A hetvenéves Kiss Endréről
2017-ben ünnepelte 70. születésnapját Kiss Endre filozófus.
De ki is Kiss Endre? Mit adott a huszadik-huszonegyedik század filozófiájának, elméleti tudományainak, művelődéstörténetének, milyen gondolatiság, rendező elv alapján épült fel életműve? Nincs könnyű helyzetben az, akinek egy újság megszabott keretei között jutott hely méltatni ezt a különös pályát.
Értelmiségi család harmadik-negyedik generációjaként született, abban a második világháborút közvetlenül követő világban, ahol az általános nélkülözés és a rövid remények közepette a lakás, a mindennapi élet elengedhetetlen berendezése, tápláléka és tárgya egy közép-európai, bölcseleti, tudományos, elméleti, több nyelven is eredeti műveket tartalmazó könyvtár volt, ezt vette körül a szülői és nagyszülői tudásanyag, egzisztenciálisan átélt érdeklődés a humanista magas kultúra iránt.
A kialakuló új sztálinista-rákosista politikai rendszerben az apa, ahogy egyébként utólag ez nagyon is rendben valónak látszott, börtönbe került. Ez az apa nélküli gyermekkor tanította meg Kiss Endrét senkihez sem tartozó, senkitől nem függő, mindent alaposan megfigyelő, kívülről vizsgáló, magányos, egyszemélyes-világára, csak önmagában bízó attitűdjére, amely végig is kísérte tudományos életét. A börtön után hazatérő apa mellett – aki a pedagógiai tudománynak szentelte további életét, s az ország vezető pedagógiai elméleti kutatója és gyakorlati apostola lehetett –, Kiss Endre apai mintát követendő tevékenysége napi rutinként is a dolgok, jelenségek és gondolatok tudományos boncolása, kritikai vizsgálata és leírása lett. Magától értetődő volt így a bölcseleti tudomány életcélként való választása, a gondolkodás, az irodalom és a germanisztika, mint azok az eszközök, amelyek segítségével e geopolitikai térség tudásanyagát akkor a legadekvátabban lehetett megismerni.
Ám Kiss Endre ennél is többet és jobban akarta megismerni annak az európai kultúrának az eszmetörténetét, sokrétűségét, egyes hullámait, amely elvezetett a saját korának megismeréséhez. Konokul, hihetetlen munkabírással, kérlelhetetlen alapossággal, nem törődve a politikai és szakmapolitikai panelekkel, begyakorolt ideológiai klisékkel, hosszú évek alatt felépítette magában azt a világot, amelyben legfontosabb a tudás önmagában való megismerése és megértése.
Nem az egyes filozófiai iskoláknak, az egyes tudósok műveinek az ideológusok által rátapasztott értékelésének elfogadásával, mint építő elemekkel dolgozott, hanem a lehető legalaposabban megismert eredeti művek önmagukkal való szembesítésével alakította ki a nézeteit. Ismeretanyaga, tudása egyedülálló.
A rossz nyelvek szerint Freudról mindenkinek van véleménye, annak ellenére, hogy a vizsgálatok szerint a vélemények alkotóinak csupán 6% -a olvasta eredetiben Freudot. Kissről elmondható, hogy minden állítása, sora és szava mögött annak a bizonyos 6%-nak az ismeret- és tudásanyaga van. Ehhez hozzájárult gyerekkori egyedül-maradásának az a vonása, hogy sose érdekelte a külvilág napi rezdülése. Nem volt számító, nem akart középponti szerepbe kerülni. Nem akart divatos lenni, nem kergette a hírnevet (ami persze emberi hiúságának jól esett volna). Nem kereste a szakmapolitikai társaságokat vagy az együvé tartozás kohéziós erejét, a csapat- és csordaszellemet, amelyek a fennmaradás, vagy egyenesen éppen a siker miatt nem engedték volna működtetni szabad véleményformálását; ilyen áron sem akart a lételemét jelentő belső szabadságából és függetlenségéből engedni.
Ez a fajta szabadság adott lehetőséget arra is, hogy merjen önálló véleményt alkotni, akár szembefordulni a divatos nézetekkel és olyan témákat vegyen górcső alá, amelyeket érinthetetlen, sérthetetlen „szent tehenekként” tartottak nyilván évtizedeken keresztül. Úgy is mondhatjuk, hogy olykor botrányt okozott, hiszen azokkal a kétpólusú világrendben kialakított ideológiai klisékkel állt szembe ismeretanyagával és elemzéseivel, amihez senkinek nem volt mersze hozzányúlni, kritizálni, megmásítani az addigi hivatalosan ünnepelt ikonikus alakok elfogadott véleményét. Lehetett volna ünnepelt botrányfigura, pimasz, ú. n. polgárpukkasztó, ha ráült volna a népszerűségre, ha gyors és látható dicsőséget akart volna learatni, de Kiss vérbeli tudós, aki sosem enged az alapos, körültekintő, sokoldalú elemzéséből, egyéni meggyőződéséből.
Így kerülhetett sor arra, hogy elővette és újraértékelte Nietzschét, Marxot és sok más nagy gondolkodót és irányzatot; elsőként írt összefoglaló művet a Monarchiáról. Sőt, ha úgy látta, hogy még van mit újragondolnia, vagy továbbvinnie, háromszor állt neki Nietzschének, mindig újat találva munkájában, összefüggéseiben és így három különböző könyvet jelentetett meg róla.
Munkamódszere is a függetlenséget segítette elő. Ideológiamentesen az anyagot önmagában hagyta élni, filozófiai vizsgálódásaiban semmit nem tekintett biztosnak, kiindulópontnak, szinte mindent megkérdőjelezve, az „építőkockákat” át meg áthelyezve hagyta az ”anyagot” magától strukturálódni. Nem előzetesen deklarált, netán eleve elvárt szemszögből építve alakította rendszerét, hanem – ahogy egy szobrász, vagy festő dolgozik –, az anyagot hagyta dolgozni, kiforrni, művé alakulni. E módszerrel jutott el újfajta szemléleti megközelítéseihez, újfajta struktúrákhoz. Ezek a rendszerezések azután természetesen logikusak voltak, tehát maguktól értetődőek.
Kiss a rá jellemző szerénységgel és természetességgel – a mindenkori lehetőségeihez képest – megjelentette ezeket az írásokat, monográfiákat, s másnap már az újabb, aznapi feladat elé nézve haladt tovább az újabb kutatások irányába.
Gondolatai, művei nem maradtak az ország határain belül, elsőként kapott Humboldt filozófiai ösztöndíjat hazánkból, széles nemzetközi kapcsolatokra, elismerésekre tett szert a nemzetközi tudományos életben. Hihetetlen termékenységgel a mai napig ontja az írásait, gondolatait, amelyek egymást termékenyítik meg és fejlesztik tovább. A ma még mindig merev klasszifikált tudományhatárokat a Kiss-féle határtalansággal szétverve, különböző tudományterületei csupán eszközként szolgálnak arra, hogy a sokféle megközelítésmóddal az egyetemes jelenségeket felmutassa és igazolja. A jövőkutatás vagy a globalizáció, mint divatos új ágazat a filozófiai vonulatok relációjában végül is laboratóriumi műhelyként szolgál a folyamatok megismerésére. A gazdasági-politikai változások értelmezése in statu nascendi láttatja, hogyan alakul ki a folyamatokhoz kapcsolódó filozófiai elméletek és magyarázatuk, az új, kifejező nyelvezet, mint a folyamatok lenyomatának érzékeny jelzői, amelyek így és most alakultak ki száz vagy kétszáz évvel ezelőtt. Ebben a vonatkozásban természetessé is válik e tudományok találkozása.
Kiss Endre munkássága a filozófia, történelem és egzisztencia kereszteződési pontja.
