Egressy Zoltán: Júlialepke (harminckét vallomás)

|

Sajnos  (részlet)

Akkor már itthon voltál. Mielőtt leléptél a vonattal Párizsból, reggel még kiborultál az öregedésen, aztán rájöttél, hogy tizenkilenc éves vagy. Mégis kiborulva maradtál. Összecsomagoltál, elhúztál. Vége lett nyilvánvalóan mindennek, sajnos.

Fotó: Gordon Eszter

Csehül kezdte. Nem reagáltam. Csak néztem, mit akar. Egész éjszaka beszélt, végig, Prágáig. Nem egész éjszaka, az túlzás, egy-két óra az út összvissz Teplicétől Prágáig. Nem Teplicétől, Usti nad Labemtől. Nem egy időtartam. Csak hát többnek tűnt, egész éjszakának. Mert nyomta, hogy beszéljünk. De miről? Hogy országainknak sajnos problémája van egymással a bős-nagymarosi vízierőművel kapcsolatban. Ezt kellett nekünk megbeszélni. Angolul végül. Ugyanakkor alapvetően nem beszéltünk angolul.

Leszálltunk Prágában, elbúcsúztam tőle a peronon, nehogy velem jöjjön. Nem volt nálam korona, konvertibilis valutát kellett váltanom. Elmentem a pénzváltóba, zárva volt. Visszafordultam. Ott állt a csávó mögöttem. Mondom, closed, closed. Erre megfogott, és elvitt egy vécéhez, mutogatta, hogy itt a closet, closet. Valahogy megszabadultam tőle, bementem metróval a központba. Ugyanolyan metró volt, mint Magyarországon. Váltottam pénzt, bementem egy közértbe, vettem gyümölcsjoghurtot. Ugyanolyan szar volt, mint Magyarországon. Megettem, kicsit tébláboltam, majd azt mondtam magamban, bazdmeg, ez a Prága szar, menjünk haza.

A pályaudvaron még akartam enni indulás előtt egy knédlis valamit. Beültem a restibe, megrendeltem, és hát tulajdonképpen az van, hogy nem volt az rossz az ottani színvonal szerint. Viszont kurva szar volt. Kihoztak egy szelet szalonnát knédlivel és káposztával. Ez egy komplett, igazi étel. Egy ilyen pátty. Szalonna, knédli, káposzta. Rendelsz valami Svejk-izét, és kihoznak egy szalonnát. Elfogyasztottam valahogy, aztán fölszálltam a vonatra. Ott pedig megismerkedtem egy igazi hülyével. Egy ilyen lányok kedvence, mindenki kedvence csávóval. Neked is tetszett volna sajnos. Az gyakorlatilag meghatározta az egész utat.

Játékokat kellett játszani vele, minden szart, memoryt, activityt. Rémisztő volt. És beszélt az is. Egy csávó, aki folyamatosan játszani akar, és megállás nélkül pofázik. Olyanokat, hogy a géniusz, a lángelme és a zseni problémájával foglalkozik. Azt kérdezte, szerintem mi a különbség köztük. Mert szerinte van. És mind a három legitim. Hosszas tűnődés után a géniuszt választotta, azt kutatja. Mondta, mondta, mondta a hülyeségeit, közben folyamatosan bámult a szemembe. Nézett. Hogy mit szólok. Valahogy aztán elaludt. Utána nagyon sokat kellett pihennem.

Akkor már itthon voltál. Mielőtt leléptél a vonattal Párizsból, reggel még kiborultál az öregedésen, aztán rájöttél, hogy tizenkilenc éves vagy. Mégis kiborulva maradtál. Összecsomagoltál, elhúztál. Vége lett nyilvánvalóan mindennek, sajnos. Nem az öregedés miatt, azon más helyett problémáztál. Azt gondoltam, jó, ha így, akkor így. Aludtam még kettőt az Alhányinál, mielőtt elindultam. Sajnos az a két nap lefogyasztotta a pénzemet a végtelenségig. Hiába akart fizetni mindent, azt azért mégse lehetett hagyni. Viszont nem érezte az arányokat. Ő egy másik műfajban élt ott. Le kellett mennem vele az afrikai negyedbe például. Ennem kellett vele. Innom. Nagyon sok pénzem fogyott, amire nem voltam fölkészülve. Kurvák járkáltak körülöttünk, stricik, ordibáltak, lökdöstek, fújt a szél, fáztam, hányinger, minden, rettenetes volt az egész. Másnap el kellett vinnie az autóját szervizbe, elkísértem. Rémálom volt az az út is. Végig szakadt az eső. De lehúzta az ablakokat, hogy levegőzzünk. Bevert a víz. A kocsit ott kellett hagyni, szarrá áztunk, míg fogtunk egy taxit.

Rólad nem beszélt egy szót se. Végül menekülésszerűen távoztam. Viszont nem haza, hanem északra. Utaztam egy teljes éjszakát, egyszer ébresztett föl egy belga kalauz. Legközelebb Hamburgban nyílt ki a szemem. Az már észak. Nem volt térképem, de nekem a fejemben van térkép, főleg, ha már voltam valahol korábban. Hamburgban voltam. Hamburgot szeretem. Csak sajnos ömlött az eső, mikor megérkeztem. Úgy esett, hogy szakadt. Egy monszun.

Olyan monszun, hogy egyáltalán nem tudtam kimenni a pályaudvarról. Így aztán visszaszálltam a vonatra, jó, akkor elmegyek Berlinbe. Csak itt-ott még kiszállok. Ha így, akkor így. Végigmentem az északnémet részen, mindenhol esett. Egyetlenegy helyen nem, ott leszálltam. Fasza, ez jó lesz. Nem tudom már a hely nevét. Ahogy leszálltam, és elment a szerelvény, eleredt. Sajnos szarrá áztam. A következő vonattal mentem tovább Berlinbe. Ott már nem volt eső.

We’ll always have Paris. Tudod, ez miben van? Nem tudod sajnos. Te bíborajkú szuperhős, esőcsináló nő. Azért mentem északra, hogy ne menjek haza utánad. Minek? Máris? És? Kérdezgesselek az Alhányiról? Hogy ezt hogyan gondoltátok? Mint a németek a bódékat?

Berlinben elbíbelődtem egy darabig. Berlin is jó, majdnem annyira, mint Hamburg. Gondoltam, menjen még kicsit az idő. Főleg ezen bíbelődtem, hogy meddig maradjak. Mert hát pénz nélkül? Úgy voltam, sajnos. Megnézzem megint a partokat északon? Menjek vissza az esőbe? A monszunba? Járkáltam inkább. A we’ll always have Paris ugyanabban van, mint a here’s looking at you, kid. Nem érted sajnos.

Elsétálgattam egy napot. Kettőt. Mégiscsak Berlin. Nem egészen kettőt egyébként, nem volt az kettő. Az öt márkámmal. Annyival se. Euro nem volt még a németeknél, márka volt, persze, még bőven, évekig. Alkoholmentes sör, magasvasút, pályaudvar. Vonat Prágába. Teplicei csávó. Vízierőmű. Gyümölcsjoghurt. Knédli. Vonat, géniuszt választó igazi hülye. Ennyi volt az egész. Már elmondtam.

Itthon már nem kerestelek. Gondoltam pedig, hogy elmesélem, mi volt, miután hazahúztál. Aztán mégse. Minek? Gyakorlatilag azóta van egy ilyen körforgás bennem, sajnos. Ez is, látod, így följön néha, például most, pedig nem tegnap történt, huszonvalahány éve is megvan már.

Mindjárt indulok, utazom, megint északra. Viszek esernyőt, biztos esik most is. Térkép nem kell, az van a fejemben. Egy dolog szar, tudom előre. Hogy nézni fognak, sajnos. Ha megjelensz egy helyen, ezek néznek. Északon, végig, mindenhol. Én nem tudom, ez honnan fakad, minek csinálják, mit néznek, miért, nem derül ki soha. Hogy idegen vagy? Azt? Azért? Mindenképpen szar, azt érzed, hogy ki kell menned, el kell menned onnan. Mindenhonnan, bárhol vagy. Kérsz egy vodkát mondjuk, vagy mondhatok mást is, sört is mondhatok, ad a csávó, de végig néz, ahogy adja. Nézi a szemedet. Meg nézi azt is, ahogy megiszod. Ki kell menned egyszerűen. Máshol meginni a másodikat. De nincs olyan sok hely, sajnos.

A part mondjuk fasza. Azt meg te nézed. Leülsz egy faszékre, nézed. Ha nem esik. Mert ha igen, akkor közben totálisan szarrá lehet ázni. Ha nagyon szarrá ázol, fölülsz egy vonatra, elmész Berlinig. Ez az első ötlet mindig. Nem is tudom, hányszor voltam már arra. Egész addig el kell menned, mert ha esik, akkor addig mindenhol esik. Ez lesz most is, ez a terv, Berlinig utazom majd, megnézem, megáll-e még az S-bahn ott, ahol régen. Mostanában nem ellenőriztem. Valami csak változott a régi időkhöz képest. Mindig van fejlődés. Sofőrt már biztos nem cserélnek. Iszom majd valahol egy-két sört. Kicsit téblábolok, visszaképzelem a mellemre, meg a torkomra a régi fájdalmakat. Ott szoktam érezni, amikor akarom. Prágát kihagyom, azt ki szoktam hagyni mostanában.

Alhányival mi lehet? Ha beszélnénk, megkérdezném tőled, mi van veletek. Született-e gyereketek? Ha együtt vagytok. Nem biztos. De ha igen. Voltatok-e velük északon, négyesben? Már ha két gyereketek született. Úgy képzelem, azt tartom a legvalószínűbbnek. Nekem nincsenek, sajnos. Csak elvittétek őket oda, nem? Északra. Néztek titeket is? Áztatok-e szarrá legalább egyszer? Élmény végül is, ki tud tisztítani. Nekem időnként jólesik. Elmentetek-e Párizsba, az afrikai negyedbe, akár kettesben, nem is a gyerekekkel? Mentetek-e autószervizbe?

Miért mentetek volna autószervizbe? Hülyeségeket beszélek, sajnos.

Sok pénzt viszek magammal. Kártyán. Tanulok a hibákból. Lefogyasztotta a pénzemet az a két nap ott, nélküled, annak idején. A végtelenségig lefogyasztotta. Vissza is mentem északra, az tűnt a legokosabbnak, szívesen elmesélném, ha egyszer valamikor beszélnénk. Akkor nem tudtam elmondani neked, talán ha egyből utánad indulok, de hát hazajönni csak nem akarhattam mindjárt, utána, azonnal.

Részlet az Ünnepi Könyvhétre megjelenő novelláskötetből (Európa Könyvkiadó)

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

CÍMKÉK: