Sándor Erzsi: Anyavalya
Az életet csak röhögve lehet kibírni, szomorkodni csak a fürdőszobában. Pláne, ha az anyádról van szó.
Nem lacafacázok, kezdem a közepén. A kamaszkorban vagyunk, Sándor Erzsi anyját idegesíti, hogy lánya folyton későn jár haza, kiadja az ukázt, jöjjenek ide a haverok (fiúk lányok, akárhányan), legyen itt a buli (másfél szobás kéró a Veres Pálné utcában). A srácok eleinte feszengve kézcsókólomoztak stb., de Anya lehordta őket, hogy ez nem egy angol klub, különben is itt a rósejbni, egyetek, mert girnyók vagytok. Attól kezdve Anya lett a társaság lelki szemétládája. A nagyszobában bömbölt a magnó, a konyhában – Anya hokedlin ülve lelkizik a kuncsaftokkal. Innen a szerző: „aztán mindenki kapott kávét is, és rövid idő alatt a szüleiktől éppen irtózó kamaszok anyámba imádtak… mindenkinek rengeteg gondja volt a csökött gondolkozású felmenőivel, de ő volt az, aki ezeket a kamaszproblémákat egyáltalán képes volt felfogni.”
Anya kiharcolta, hogy míg a szobában ment a buli, ő a rezsó mellett tart fogadóórákat, jöttek is szépen, mondjuk: mindenki. „Anyám összeügyeskedte magának az éjjeli menedékhelyet… ha már magára szabadította őket, meg akart felelni az elvárásoknak, főzött sütött és működtette a tanácsadó szolgálatot. … Most vedd föl neki a telefont, most várasd meg, most tűnj el, nem kell mindig ugrani, amikor füttyent, légy titokzatos és őrjítsd meg” – hát, mit mondjak, lefordultam a székből a röhögéstől. Nemcsak Anya zseniális pedagógiáján – a kamaszokat felnőttként kell kezelni, hanem Sándor Erzsi írói mesterségén: nem hiszem, hogy sokan tudnának egy mondatba egy kórképet belevarázsolni („a szüleiktől éppen irtózó kamaszok anyámba imádtak”). Figyeld a mondatot, hihetetlen precíz, és az „anyámba imádtak” külön balhés. Hát ezt tudja ez a könyvecs – immár a második nagy dobás. Honnan tanult meg ilyen felsőfokon írni? Nincs válasz: tehetséges, mint a Nap. (Első regénye: Szegény anyám, ha látnám, 2013, – bombasiker volt.)
Anya egyedül neveli a lányát (az apa disszidált, nem mesélem, majd megnézed) és nem mindig ilyen vicces ez a „kohab”. Mondjuk, a srácok a buli után olykor ott alszanak, aztán SE az egyikkel – némi előszelekció után – lefekszik, s mivel első az életében, ezért lelkendezve rohan az anyjához. Biztos fog örülni, hisz olyan szabados lelke van. Hát nem. Anyát a frász töri, csak nem akar bakanccsal a lánya lelkébe taposni. Mindenki más úgy nyitja ki a testét, ahogy akarja, tanácsokat és ágyat egyaránt kaphat, de a lánya… Ez a jelenet Sándor Erzsi egyik felejthetetlen telitalálata: máig így van ez a legtöbb helyen. (Igaz, a sportpályáról ismerős haver azt mesélte, hogy a lány apja (!) beszélte rá, költözzön oda, semmi kényszer, de „ha már így alakult, mégis jobb, ha tudom, mi van a lányommal.” Aki – happen to be – tizenhat éves…)
Akárhogy is, ez a felvilágosítósdi Magyarhonban valamiért nem nagyon megy, mikor tanárkodtam a Petőfiben, az egész tanári kar rám lőcsölte a felvilágosító órát, férfit-nőt a frász tört ki, hogy beszéljen a nemi szervekről, előjátékról, védekezésről, meg (atyavilág): végképp NEM a taburól, az orgazmus mibenlétéről. Ma picit oldódott ez a szülőfrász, de sokat azért ne várj tőlük, fogalmuk sincs, hogy kell ebbe a sztoriba belekezdeni (és folytatni). Szóval itt Anya volt a Nagy Felvilágosító, aztán ugyancsak Anya volt az, akit a nyavalya tört ki, hogy a saját lánya is képes…
Persze ez is elmúlt, testvérekként éltek, boldogan és veszekedve. Aztán itt egy másik frász. Az óvodás SE azzal állít be, hogy anya, mi az, hogy „zsidó”? Mert, hogy a gyerekek (ovisok, nota bene) csak úgy zsidóztak. Anya meg örült, mert az óvónénik leállították a zsidózást: mégiscsak fejlődött az ország… Jól van, na, régen volt. SE gyerekkora, de akkor is: döbbenetes. Mert ilyen élménnyel nem ő az egyetlen, a magyar próza tele van ilyen gyerekélményekkel, hogy az iskolából hazajövet (ahol mondjuk jól elagyabugyálták egyiket-másikat) megkérdi, hogy mit jelent az, hogy zsidó? És én most tényleg zsidó vagyok? És a szülőknek válaszolni kell. Gondolom mind a mai napig.
De ez csak egy epizód. Színésznő akar lenni, Anya meg terjeszti, hogy újságíró lesz a lánya, jaj de jó. De Sándor Erzsit nem lehetett eltéríteni, gyerekkora óta erre vágyott, az oviban ő tudott a legjobban mesét olvasni, körülülték és együtt sírtak-nevettek a sztorikon. SE ekkor kezdett vágyakozni, hogy rá figyeljenek, hogy ő álljon a kör közepén és szeressék. Másodikra bejutott a Színművészeti Főiskolára – az egész Veres Pálné utcai galeri segített, mondták-javították a verseket, helyzetgyaksikat. És színésznő lett (Miskolc, Kecskemét) – majd olvasod. Aztán a Rádióban lett neve, lett híresség (szerkesztő-riporter, saját műsorokkal). Istenien csinálta, hát persze hogy kirúgták (akkor már a vak fiával élt). Micsoda népek azok, akik egy ilyen anyát csak úgy kitesznek. (Plusz a kirúgás előtt némi bealázás… de azt hagyom). De vigyázz: ez csak az én morgásom, a könyv mosolyogva, nevetve átlibben ezen is.
Fotó: Gordon Eszter
Mert Sándor Erzsi stílusában az a fantasztikus, hogy tragikus eseményeket „röhögve” (az ő kifejezése) képes megjeleníteni, normál históriáktól meg a frászt kapod, vagy csak küszködsz a könnyekkel: ritka fordított felállás, de ez az elbeszélőmód neki nagyon bejött. Anyja például egyedül él, neveli a gyerekeit, aztán akad egy idősebb úr az ablak alatt. Csakhogy Anya nem reagál. Mikor mégis, a következő szöveggel küldi el a pasit: „Tudja, nekem egy bőgő oroszlánra volna szükségem, és nem egy ilyen jól szabott úri mosómedvére, mint maga.” Ez megint olyan „Anya-mondat”, amihez író kell, aki megjeleníti. És tanulja az életet: „Élveztem, hogy tetszem, és igazán hálás voltam minden udvarlásért. Ha nagy hálából itt felejtettem magam valakinél, hajnalban biztosan leléptem. Csak semmi elköteleződés. Nehogy bárki is azt higgye, akarok tőle bármit. Megörököltem anyám végzetes és titokzatos szerepkörét, bár éppoly keveset tudtam róla, mint ő.” Kimondás, és visszaszívás, pontban azonnal kérdőjel, meg idézőjel… Nem semmi.
Ez az a villódzó irodalmi narratíva (csevegő „altató szöveg” poénra, na meg high end stílus – egyszerre), ez az, amit SE nagyon tud. Olykor a nevetéstől le kell dobni a könyvet, aztán leesik a tantusz és könnyes lesz a szemed: na, ezt csinálja utána valaki. Pedig mikor először jelentkezett a kiadónál, nemigen láttak benne fantáziát – de aztán az első regény sikere után már befutott szerző lett, téged is levesz a lábadról, ha csak úgy találomra belenézel – nem tudod letenni.
Sándor Erzsi: Anyavalya. Park Könyvkiadó, 2016, 265 oldal, 2990 Ft
/Sándor Erzsi 1956-ban született Budapesten. Tizennégy évig volt színész Miskolcon és Kecskeméten, tizennyolc évig volt a Magyar Rádió szerkesztője. Többnyire újságíró. Szegény anyám, ha látnám című könyve 2013-ban jelent meg./
