Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai
Megjelent a XX. század eleje egyik legnagyobb hatású és legnépszerűbb versciklusának, az először 1910-ben az olvasók kezébe került A szegény kisgyermek panaszainak a kritikai kiadása.
Kosztolányi Dezső
Már a körültekintően megtervezett első kiadás (az említett új és bőséges jegyzetekkel kísért kiadás teljes egészében közli fakszimilében) bevezetőjében hangsúlyozza a szerkesztő, hogy az egyik legfőbb újdonsága e verseknek ciklussá szervezettségük. A különféle lapokban önállóan megjelentetett 64 verset Kosztolányi valóban mesteri kézzel rendezte füzérré. Mindez persze még kevés lett volna a sikerhez, amiben alighanem közrejátszott az is, hogy a szerző gyermeki nézőpontból ad körképet a világból. A gyermeki tudat szűrőként való használata ugyan nem Kosztolányi találmánya, hiszen a regényirodalomban Henry James már korábban sikeresen megpróbálkozott vele az 1897-ben megjelent, What Maisie knew (magyarul nem tökéletesen: Maisie tudja) című művében, egy lírai ciklusban való fölhasználásának érdeme azonban az övé. A költő a kötet nyitó versében indul el arra a képzeletbeli utazásra, amely a lírai ént időben visszaviszi a gyermekkor világába. A híres Mint aki a sínen közé esett vershelyzetében egyetlen ijesztő pillanatba sűrűsödik az elmúlt idő, s a föl-fölvillanó képek, amelyeket már itt légiesnek, illékonynak, áttetszőnek, riasztónak s ugyanakkor vonzónak tűnnek („egy percre megfogom, ami örök,/ lepkéket, álmot, rémest, édeset.”), megelőlegezik a versek hangulatát. Az erre következő vers s a ciklus további darabjai elbeszélőjének azonosítása már kétséges: „És látom Őt, a Kisdedet” – olvassuk, így, csupa nagybetűvel, miközben az egyházi szertartások kellékei és motívumai (fehérlő ing, gyertya, gyónás, áldozás stb.) szövik át a költeményt, s nem tudjuk eldönteni, működésbe lépett-e már a gyermeki tudat. A bizonytalanságot csak megerősíti a következő versben megjelenő „doktor bácsi”: nem lehet eldönteni, az emlékezés vagy láz vetíti-e a képeket. És A szegény kisgyermek panaszai-t éppen ez teszi különlegessé és a legnagyobb versciklusokkal egyenrangúvá: a költemények nemcsak önmagukban hordoznak jelentést, hanem kötetben elfoglalt helyzetüktől függően: folyamatosan hatnak egymásra s árnyalják kölcsönösen a jelentést. A költeményekben a századvég magyar vidékének, nyilvánvalóan Kosztolányi szülővárosának, Szabadkának a helyszínei bukkannak föl a gyermekkor valós és képzelt eseményeinek háttereként és színhelyeként, miközben az idő is lassan mozdul előre, s a játékok helyébe a lányok iránti érdeklődés vagy a kisfiúi felfedezővágy kegyetlensége lép. A szinte mozgóképszerűen fölvillanó jeleneteket a nézőpont azonosságán túl a verseket átható hangulat is egységbe fogja. A gyermeket körülvevő világ fenyegető és riasztó: sokszor bolygunk és didergünk magányosan az éjszakában,
miközben a felnőttek világa távolinak és érthetetlennek tetszik. E hangulati sajátosság szándékoltságát már a kötet címében szereplő műfajmeghatározás elárulja: panaszai. S igaz ugyan, hogy a panasz nem általánosan elfogadott műfaji meghatározás, a klasszikus irodalomban járatos olvasó számára párhuzamként kínálkozik a Tomiba száműzött Ovidius elégiaciklusának címe: Tristia, ami nyugodtan fordítható panaszok-nak is. Innen tekintve a gyermekkor egészen szokatlan számkivetettség, amelynek legfőbb dimenziója nem a tér, hanem az idő és a világtól még távolságot tartó gyermeki tudat. Éppen ezt az ovidiusi ízt erősíti meg a kötet záródarabja, amelyben a költő úgy engedi a „redakcióba” a szegény kisgyermeket, mint a száműzött poéta a Fekete-tenger partjáról Rómába küldött verseskönyvét: „Menj, kisgyerek.” A felhozott néhány példa és irodalmi párhuzam is jól mutatja, milyen sokrétű és gazdag jelentéstartalmú szöveg A szegény kisgyermek panaszai, amelynek egyes darabjai önmagukban is remekművek. A most megjelent kritikai kiadás a szövegtörténet filológiailag rendkívül aprólékos és precíz föltárásával, a szövegmagyarázatokkal és a hallatlanul gazdag befogadástörténet összefoglalásával újra ráirányítja a figyelmet e Kosztolányi számára is oly kedves és magyar irodalomtörténetben példa nélküli sikert arató verseskötetre.
Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai; kritikai kiadás (Kosztolányi Dezső Összes Művei), szerkesztette és a jegyzeteket írta: Győrei Zsolt, Lovas Borbála, a francia kéziratot sajtó alá rendezte Józan Ildikó, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2014.
