XIII. századi francia históriás ének
A középkori francia epikus költészet magyarul eddig nem olvasható darabját jelentette meg Szabics Imre, akinek diákjai egy szemináriumhoz kapcsolódóan ültették át a szöveget – prózában – magyarra.
Ez a meglehetősen hosszú mű ugyan kétségkívül a franciák által a maga korában igen népszerű műfaj egyik jellemző, bár nem legkiemelkedőbb darabja, annyiban fontos számunkra, hogy egészen különös fényben mutatja be a magyarokat. Jobban mondva a főszereplő magyarokat, s rajtuk keresztül áttételesen kínál egyfajta képet is erről az egzotikus, keleti népről.
A történet alapképlete egyszerű: a vén görög császár hírét veszi, hogy a római császárnak (!) van egy szépséges leánya. Ő Florence, akit feleségül kér, s követei útján azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben kikosaraznák, haddal támad a lány atyjára és annak országára. A görög uralkodó követei természetesen csak az elutasítás hírét vihetik haza, mire uruk beváltja fenyegetését, s haddal indul Itáliába. A háború elkerülhetetlen, de a megtámadott rómaiak segítségére siet két ifjú magyar lovag, a derék Esmeré és bátyja, az álnok Milon. Atyjuk, Fülöp király (!) halála után gonosz anyjuk egy szíriaiban új férjet talált magának, ezért menekülniük kellett, s most szolgálataikat fölajánlják a római uralkodónak.
Florence beleszeret Esmerébe, de a szerelem boldog véget ekkor még nem érhet: harc, halál, ármány, veszedelmek követik egymást előbb Itália, majd a bizánci birodalom földjén. Ahogy ezekben a históriás énekekben általában, úgy itt is derekak és hitványak állnak szemben egymással, s ez utóbbiakról még ha feltételeznénk is véletlenül, hogy a jó oldalon állnak, a mindentudó históriaköltő gyorsan elveszi tőlünk ez a reményt, és kérlelhetetlenül lerántja rójuk a színlelés álcáját. S talán nem is baj, hogy a történet elbeszélője oly markánsan jelen van az események előadásában, hiszen kétségtelenül az a mű egyik legérdekesebb eleme, az, amit ő tud, s az, ahogyan az ő figyelme működik. Mert miközben össze-vissza keveri a történeti és földrajzi vonatkozásokat (az uralkodók olykor egészen távoli városok fölött uralkodnak egyszerre), addig a lovagi élet különféle kellékeiről mintha egészen kiváló ismeretei lennének. Szinte az emberekkel egyenlő figyelemmel tünteti ki a lovakat, de ugyancsak hosszan sorolja a vitézek külső megjelenésének leírásakor, hogy kit milyen ruha ékesített, s az honnan, mely város műhelyéből származik, s ki hol kovácsolt fegyvert vagy vértet visel.
A sokfélét tudásnak és tudatlanságnak ez a mesebeli keveréke egészen zavarba ejti az olvasót, különösen akkor, amikor az egészen naiv báj humorosnak ható elemeivel találkozunk. Amikor például Florence megtudja atyjától, hogy kérője „olyan öreg és gyenge, hogy állni sem tud, nem hogy még lóra (!) szállni,” akkor a királylány, elképzelve szomorú jövőjét, így fakad ki: „…irgalomért esedezem. Minden nap simogatnom kellene a testét, kifésülni a szakállát és megvakarni az állát! Inkább adjon parancsot, hogy csapják le a kezem-lábam! Két ízben lehet szerencsétlen a házassága egy nőnek, ha leány korában egy vénséghez adják feleségül, vagy amikor megőszül, és hozzámegy egy ifjúhoz; ebből semmi jó nem sülhet ki a számára.” A szépséges királylány bölcsességein talán csak egészen kristálytiszta logikája tesz túl, hiszen amikor Esmerét figyeli a vacsorán, a hétköznapi tettek felszíne alatt is meglátja a fényes jellemet: „Ó, Istenem – mondta magában –, mily remek lovag! Aki ilyen jó étvággyal eszik, az soha nem viselkedik gyáván.” És igaza lesz, mert a derék magyar lovag, Esmeré valóban soha nem viselkedik gyáván…
Igazi irodalmi csemege ez a kötet, amely nemcsak a kalandos történet, hanem a lendületes fordítás miatt is szinte olvastatja magát. S ha zűrzavaros világában netán eltévednénk, kiigazítanak a tárgyi jegyzetek és Szabics Imre kiváló és alapos bevezető tanulmánya.
A kötet az Eötvös Collegium honlapjáról is letölthető:
http://honlap.eotvos.elte.hu/uploads/documents/kiadvanyok/Romai_Florence.pdf
Római Florence és a magyar királyfiak. XIII. századi francia históriás ének. Szerkesztette és az előszót írta Szabics Imre. Fordította Förköli Gábor, Gyuris Kata, Márkus Virág, Szabics Imre. ELTE Eötvös József Collegium, Budapest, 2015.
