznai repednek

és a véres nyál korbácsként csap vissza

a rémülettől szétnyílt orrlyukakba,

s a dobogó testet a születés-pokla föliszza.

Amikor a belátott halál elfogadása már

visszavágyna a jászol vasához,

szénakérődzős, macskás, tyúkocskás csendhez.

Akkor öltözd le a húst magadról,

mert itt már a nemlét határoz. Voltál.

Hiába védekeznél: a Most a Nem lesz.

Extra territorial

A BAROM

Künn áll az esőn,

mint nemtörődöm istenek.

Hová mozdulna, minek?

Áll a hideg záporba forduló mezőn,

ahogy a háttal kiváró

csorda: fülét se billenti,

áll az esőben.

Ürgék, pockok futnak gyülekezőben,

esik az eső időtlen, esik, esik, hull az ég.

Gomba nő, ködbe bújik az elmenő,

s ahogy növekszik benne a messziség,

viharkabátként újra nő bőrére

a húzó hiány, a sár:

abból volt elég. Tábor. Lét-töltelék.

Lenne bármi égesés. Elmenőben.

CÍMKÉK: