In memoriam Tarján Tamás
2017. szeptember 25-én, életének hatvankilencedik évében meghalt Tarján Tamás József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, dramaturg, egyetemi tanár.
Tarján Tamás 1949-2017
Nehéz szívvel írom e sorokat. Az első sokk után – mert váratlan, felfoghatatlan halála sokkszerűen ért, mint, úgy hiszem, sokunkat, pályatársakat, barátokat, tanítványokat, tisztelőket – aligha lehet még felmérni, mekkora veszteség is érte a magyar kultúrát Tarján Tamás halálával. Fájdalmas leírni, hogy a mindig felkészült irodalmár, a karizmatikus kritikus, a sármos, erőteljes férfi, a nagy hatású egyetemi oktató, a nélkülözhetetlen pályatárs nincs többé.
Mert igen, nélkülözhetetlen volt, aki a legkényesebb helyzetekben is gond nélkül oldott meg feladatokat, vállalt írásokat, adott ötleteket. Számíthattunk kikezdhetetlen tudására, kérlelhetetlen kritikusi jelenlétére, elfogultságoktól mentes véleményére, szelíd-szúrós szigorára, vitatkozva érvelő eleganciájára – szóban és írásban.
Sok műfajban alkotott, írt, masszív irodalomtörténeti monográfiát (Nagy Lajosról), tanulmányok hosszú sorát publikálta a magyar irodalomról a legkülönfélébb folyóiratokban, majd sűrűn sorjázó, gondosan szerkesztett köteteiben. Egyik legutóbbi könyvét tavaly épp a Nyugat íróinak szentelte. De évtizedek óta végtelen bőséggel ontotta lebilincselő színikritikáit, amelyekben mindig ajánlott olyan értelmezést, nézőpontot, amilyet senki más a kritikusi mezőnyben. De írt kortárs íróportrékat, színészmonográfiákat és rengeteg unikális, ma már dokumentumértékű televíziós beszélgetés, rádiós interjú is őrzi emlékét. Ha valaki fel akarja idézni a nyolcvanas-kilencvenes évek magyar irodalmi életét, nyugodtan hagyatkozhat e páratlan dokumentumokra. Kitűnő debatter volt, rutinos vitavezető, megszámlálhatatlanul sok irodalmi esemény felkészült, dinamikus házigazdája, könyvhetek, könyvfesztiválok, könyvpremierek szuggesztív, szarkasztikus humorú moderátora.
Könyves ember volt, szüntelenül és rengeteget olvasott, színházi szünetekben, alkalmi rendezvények holtidejében is. Egyik kedves sorozatának a Könyvbölcső címet adta, s a remekbe szabott miniesszék folyamában többek közt olyan művekre, értékekre hívta fel olvasói figyelmét, amelyeket jóformán észre sem vett senki. „A tudós literátus szerző, aki immár évtizedek óta a legkülönfélébb orgánumokban adta-adja közre olvasónaplóit, az idők folyamán tökélyre fejlesztette a magára szabott műfajt: a könnyű kézzel papírra vetett, ám súlyos szakmai vértezettséggel megalapozott rövid, olvasmányos kritikai esszé műfaját” – írtam róla, anno. De élvezettel formált vitriolos irodalmi paródiákat, amelyeket kötetekbe is összegyűjtött, a Reményi József Tamással közösen publikált Ciróka-maróka sorozatának darabjai rendre az irodalmi élet eseményeivé lettek.
Kivételesen gazdag, szerteágazó pályán dolgozott könnyed eleganciával, hatalmas műveltséggel, szellemi erudícióval. Döbbenetesen fiatalon ment el; alkotói zeniten futó életművet tört derékba váratlanul az ostoba végzet. Ahogy nemzedékének kiválóságai közül is feltűnően sokan távoztak „idő előtt”, hatvanasként, Esterházy Pétertől Kocsis Zoltánig.
Tarján Tamás az utóbbi évtizedek egyik legfelkészültebb, kiforrott világlátású, kitűnő tollú, hibátlan ízlésű írástudója volt. (Az „utóbbi évtizedek” több mint negyven évet jelent, természetesen, hiszen huszonnégy évesen már az ELTE-n oktatott, Király István tanszékén, s már jegyzett kritikus is volt.) Nem „egyik” vagy „másik” oldal, ilyen-olyan szekértábor, hanem a magyar kultúra elkötelezettje. A régi iskola művelője, olyan humán értelmiségi, aki egyaránt otthonosan mozgott a magyar és a világirodalomban, a színházi szakmában, a filmművészetben, a médiában, a kultúra és a könyvkiadás ezerféle szegmensében.
Könyvespolcomon hosszan sorakoznak változatos tematikájú kötetei, irodalmi tanulmányok, esszék, színikritikák vaskos gyűjteményei. (A legtöbbjük baráti, de mindig szofisztikált, játékos dedikációval.) Több mint negyven kötetnyi írást adott közre egybegyűjtve, cikkeinek, publikációinak száma ennél lényegesen több, szinte megszámlálhatatlanul sok. Egyik, számomra kedves művének címe: Tres faciunt collegium. (Azaz: három ember elegendő a tanácskozáshoz.) Ars poeticus mottó egy hatalmas életműhöz: a figyelem, az odafordulás a másik emberhez, a nyitottság, a gondolkodás tágasságának manifesztuma, szűkre szabott keretek közt is.
Tarján megbízható szakember volt (nem mellesleg: megbízható ember), mindemellett kitűnő stiliszta, aggályosan igényes filológus, aki végtelen gondossággal csiszolta hibátlanra írásait. Hosszú évekig, évtizedekig adhattam le kéziratait (előbb a Kritikában, néhány éve e hasábokon is), amelyekkel mindössze annyi tennivaló akadt, hogy gyönyörűséggel olvasva, közzé kellett tenni őket.
*
Nem akarok, nem is tudok most búcsúzni Tőled, kedves Tamás, de ha eljön a hét óra, színház-idő (ez is egy pompás köteted címe), elképzelem majd, ahogy egy távoli zsöllyéből megértő derűvel figyeled botladozásainkat.
