Darvasi László: Isten, haza, csal…
Markáns, szűkszavúra vett novellák. Van olyan is, hogy elsőre nem is érted, fut a képsorozat, és nagyon kell figyelned, hogy eljuss a lényegig.
Darvasi László Fotó: Burger Barna
Persze érted. Apának hiányzol. Ember szörföl a pornóban, az egyik filmen egyszer csak a lányával találkozik. Már a szitu is hátborzongató: mit tud csinálni? A feleségének se mondja el, a lány vasárnaponként náluk ebédel, a dolgot senki sem teszi szóvá, majd a lány eltűnik. A többi a sorok közé van zárva, nincs elmesélve, vagyis a sztori „szövegalatti” hányada az értő képzeletre van bízva. Arra, amit a mai képkultúra sorvaszt bennünk – mert azon babrál, hogy ne kelljen továbbgondolni, magunkra vonatkoztatni, egyáltalán, beleélni magunkat abba, amit olvasol. Darvasi e befogadói elbutulást visszafordítja: itt észbe kapunk.
Ez a módszer telitalálat: mennyivel többet mond el ez az információdeficites elbeszélőforma, mintha mindent elmesélne. Mert a szavak takarják a lényeget, a „kihagyás” látni engedi, mi az, ami fáj.
Mit tudunk a gyerekeinkről? Szinte semmit, egy idő után két külön idő-térben érintkezünk. Ők szófukarok – mit is mesélnének, ez egy más világ, a „fater” egy szót sem értene, még képes lenne kommentelni, naneee. A szülők meg nem tudják áttörni a „más világ” falait. Ebben a pornós novellában a „fater” imádja a lányát, csak nincs lehetősége, tehetsége, trükkje, hogy szeretetét valahogy ölelő karokba vagy mibe tudná zárni. Igaz, szavai sincsenek. Bár vasárnaponként beszélnek egymással, még sincs köztük élő kapcsolat. Csak telefon. Meg süket csend.
*
Öregek, halódnak. Az elbeszélések többségében ők támolyognak. Rémes világ. Ki figyel oda? Ma ilyesmire nincs idő. És ha van, még rosszabb: nem lehet a halálba elkísérni szeretteinket. Kegyetlen képsorok, a lerázás és gondoskodás senki földjén. Darvasi azonban több perspektívából tudja láttatni az életüket. Mondjuk például a Smink címűben: az öregasszony már nem érzékeli a jelent, lánya meg vigasztalásul összevásárol egy rahedli szépészeti cuccot. Abszurd a játszma: nemcsak a haldokló rémes, aki ápolja – ha van ilyen – maga is eltéved, itt például képes azt képzelni, hogy az öreglány még felismeri ezeket drága holmikat, netán jobb kedvre derül. Ketten játsszák, mindketten eltorzulnak: kétségbeejtő következtetés.
Bűbájos a betörő és az öreg találkozása. (Élmunka) A rosszember kifigyeli, mikor mennek el a lakók: ha üres a lakás, van idő dolgozni. Ám valamiért egyszer csak előkerül egy öreg. Pénz sehol, viszont egy kupac, szocializmusban kapott plecsnije van. („Kommunista voltál?…”) A betörő fenyeget, már-már leüti az öreget, mire az szerez ötezer forintot és arra kéri a rosszembert, maradjon még és beszélgessenek.
Hát, ez nagyon meg van mondva. Életünk tragédiája a beszélgetés eltűnése: kinek van erre ideje, meg aztán gyanakszunk is, nem adjuk ki magunkat, bezárkózunk, ki-ki a maga ketrecébe és legfeljebb köszönés van. Ha van. Különben is, ezek az öreg emberek – a novellák többsége róluk szól – nem beszélnek, tán magukkal se.
Ebben a világában hamar ütnek az emberek. Vagy épp gyilkolni akarnak. (Takarítónőm, akit Elenának hívtak.) A beszélő nagyon szeretné megölni a takarítónőt. Csak úgy, nem tudni miért, pedig tudja, hogy ez beteges szenvedély, még orvoshoz is megy ezzel a tikkel. Mikor már azt hiszed, elmúlik róla ez a köd – puff és gyilkol. Action gratuite, vagy mi?
Darvasi mesterien alkalmazza a csattanó nélküli novellaszerkesztést. Mesél egy történetet – közben is nagyon kell figyelni, nincs magyarázó rész – aztán egyszer csak vége. A „vég” nem világítja meg a történet elejét, lényegét, nem hordoz valami üzenetfélét. (Felejtsd el ezt a szót, ilyen nincs…) Ha a történetnek van meghökkentő vége, arra csak utal. (Az Apa hazajön címűben az öreget rendszeresen talicskán viszi haza fia, aztán egyszer csak jön a hír: vérben úszik a kocsma, ki vert agyon kit? Mi, olvasók nem láthatjuk, mi történt, senki se láthatja, csak sejteni lehet. A „miértekről” nincs is szó.) Ki van ez találva: az életben sincsenek poénok, vagy ha vannak – az élet a legjobb író – azok nem poénok, mert szörnyűek.
A kötet mesternovellája a Cornelia Vid című – az elcserélt hulla esete. Egy Gruber nevű melós elkéri magát, kölcsönvesz egy furgont és lemegy Romániába, kezében a távirat: felesége hulláját akarja látni a kórházban. Persze egy másik halottat mutatnak neki, az igazit már – más néven – elföldelték. Ő mégis viszi a hamis hullát, mert odahaza temetni kell, a nélkül nem mehet haza. A sztori abszurd, és kegyetlen, szinte minden mondata éget. Ahogy a kórházban minden apróságért baksist kell nyomni, ahogy a határőr bakafántoskodik a koporsóval, ahogy a férfi imádkozni próbál a temetőben a más nevén elföldelt felett – hihetetlen. És nincs kegyelem: Darvasi zseniális empátiával lát figuráiba, de sohasem kanyarodik a hepiend felé, legfeljebb groteszkre veszi a sztori végét. Kegyetlenül.
*
Legalább két novella jut el jelenünk aljas (piackonform?) üzleti praktikáihoz. (A pénzbehajtó is ember, és a Mert mi nem vagyunk dánok.) Megmarad a novellaszerkezet, de átitatódik szociografikus tényvalósággal. Annyira, hogy én itt értettem meg, miképp működik a falusi uzsorarendszer – hierarchikus mechanizmust látsz a pénzt hozó/behajtó mögött, belelátsz a könyvelés rendszerébe, a végtelenített adósság rendszerébe. És látod az eladósodott, hálálkodó nénit (áldozatot) és a jószívű vérszívót, meg hogy őt, a simlis fazont is átverik. Mindenkit átvernek, de csak mi, olvasók vesszük észre. Ahogyan a másik „szocióban”: a néni beleszeret a termékbemutatókba, mindenféle kacatot összevásárol (eladhatatlan cuccokat: ipari darálót, több raklap macskatápot) – mert végre van társaság, a prezentáló nevén szólítja, ő meg vakon örvendezik az emberi méltóság morzsáinak. Hogy közben átverik, tán nem is veszi észre, vagy nem számít, írjuk a többihez. Szép rendszer-groteszk.
*
A kötet első pár darabja gyengébb, kár, hogy ezekkel indít. Viszont van benne legalább öt elbeszélés, ami mesterszinten muzsikál. Életmű-keresztmetszet – korábbi és friss novellák, szinte lefedik életünk tereit. A tompultságot és kiszolgáltatottságot. Három részre tagozódik, ahogy a cím súgja, nekem ez a csoportosítás nem jött be, viszont az egész nagyon is. Ez a novellavilág jobb, mint a Virágzabálók című regény. Itt a fegyelmezettség párosul a felfedezéssel és a kegyetlen empátiával.
Darvasi László: Isten, haza, csal… Magvető Könyvkiadó, 2015, 261 oldal, 3290 Ft
