Bródy János: 52 év dalszövegei
Ez a kimeríthetetlen bőségszaru kizárólag értékeket kínál, amelyek tetszőleges sorrendben, mennyiségben egyaránt élményforrást jelentenek.
Irodalmi életmű, reményeink szerint „in progress”, nem pedig összkiadás rangú summázatként. Már a cím is jellegzetesen „bródys”; nem kerek számot tartalmaz, sőt, nem is kerek számú születésnap évében jelent meg a könyv. Mondhatni, ha nem is olyan rég, de elmúlt 70 éves Bródy, pontosabban, bő egy évvel, amikor a Park Kiadónál megjelent az ünnepi könyvhét újdonságaként a 634 számozott oldalt tartalmazó vaskos kötet.
Bródy-szöveget parafrazeálva, amikor először megláttam (mármint a kötetet), nem akartam hinni a szememnek. Ennyi?! Elképesztő, hogy jó félezer „dalköltészeti remek” sorjázik (a tartalomjegyzék 501 tétele), az oldalankénti egy-egy versből érzelmi-intellektuális bőségzavarrá állva össze. Ugyanakkor ez a már-már kimeríthetetlen bőségszaru kizárólag értékeket kínál, amelyek tetszőleges sorrendben, mennyiségben egyaránt élményforrást jelentenek.
„Bródy elsősorban dalszerzőnek tartja magát” – tudjuk meg a Wikipédiából, de rögvest hozzátehetjük, ezúttal szűk-közű a felsorolás, hiszen az egymástól gyakran elválaszthatatlan minőségek akkor is bevonzzák egymást, ha önmagában is megálló-értékelhető tevékenységekről van szó.
Hasonlóképp egymást bevonzó tevékenységre készteti a kötet az érdeklődőket. Mert aki kézbe veszi, olvasóból hamar komplexebb funkcióra vált, éspedig nem azért, mert egy-egy dalszöveg nem lenne önmagában is lehatárolt élmény. Némelyiknél (az olvasónak a Bródy-életműben való jártasságától függően) ellenállhatatlanul „odatolakszik” a dallam, bárkitől is származzék. A dalköltészet sajátossága ez – és örvendetes, hogy megannyi alkalommal sokak szembesülhetnek ezzel a jelenséggel. Ékes bizonyságául annak, hogy generációk széles nyilvánosságához jutottak el a dalok, maradandó hatást gyakorolva a befogadó személyekre.
És amikor ez emlékezet mélyére került egy-egy dallam, az informatív tartalomjegyzék praktikus segítséget kínál. Mert a kötet méltó kivitelezésben jelent meg, Mentler Krisztina elkötelezetten gondos szerkesztésében; a betűrendes mutatót követően a tartalomjegyzék pontosan „elszámol” egy-egy dal diszkográfiájával (a szövegvariánsokról, az áttekintést megkönnyítendő, lapalji hivatkozások tájékoztatnak).
Méltán nevezi Mentler Bródyt a borítószövegben korunk krónikásának, Tinódi Lantos Sebestyénhez és Balassi Bálinthoz hasonlítva (bár utóbbi a hasonlóképp éneklésre szánt verseit gyakran eleve ismert „nótákra” írta). Hasonlóképp kortalanul aktuális Bródy megannyi munkája, amelyek jelentős részét aktuális reflexióként hívta életre az elmúlt fél évszázad megannyi közéleti impulzusa. Ami a megszületésekor éppen égető aktualitásával ragadta meg hallgatóit, akik úgy érezhették, az ő életérzéseiket fogalmazta szavakká-dallamokká Bródy, utóbb – érzelmi-intellektuális lenyomatként – kordokumentumnak tekinthető. És külön öröm, ahogyan a személyes „kisvilág” pillanatképei és a közösségben helyét kereső-találó-nemtaláló egyén örömei, bánatai, érzései és indulatai egymás mellé kerülnek.
A dalok – sok közülük sláger lett – egyszersmind a magaskultúra részei, korántsem csupán a zene világában. A többféleképp érzelmezhető/értelmezendő mondanivalók sohasem kerülnek a „kétértelműség” gyanús értékű kategóriájába – az irónia a befogadói intellektust készteti aktivitásra, a nyelvi leleményekkel együtt az önkéntes figyelem felkeltője. Nem véletlen, hogy megannyi dalszöveget (részben vagy egészben) olyanok is tudnak idézni, akik egyébként korántsem lelkes hívei a memoritereknek. Az értelmi-érzelmi-indulati azonosulás lehetősége inspirál népes hallgatótáborokat a közösségi élményt jelentő koncerteken, ahol a zene felerősítő hatása fokozottan érvényre jut. Az így megszerzett élmény a későbbiek során egyéni zenehallgatás, vagy esetünkben: dalszövegolvasás alkalmával bármikor teljes intenzitással új életre kelhet, azzal a többlettel, hogy – időbeli távlatból is – tágabb érvényű közegbe kerül.
Időrendben szerepelnek a dalszövegek; 1996-tól a fejezetek kezdetben kétéves intervallumba rendeződnek, 1973-ban a Ne vágj ki minden fát önálló fejezet, a Ne várd a májust az 1982-1984 időszak termése. A Ne szólj szám és az Engedd, hogy szabad legyek ciklusa között 1987 „dalszövegmentes” év (ilyen lesz később a ’95-96 és a 2004).
A tartalomjegyzék önmagában is hasznos olvasmány; nyomon követhető Bródy zeneszerzői aktivitásának növekedése, ami természetesen nem független az énekes-gitáros koncertező gyakorlatától (ami e komplexitás miatt jelenthet külön korszakot az életműben). És tanulságos abból a szempontból is, hogy az olvasó a saját példáján szembesülhet azzal a ténnyel, hogy a „könnyűzene” mennyire előadó-centrikus. Számos dalszöveg olvasásakor „beugrik” az előadó neve, hiszen az ő hangján él bennünk a (szerencsére érthető szövegmondással előadott) dal – és pironkodva kell tudomásul vennünk, hogy a zeneszerzőt illetően sokkal szerényebb a tudásanyagunk (sőt, néha még arra is rácsodálkozhatunk, hogy valamely dalszöveg Bródytól származik…).
Bródy János dalköltészetéből korábban is hozzáférhetőek voltak válogatások, ez a gyűjteményes kötet azonban rangjában összemérhetetlenül több – korántsem egyértelmű, hová kerüljön a könyvespolcokon, könyvszekrényekben. Annyi bizonyos: nem elsődlegesen könyvtári használatra szánták. Személyességét illetően, leginkább ama bizonyos „lakatlan szigetre szánt” olvasmányok között van a helye.
